[Magveto] 2000. 03. 29.

[Dozsa Istvan]

márc 29.
MTörv 4,1-5 és Mt 5,17-19

"Gondosan vigyázz tehát magadra és lelkedre: el ne feledd azokat 
a dolgokat, amelyeket tulajdon szemed látott, ne távozzanak szívedtől 
egész életedben, ismertesd meg őket fiaiddal és unokáiddal!" (Mtörv 4,9)

Vigyázni kell tehát magunkra és a lelkünkre. Ennek módja az 
idézett szentírási rész és annak szövegkörnyezete szerint az, 
ha az életünket meghatározó, továbblendítő közvetlen 
istentapasztalatokat észben tartjuk, szívünkben forgatjuk, 
fel-felidézzük a magunk és mások javára. Plébániánkon  a nagyböjti 
készület részeként a legkülönbözőbb emberek vallottak életükről, 
megosztva legfontosabbnak tartott tapasztalataikat, hitbeli 
élményeiket. Jó volt felfedezni életútjukon az Isten vezetését. 
Idézzük fel mi is azokat az időszakokat, pillanatokat az életünkből, 
amikor közel éreztük magunkat az Úrhoz, élveztük az Ő édességét. 
Érdemes mindezt leírni is, hogy jobban átjárja a szívünket, és így 
maradandóbb örömtartalékaink legyenek az nehezebb időkben. 
Ráébredhetünk arra is, hogy idős embertársaink milyen nagy értéket 
képviselnek, hiszen ha meghallgatjuk őket, amikor az életükről 
mesélnek, Isten csodatetteinek sora tárul a szemünk elé. Becsüljük 
meg a hajlott hátú nénikéket, csoszogó bácsikákat, annak tanúi ők, 
hogy Isten szeretete kiáradt a világba. Ha majd mi is megöregszünk, 
ne gondoljuk, hogy haszontalanok vagyunk, hiszen teljesítenünk kell 
a kötelességünket: mesélni a fiaknak, unokáknak arról, amit a 
szemünk látott, fülünk hallott, szívünk tapasztalt: Isten tetteiről, 
irgalmáról és végtelen szeretetéről.


Bangó M. Klára