[Magveto] 2001. 07. 17.

[Dozsa Istvan]

2001. július 17.
Kiv 2, 1-15a.
Mt 11, 20-24

"Amikor felserdült, visszaadta a fáraó leányának, aki úgy bánt vele, mint saját fiával és a Mózes nevet adta neki..." (Kiv 2, 10)
"Jaj neked, Korozain! Jaj neked, Betszaida! Mert ha Tiruszban és Szidonban mentek volna végbe a bennetek történt csodák, már régen hamuban és szőrzsákban tartottak volna bűnbánatot." (Mt 11, 21)

Első olvasásra úgy tűnik, hogy a két olvasmánynak semmi köze nincs egymáshoz. A Kivonulás könyve Mózes születését és csodával határos életbemaradását tárja elénk. Az evangéliumban Jézus kiábrándult szavait olvashatjuk: számos csoda játszódik le az emberek szeme láttára, de egyoldalú világszemléletük akadályozza őket Isten tetteinek a felismerésében.
Az Ószövetségben Mózes életben marad, és a fáraó lányánál nevelkedik. Személye kiemelkedik környezetéből: héber, mégis egyiptomiként kezelik. Kiválasztott. Egyénisége lassan erősödik, majd egy hirtelen tettben tör ki. Megöl egy egyiptomit, aki egy héber embert ütlegel. Tettét saját társai árulják el: segít, de segítségét a kicsinyes emberek támadásként kezelik. Léte, életbemaradása csoda, amit a zsidók nagyon nehezen tudnak kezelni. A nép megszokta a rabszolgasorsot, megszokta a nehéz, de annál biztosabb életformát. Inkább a vak engedelmességet választja, mint a bizonytalan szabadságot. Mózes az elfásult nép megmentésére küldetett. Felismeri hívatását, értékeli Istene tervét és vállalja a gyakran sziszifuszi harcnak tűnő tevékenységét. Nem csak az egyiptomiakkal kell megküzdenie, hanem saját népe emberi korlátaival is. Ez utóbbi látszik a legnehezebbnek: a kreativitását, szabadságát, kezdeményező kézségét elvesztett nép már rég nem alkalmas arra, hogy a szabadság felderítésére induljon. Mózes képe szimbólum: a saját hívatását vállaló vezetőegyéniség példaképe. Erejét Istentől kapja, küldetése egy egész nép történetét befolyásolja. Nem az egoista, önmagát istenítő modern "reálpolitikus" példaképe.
A "reálpolitikus" hatalmi ember: a nép, a humanista "eszmék" csak eszközök arra, hogy hatalmát erősíthesse. Mózes nem politikus, hanem felelősségtudattal rendelkező vezetőegyéniség. Egyéni korlátait ismeri és társadalmi szinten rendezi: szócsöve Áron lesz, aki sokkal jobban tud kommunikálni, mint testvére. A Mózes - Áron vezetés gyakorlatiságának a fontosságát a modern társadalompszichológia is bebizonyítja (vö. ARONSON, Elliot: A társas lény, 1997). Ha Mózes egoista módon magának tartja fenn a vezetés minden fonalát, akkor az exodus nem történik meg. Így viszont a zsidó nép nagy nehezen megérti azt, hogy nem a szolgaságra hivatott.
Az Újszövetségi olvasmány Krisztus kiábrándultságát tükrözi. Ugyanaz a nép, akit Mózes csak üggyel-bajjal tudott kivezetni a "szolgaság földjéről" ismételten nem fogadja a "csodákat". A világ ügyei, a csalás, kapzsiság, hatalmi vágy örvényébe belemerült társadalom érzéketlen az ember segítségére siető Isten hangjával szemben.
Mózes és Jézus küldetése egybefonódik, és kiegészíti egymást. Ugyanez a párhuzam jelenik meg művészi formában a római Sixtusi Kápolna falán is. Isten embereken keresztül működik a történelemben. A segítség sohasem absztrakt, hanem konkrét. A saját önállóságát, individualizálódását, küldetését és magányát elvállaló ember aktívan részt tud venni Isten "embermegváltó" tervében. Isten az egyénen keresztül működik a társadalomért. Az egyén vállalhatja vagy elutasíthatja hívatását. Esetleg ki is használhatja, mint a modern "reálpolitikusok"...
Ne keményítsük meg szívünket.

Szakács Ferenc Sándor