[Magveto] 2001. 04. 09.

[Dozsa Istvan]

2001. április 9.

A kereszt
   Amikor feszültségről beszélünk, mindig valami rossz jut az eszünkbe. Pedig az élet tele van feszültséggel és nem is tudnánk nélküle élni.
 Mire gondolok? Nézzünk csak szét a természetben, tele van feszültséggel: az állatok küzdelme az élelemért, fajfenntartásért, az évszakok váltakozása, vagy a kőzetek formálódása a víz és jég, hideg és meleg váltakozásával, nem beszélve az iszonyatos nyomásokról, melyek a föld felszíne alatt végbemennek. De a hétköznapi életben is a feszültségek által élünk. Hiszen, hogy ég a gáz, oxigén kell hozzá, hogy átjuthatunk a hídon, ki kell feszíteni, az autónk motorjában is iszonyatos feszültség van, vagy a gumik terhelése is nagy feszültséget hordoz.
 Ha ez a feszültség nincs keretek között, pusztítani is tud. Egy bika, mely kiszakítva a szokott körülményekből, embert is öl, a vulkán ereje több kilométerekre elhat, a helytelen gáz-használat, robbanást okoz. Az is pusztuláshoz vezethet, ha épp ellenkezőjét tesszük, feloldjuk a feszültséget. A Tisza szabályozása egy ideig komoly feszültségtől mentette meg az embert, most pusztít, a fogságban élő állatok elveszítik természet adta tulajdonságaikat, s adott esetben kiszámíthatatlanokká válhatnak. Sok példát hozhatnék.
 Urunkat, Jézus Krisztust keresztre feszítették, de ez a "feszítés" már korábban kezdődött. Világrajötte és a menekülése Egyiptomba sem volt feszültségektől mentes. Aztán, mikor elkezdett tanítani, tanítványai értetlensége, a nép vezetőinek akadékoskodása, félreértelmezett tanítása mind-mind feszültség volt, amit vállalt. Jézus összeköti az ember nyomorúságos világát Isten felszabadító világával. Mindez a keresztre feszítésben teljesedik ki. Sokszor elgondolkodok a kereszten, most, a Nagyhéten különösképpen is:
 Látom magam előtt kifeszített alakját, kitárt karral, kínlódva. Az ellentéteket nem szünteti meg, nem is simítja el egyszerűen, csak szenvedve elviseli. S bármilyen szörnyű ezt látni, be kell látnunk, hogy éppen ezáltal győzi le a régit és teremt új életet.
 Ha keresztény akarok lenni, akkor vállalnom kell a feszültségeket, na nem az olyanokat, amire semmi szükség nincs, hanem azokat, amiket az élet maga ad számomra. Joni Eareckson, a mozgássérült asszony, ki fiatal sportolóként veszítette el egészségét és kétségbeesésében majdnem életét is, rátalált Jézusra és vállalta az életével együtt járó feszültséget. Így vall szenvedésének vállalásáról: "Ha vállalod a szenvedést, elhatározásodra felfigyel a környezeted. Megerősödik a társadalom segítő szándéka. Ha az emberek állhatatosságot, kitartást, bátorságot látnak maguk körül, erkölcsi érzékük megszilárdul. És fordítva, ha búcsút mondasz az életnek, döntésed gyengíti ugyanennek a társadalomnak az erkölcsi biztonságát." 
 Nehéznek tűnik, de az Úr igája édes. Ha elkezded, meglátod, milyen igaza van. Ha azonban menekülünk a feszültségek elől és nem akarjuk tudomásul venni, hogy életünkhöz tartozik, akkor kezdődik a pusztulás, elsősorban lelkileg, de akár fizikailag is. Joni a következőket írja: "A menekülés lassan a kedvenc amerikai hobby lesz, és kultúránk sajnos nem nyújt segítséget. Média-központú társadalomnak egyik ötletet kínálja a másik után, hogyan teremthetjük meg a fájdalommentes és kényelmes életet. Ha pedig a társadalmat a kényelemnek ez a kultúrája uralja, csak egy lépés, és megjelenik ez a filozófia a kórházakban és a beteg-otthonok társalgóiban is, ahol élet-halál döntések születnek."
 Életem vállalása egyben a keresztem. Ha keresek benne értéket, akkor nem lesz értelmetlen szenvedés az életem, hanem kiteljesedik Jézus Krisztusban.
 Ezen a héten merjem elmondani Jézusnak, hogy egészen el akarom fogadni életemet és önmagamat úgy, ahogy van. Csak a bűntől és az értelmetlenség kísértésétől mentsen meg.
   Bátor Botond
 pálos szerzetes