[Magveto] 2000. 09. 13.

[Dozsa Istvan]

2000. Szeptember 13. Szerda

1Kor 7,25-31. - Lk 6,20-26.

   Jézus tanítása a boldogságokról az egyik legjobb önvizsgáló
teszt. Elvileg természetesen elfogajduk Jézus tanítását, de ha
a boldogságról mondott szavait olvasva vegyes érzelmeink vagy 
fenntartásaink támadnak, ekkor ez azt jelzi, hogy még nem 
igazán tettük magunkévá Jézus lelkületét, és van még min 
elmélkednünk. Mintha egy kicsit fáznánk a szegénységtől, a 
nékülözéstől. Valóban sem a szegénység, sem a nélkülözés 
önmagában sosem lesz számunkra kívánatos. Megváltozik azonban a 
véleményünk, ha a szegénység, a nélkülözés nem valaminek a 
hiányát jelenti, hanem olyan szeretetet, amely függetlenné tesz 
minket az anyagi érdekektől és javaktól.
Ha igazán szeretjük Jézust, akkor megértjük, hogy valóban csak 
egy a szükséges. Természetesen ehhez meg kell tanulnunk helyesen
szemlélni földi életünket és dolgainkat.

   Ha valaki már megélt néhány évtizedet, és magában visszatekint 
elmúlt életére, akkor látja igazán, mi volt a fontos és mi nem. 
Akkor látja igazán, hogy azt, amitől annyira félt, utólag már 
egészen másként ítéli meg. Ha nem akarunk félni a szenvedéstől, a
betegségtől, a szegénységtől és a nélkülözéstől, akkor ezeket 
mintegy az örök életből visszatekintve kell értékelnünk. És akkor
belátjuk, mennyire igaz, amit Szent Pál így fogalmazott meg: Akik 
Istent szeretik, azoknak minden javukra válik. (Róm 8,28.)

   A mi reménységünk: Isten szeretetében örökké boldogok leszünk. 
A keresztény ember reménye nem tétlen jutalomvárás, hanem minden
áldozatra kész tevékeny szeretet. Hiszünk Istenben, az örök 
életben. Bízunk Istenben, hogy teljesíti ígéreteit, irgalmasan
megbocsát, meghallgatja kéréseinket és mindent megad, ami az 
üdvösség eléréséhez szükséges, abban a tudatban, hogy kegyelmével 
közre kell működnünk. Ezért mindent megteszünk érte, Aki 
végtelenül szeret minket.


Elemér