[Magveto] 2000. 12. 29.

[Dozsa Istvan]

dec 29. (1Jn 2,3-11) Lk 2,22-35  

   Tegnap  aprószentek  napja   volt,  ma   pedig  újabb  kicsi 
gyermekről  (Gyermekről) olvashatunk az evangéliumban. Ilyenkor 
karácsony  környékén  különös módon  is  biztosít  minket arról 
Isten  és  az egyház,  hogy  fontosak neki(k)  a  kicsinyek. De 
vegyük  észre,  hogy az  öregek  is fontosak!  Istennek  az agg 
Simeonra  külön  gondja  van. Miért?  Miért  fontos  ő  ebben a 
részben?   Ő   a   reprezentánsa   a   bölcs  öregeknek,   akik 
Szentlélekkel  teltek,  hagyják  magukat  általa  vezettetni  - 
várván   a  vigasztalást  és   készülődvén  az  "elbocsátásra". 
Akikben  ez a várakozás,  készülődés él,  azok képesek meglátni 
az  új  életben a  világosságot, képesek  felismerni  az érkező 
isteni  kegyelmet.  Simeon  küldetése  az,  hogy  képességét  a 
felismerésre  nem  akármilyen újszülött,  hanem  Jézus esetében 
hasznosítsa  mindnyájunk javára. Ha az  adventet a világosságra 
(Világosságra)  várakozva,  eljövetelére  készülődve töltöttük, 
akkor  képesek  vagyunk felismerni  a  karácsonyi  Kisdedben az 
Isten   Fiát,  az   elérkezett  kegyelmet,   küldetésünk  pedig 
Simeonéhoz hasonló:  tanúságot tenni erről a bizonyosságról. Ha 
megtesszük, békességben várhatjuk az "elbocsátást". 
---- 
  Azoknak, akik  zsolozsmázni  szoktak, nagyon  ismerősen cseng 
Simeon  szava, hiszen  minden este előkerül  a kompletóriumban. 
Jó  ez,  mert  gyakorta szembesülünk  azzal  a  kérdéssel, hogy 
milyen  a készületünk a  Jézussal való  találkozásra: nemcsak a 
karácsonyira,  hanem a végső  nagyra is.  Minden kis találkozás 
után   vágyunk  a  következőre,  azaz   a  napi  adventek  napi 
karácsonya  után újabb  személyes adventet  kezdünk reggelente. 
Még ilyenkor, az évi karácsony után is.   

 Bangó M. Klára nővér