[Napi e-vangelium] 2018-05-03

Evangélium365 evangelium at lista.hcbc.hu
2018. Május. 3., Cs, 00:02:02 CEST


   2018. május 3. - Csütörtök, Szent Fülöp és Szent Jakab apostolok

   Búcsúbeszédében Jézus így szólt tanítványaihoz: "Én vagyok az út, az
   igazság és az élet. Senki sem juthat el az Atyához, csak általam. Ha
   ismernétek engem, Atyámat is ismernétek. De mostantól fogva ismeritek
   őt, és látjátok." Fülöp megjegyezte: "Uram, mutasd meg nekünk az Atyát,
   és ez elég nekünk." Jézus így válaszolt: "Már olyan régóta veletek
   vagyok, és nem ismersz engem, Fülöp? Aki engem lát, az látja az Atyát
   is. Hogyan mondhatod hát: Mutasd meg nekünk az Atyát? Nem hiszed talán,
   hogy én az Atyában vagyok, és az Atya énbennem? A szavakat, amelyeket
   hozzátok intézek, nem magamtól mondom, és a tetteket is Atyám
   cselekszi, aki bennem van. Higgyétek el, hogy én az Atyában vagyok, és
   az Atya énbennem! Ha másért nem, legalább a tetteimért higgyétek!
   Bizony, bizony, mondom nektek: Aki hisz bennem, ugyanazokat a tetteket
   fogja végbevinni, amelyeket én cselekszem, sőt még nagyobbakat is tehet
   azoknál, mert én az Atyához megyek. Bármit kértek majd nevemben az
   Atyától, megteszem nektek, hogy az Atya megdicsőüljön a Fiúban, Ha
   pedig tőlem kértek valamit a nevemben, azt is teljesítem."
   Jn 14,6-14
   Elmélkedés:
   Szent Fülöp és Jakab apostolok mai ünnepén azt a jelenetet idézi fel az
   evangélium, amikor Fülöp ezt kéri Jézustól: "Uram, mutasd meg nekünk az
   Atyát, és ez elég nekünk." A kérésére valójában éppen az a válasz,
   amiről Jézus azt megelőzően beszélt: "Én vagyok az út, az igazság és az
   élet. Senki sem juthat el az Atyához, csak általam." Jézus tehát nem
   csupán megmutatja a mennyei Atyához vezető utat, hanem ő maga az út,
   aki által eljuthatunk az Atyához. Ha Krisztussal együtt élünk,
   megismerjük és megvalósítjuk tanítását, akkor az Atya felé tart az
   életünk. De ha eltávolodunk, elszakadunk Krisztustól, akkor elveszítjük
   a célt, azaz életutunk is eltávolodik a mennyei Atyától. A zsidó
   emberek számára az volt a végső életcél, hogy eljussanak Istenhez. Ezt
   a mózesi törvény és annak megtartása által lehetett elérni. Jézus új
   utat, új lehetőséget mutat, amikor azt állítja, hogy általa juthatunk
   el az Atyához.
   Fülöp apostolnak a kérdése arról árulkodik, hogy Jézus úgy beszélt az
   Atyáról, hogy vonzóvá tette őt a tanítványok számára. Az
   evangéliumokban sok helyen találkozunk azzal, hogy maguk a tanítványok
   és az apostolok sem értik igazán, hogy mit akar Jézus mondani nekik.
   Amikor Mesterük az Atyáról beszél, akkor nincs bennük ilyen
   értetlenség, hanem felébred bennük a vágy, hogy az Atyához, az Atya
   örök országába jussanak, ezért akarják megismerni az oda vezető utat.
   Én törekszem-e arra, hogy eljussak a mennybe, az Atyához?
   (c) Horváth István Sándor


   Imádság:
   Urunk, Jézus Krisztus! Elvinni a szeretetet, a te szeretetedet az
   emberekhez, ez az apostoli lelkületet őrző Egyház feladata minden
   korban és napjainkban is. Add, hogy közösségben, valódi
   szeretetközösségben legyünk veled és egymással. Így válhatunk a
   szeretet tanúivá, a közösség szolgálóivá. A testvéri szeretet tesz
   bennünket valódi közösséggé, a szeretet Egyházává, amely ily módon jel
   lehet a világban élők felé, akik talán még személyesen nem ismerik, de
   szívük mélyén vágyakoznak az isteni szeretetre. Az irántad való
   szeretet adjon nekünk bátorságot és erőt az evangélium hirdetésére!


   A mai olvasmány és a zsoltár szövege itt olvasható:
   http://igenaptar.katolikus.hu/

   A mai evangélium és elmélkedés szövege itt hallgatható meg:
   http://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20180503.mp3


További információk a(z) Evangelium levelezőlistáról