[Napi e-vangelium] 2018-02-06

Evangélium365 evangelium at lista.hcbc.hu
2018. Feb. 6., K, 00:02:01 CET


   2018. február 6. - Kedd

   Abban az időben: Összegyűltek Jézus köré a farizeusok és néhány
   írástudó Jeruzsálemből. Látták, hogy egyik-másik tanítványa
   tisztátalan, vagyis mosatlan kézzel eszi a kenyeret. A farizeusok és
   általában a zsidók ugyanis nem esznek addig, amíg meg nem mossák a
   kezüket könyékig, így tartják meg az ősök hagyományait. És ha piacról
   jönnek, addig nem esznek, míg meg nem mosakszanak. S még sok más
   hagyományhoz is ragaszkodnak: így például a poharak, korsók, rézedények
   leöblítéséhez.
   A farizeusok és írástudók tehát megkérdezték: "Miért nem követik
   tanítványaid az ősök hagyományait, miért étkeznek tisztátalan kézzel?"
   Ezt a választ adta nekik: "Képmutatók! Találóan jövendölt rólatok
   Izajás, amint írva van: Ez a nép ajkával tisztel engem, ám a szíve
   távol van tőlem. Hamisan tisztelnek, olyan tanokat tanítván, amelyek
   csak emberi parancsok. Az Isten parancsait nem tartjátok meg, de az
   emberi hagyományokhoz ragaszkodtok."
   Azután így folytatta: "Ügyesen kijátsszátok Isten parancsait, hogy a
   magatok hagyományait megtarthassátok. Mózes azt hirdette: Tiszteld
   atyádat és anyádat, és aki atyját vagy anyját átkozza, halállal
   bűnhődjék! Ti ellenben azt tanítjátok: Ha valaki azt mondja atyjának
   vagy anyjának: amivel segíthetnélek téged, az "korbán" vagyis Istennek
   szentelt áldozati adomány, annak nem engeditek meg, hogy bármit is
   tegyen apja vagy anyja érdekében. Így a magatok hagyományával
   kijátsszátok Isten parancsát, és még sok más ehhez hasonlót tesztek."
   Mk 7,1-13
   Elmélkedés:
   A mai és a holnapi evangéliumban Jézus a tisztasági törvényekből
   kiindulva ad tanítást. Beszédében több témát is érint a testi
   tisztátalanságtól a lelki tisztátalanságig, a mosatlan kezektől a szív
   tisztaságáig. Kijelentései arra irányulnak, hogy az emberek vallási
   magatartásában Isten szava és parancsa legyen a kiindulópont. Ehhez
   elengedhetetlenül szükséges a parancsok pontos ismerete, valamint az
   isteni és emberi törvények megkülönböztetése. Szavaiból érződik, hogy a
   vallási élet, a vallásos magatartás megújítását szorgalmazza, azaz a
   hallgatóság fedezze fel a törvények hátterében meghúzódó szándékot, a
   szeretetet, hiszen Isten minden parancsa az emberek javát szolgálja.
   Szavait először az írástudókhoz intézi, akik nagy utat tettek meg,
   Jeruzsálemből érkeztek hozzá, s akik azt gondolják, hogy egyedül ők a
   törvények hiteles magyarázói, értelmezői és tanítói. Tanításukat,
   törvényértelmezésüket Jézus nem kérdőjelezi meg, mégis képmutatónak
   nevezi őket, mert magatartásuk nem tükrözi tanításukat. Véleményét nem
   hallgatja el, hanem szemtől szembe megmondja az írástudóknak,
   szembesíti őket hamis, a látszatra figyelő, kiüresedett
   vallásosságukkal. Érdekes, hogy beszédében nincs szó arról, hogy Isten
   a szív szándékainak megváltoztatását, a megtérést, a bűnbánatot kéri, s
   a későbbiekben láthatjuk, hogy a farizeusok és az írástudók ténylegesen
   is képtelenek erre.
   Elfogadom-e, amikor bűneimre figyelmeztetnek?
   (c) Horváth István Sándor


