[Magveto] 2000.02.20.

[Dozsa Istvan]

"Most már ne arra gondoljatok, ami régen történt, és ne a múlt dolgokra,
figyeljetek!... /Iz. 43. 18./

Ismét meggyógyult egy béna ember. Sokadik csodás gyógyulás amit olvashatunk
az evangéliumban. De itt nagyobb csoda is történt: egy ember (a béna)
megtért. A hatalmas tömegből ő azon kevesek közé tartozott, aki megértette
Jézus tanítását, nem a teste, hanem a lelke gyógyulását kérte. Fölismerte,
hogy Izajás próféciája róla szól: "Nézzétek: én valami újat viszek végbe,
már éppen készülőben van, nem látjátok?"

Mit várunk mi Jézustól? Testi vagy lelki életünk megváltoztatását? Tudunk-e
az új dolgokra, a Lélek Szavára figyelni, merjük-e életünket úgy Jézusra
bízni, ahogy ez a béna tette. Mikor Jézus elé került, nem kért semmit,
teljesen az Úrra hagyatkozott. Vagy az írástudókra hasonlítunk, akik azt
mérlegelik, hogy mi az amit Istenfia megtehet, és mi az amit nem? Jézus
egyébként őket sem bünteti, sőt számukra is jelet ad azáltal, hogy testileg
is meggyógyítja a bénát.

"Négyen cipelték". Voltak a tömegben, akik észrevették a mellettük lévőt és
segítettek rajta, igen nagy lelkesedéssel, hiszen még a tetőt is
megbontották a kedvéért. Lehet, hogy ok is a csodás gyógyulást várták, de
segítettek, nem csak tátott szájjal hallgatták a tanítást, hanem tettekre
is váltották.

Én vajon kikhez tartozom a tömegben? Lelkesen hallgatom, olvasom, az isteni
tanítást a saját lelkem örömére, vagy észre veszem a környezetemben azokat,
akik közelebb akarnak kerülni Jézushoz? Föladom-e értük kényelmes életemet,
vállalok-e értük áldozatot? Merek-e értük én is közelebb menni az Úrhoz?

LMK