[Magveto] 2000.02.20.

[Dozsa Istvan]

Évközi 7. vasárnap
Iz 43,18-19.21-22.24-25
2Kor 1,18-22
Mk 2,1-12

Visszatekintve az elmúlt vasárnapok evangéliumaira: beteggyógyítások. Nem
csak azt hirdetik, hogy Jézusnak van hatalma, hanem megszólítások is.
Fölfedezés születhet: Isten jelen van.
Kérdezhetjük: hol a helyünk ebben az evangéliumi történetben. Talán a négy
tanítvány között, s a barátunkat kell Jézus elé vinnünk -- leleményes és
bátor hittel. Akár úgy, hogy helyette is mi higgyünk. Vagy mi magunk vagyunk
bénák, s mások cipelnének elébe. De az sem lehetetlen, hogy csak tanúi
lehetnénk efféle találkozásoknak, ha éberebbek volnánk. Az elbeszélést
mindenesetre élő, jelenre villanó figyelemmel olvassuk. Jézus hatalma azóta
sem kisebb, s ha tetőt megnyitó hittel találkozik, mosolyogva teszi a
legnagyobbat is. (Jelenits: Betű és lélek, 39)

Ami nekem elgondolkoztató: Sok lelki beteg van körülöttem. Hogy megtalálják
önmagukat, Jézushoz kell segítenem őket. Csak nem nagyon akarják. Vajon, ha
teljesen mozgásképtelenné válnak, lesz-e, aki tetőt bontva hordágyon viszi
őket Istenhez? Hálát adok, hogy tudok menni és azt is tudom, merre van az a
HÁZ...

I. S.