   Imádság:
   Istenünk, adj készséges szívet, hogy befogadhassunk mindent, ami szép,
   jó és igaz, s adj világos látást, hogy elutasíthassunk mindent, ami
   hamis, ami rút, ami rossz. Teremts bennünk tiszta szívet, Istenünk,
   hogy jó gazdái lehessünk ennek a világnak. Ne szennyezzenek be minket
   gonosz indulatok, gyűlölet, harag, viszálykodás. Egyetértést adj
   nekünk, hogy gyermekek és felnőttek egyre jobban megértsük: szükségünk
   van arra, hogy világos ismereteink legyenek, de csak akkor leszünk
   igazán emberek, ha tiszta a szívünk.
   ________________________________
   Aktuális:
   Kedves e-vangélium olvasók!
   Grafikust keresek
   Gyermekeknek szóló kiadványaink készítéséhez rajzolót, illusztrátort,
   grafikust keresek. Aki szívesen csatlakozna az Evangélium365
   csapatához, kérem, küldje el rövid bemutatkozóját, illetve
   referenciaként néhány korábbi munkáját, amely (lehetőleg) vallásos
   témában készült. A jelentkezéseket az evangelium365 at gmail.com e-mail
   címre várom.
   Evangélium365 támogatása
   Hálás köszönetemet fejezem ki azoknak az e-vangélium olvasóknak, akik
   támogatják e-vangelizációs szolgálatunkat.
   Idén már 14 éve, hogy küldöm számotokra az e-vangéliumot. Ez idő alatt
   több mint 118 millió e-vangélium üzenetet küldtem el a lista tagjainak.
   Évek óta sikeresen működik a meghallgatható e-vangélium, amely
   különösen is fontos a látássérültek számára. Egyre többen használják az
   okostelefon alkalmazásokat az evangélium napi olvasásához, illetve
   hallgatásához. Az Evangélium365 csapatának tagjai Isten dicsőségére
   végzik munkájukat, szolgálatukat.
   Az adományokat az e-vangélium üzemeltetésére használjuk fel, ebből
   fedezzük a honlap és az okostelefon applikációk folyamatos
   fejlesztését, az adatbázis karbantartását, valamint a hangos
   e-vangélium felolvasását. Az adományokból szándékozunk a nagyböjt
   folyamán egy kampányt indítani, amelynek keretében a fiatal,
   egyetemista korosztály körében népszerűsítjük az e-vangéliumot.
   Az e-vangéliumot a kezdetek óta kizárólag az olvasók adományaiból
   üzemeltetjük és fejlesztjük. Köszönet a támogatóknak, akiknek
   köszönhetően valamennyi szolgáltatás ingyenes!
   Az új év kezdetén szeretettel kérem, akinek van rá lehetősége,
   támogassa 2018-ban is adományával az e-vangelizációt. Magyarországon a
   legkisebb fizetőeszköz az 5 forintos. Szeretettel kérlek benneteket,
   támogassátok naponta ennyivel az e-vangelizációt! Egy évre 1825 Ft.
   Akinek pedig a jó Isten többet adott, felajánlhat e jelképes összegnél
   többet is. Isten jutalmazza meg nagylelkűségteket!
   Köszönettel és szeretettel:
   István atya - Horváth István Sándor
   2018. február 6.
   Adományát az alábbi módokon tudja elküldeni. Köszönjük támogatását!
   1. Online adomány internetes fizetésre alkalmas bankkártyával
   http://zalalovo.plebania.hu/tamogatas
   Az Adománynál válasszuk célként: Evangélium365
   2. Utalás
   Számlatulajdonos neve: Zalalövői Plébánia
   Számlaszám: 10402355-00026472-00000003
   Megjegyzés: Evangélium365
   Utalás külföldről:
   IBAN (nemzetközi számlaszám): HU25 1040 2355 0002 6472 0000 0003
   BIC (SWIFT) kód: OKHBHUHB
   3. Sárga postai csekk kérhető tőlem a zalalovo at gmail.com címen
   e-mailben.
   Kérem, írja meg nevét és postacímét irányítószámmal, valamint röviden
   jelezze, hogy az e-vangélium támogatásához kér csekket.
   4. Postai (rózsaszín) utalványon a következő címre: Zalalövői Plébánia,
   H-8999 Zalalövő, Szabadság tér 6.
   Megjegyzés: Evangélium365


   A mai olvasmány és a zsoltár szövege itt olvasható:
   http://igenaptar.katolikus.hu/

   A mai evangélium és elmélkedés szövege itt hallgatható meg:
   http://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20180206.mp3


További információk a(z) Evangelium levelezőlistáról