[Magveto] 2000. 03. 12.

[Dozsa Istvan]

Mk1,12-15
	Nagyon vázlatosan írja le Márk Jézus megkísértését, még a küzdelem
kimeneteléről sem számol be, hebár későbbi ördögűzései kapcsán
egyértelmű. Talán nem is ez a fontos a számára, henem az ami János
elfogása után történt. A megtérésre és a hitre való felszólítás. "A 
múlt héten hallottam a tipikus gondolatot: Jaj de jó hogy jön a
nagyböjt, úgyis kihíztan a legjobb szoknyáimat" Hm... Nem kell különösen
ecsetelni, hogy ennél azért többről van szó. A következményt és a célt
nem lehet felcserélni. Mi nem tudjuk mindíg legyőzni a Sátánt, a
paradicsomi állapottól még messze vagyunk, hogy angyalok társaságában
éljünk és ne kelljen félnünk a vadállatok jelenlététől. Tudnunk kell azt
is, hogyha a nagyböjtöt nemcsak túlélni akarjuk, hanem  a lelki
megújulásra törekszünk, akkor elkerülhetetlenül  vadállatok közé
kerülünk,  ahogyan remete szt. Antal életrajzában is olvassuk.  Bűneink,
rossz szokásaink újra és újra ránk törnek, ijesztgetnek, kétségbe
ejtenek bennünket, esetleg elhitetik velünk, hogy nem is annyira
veszélyesek.   Különösen aktuális a lelki megújulás a jubileumi
eszetendőben. 
 	Megújulni,  újjászületni csak úgy lehet, hogy visszatérek az eredeti
forráshoz,  nem engedményeket teszek magamnak, hanem szigorítok.  
Sokszor nagyon gyenge a hatásfoka  lelki fejlődésünknek. A sok
befektetett energia nem hozza meg a várt eredményt. De még sincs más
út.  A természet is rendkívül pazarló. Nézem a tavaszi réten a nyíló
virágokat és azon gondolkodom, hogy azokból a bóbitákból amiket elfúj a
szél, következő évben mindenhol pitypangnak kellene lennie. Ezek
ellenére alig van több. Hány  potenciális festő, énekes szobrász,
tudós...   kallódik el, mert nem volt lehetőségük adottságaik
kibontakoztatására. 
 	A gyümölcsöző nagyböjt előfeltétele,  hogy  ne csak felszínesen
küzdjünk bűneink ellen, hanem a mélyre ásva azoknak a gyökereit is
orvosoljuk.