[Napi e-vangelium] 2018-08-05
Evangélium365
evangelium at lista.hcbc.hu
2018. Aug. 4., Szo, 23:08:15 CEST
*2018. augusztus 5. – Évközi 18. vasárnap*
*Evangélium
*
Abban az időben: Amikor a nép nem találta Jézust, sem a tanítványait,
bárkába szálltak, és elmentek Kafarnaumba, hogy megkeressék Jézust.
Amikor a tó túlsó partján megtalálták, megkérdezték tőle: „Mester, mikor
jöttél ide?”
„Bizony, bizony, mondom nektek – felelte Jézus –, nem azért kerestetek,
mert csodajeleket láttatok, hanem mert ettetek a kenyérből és
jóllaktatok. Ne olyan eledelért fáradozzatok, amely megromlik, hanem
olyanért, amely megmarad az örök életre. Ezt az Emberfia adja nektek –
őt ugyanis az Atya igazolta.”
Erre megkérdezték tőle: „Mit tegyünk, hogy Istennek tetsző dolgot
cselekedjünk?” „Istennek az tetszik – válaszolta Jézus –, ha hisztek
abban, akit küldött.”
De ők így folytatták: „Hát te milyen csodajelet teszel, hogy lássuk és
higgyünk neked? Mit tudsz tenni? Atyáink mannát ettek a pusztában, amint
az Írás mondja: Égi kenyeret adott nekik enni.”
Jézus erre így szólt: „Bizony, bizony, mondom nektek: Nem Mózes adott
nektek kenyeret az égből, hanem Atyám adja nektek az igazi égi kenyeret.
Mert az az Isten kenyere, aki alászállt az égből, és aki életet ad a
világnak.”
Erre így szóltak hozzá: „Urunk, add nekünk mindig ezt a kenyeret!”
„Én vagyok az élet kenyere – felelte Jézus. – Aki hozzám jön, többé nem
éhezik, és aki bennem hisz, soha nem szomjazik.”
*Jn 6,24-35*
*Elmélkedés*
Az élő kenyér
Egy mesterségét szerető, a kenyeret modern gépek helyett inkább kézzel
dagasztó pék mondta: „Az igazi kenyérnek lelke van, az igazi kenyér
élő.” Mit akart ezzel kifejezni? Ha a lisztet és a vizet egymás mellé
letesszük, akkor akármeddig állhatnak, semmi nem változik, nem lesz
belőlük kenyér. Ha viszont a lisztet és a vizet összekeverjük, élesztőt
adunk hozzá, akkor élet lesz belőle. Ezzel az élettel fogyaszthatóvá
tesszük az ember számára emészthetetlen gabonát. Nemcsak életet
teremtünk, de enni is adunk az embereknek. A kenyér készítéséhez
nélkülözhetetlen az ember munkája.
Istennel való találkozásainkkal kapcsolatban is elmondható valami
hasonló. Az ember bemegy a templomba, ahol jelen van Jézus Krisztus az
Oltáriszentségben. Olyan ez, mint amikor letesszük egymás mellé a
lisztet és a vizet. Egy helyen, egy térben van jelen Isten és az ember,
egymás közelében, de ettől még nem történik semmi. És akkor most
logikusan az következne, hogy az embernek tennie kell valamit, hogy
elinduljon az élet, élővé váljon a kapcsolat, valóban létrejöjjön a
találkozás, de lehet, hogy mégsem történik semmi. Az ember imádkozik,
előterjeszti kéréseit vagy éppen hálát ad, de lehet, hogy megragad
csupán a szavak szintjén, ennél több nem történik. Ebben a helyzetben
valójában akkor kezd el élővé válni a kapcsolat, ha Isten kezd el
tevékenykedni és az ember meghallja az ő szólítását, és ekkor következik
az ember tevékenysége, munkája. Tulajdonképpen még a szentmisén is ez
zajlik le. Van ember, aki bemegy a templomba, részt vesz a misén, az Úr
Jézus is jelenválóvá válik, de mégsem történik kettőjük között semmi,
mert az embert nem érinti meg az Úr jelenléte.
Azért van ez így, mert van valami titokzatos a szentmisében. Az egyházi
szóhasználat szerint misztériumról, titokról beszélünk. A szentmise
elején a miséző pap lelkiismeretvizsgálatra és bűneink megbánására hív
minket, hogy „méltóképpen ünnepelhessük az Úr szent titkait.” Az
átváltoztatás után a pap az átváltoztatott kenyérre és borra, Krisztus
testére és vérére vonatkozóan mondja: „Íme hitünk szent titka.” Az ember
számára megfoghatatlan, megmagyarázhatatlan titokról, de mégis
igazságról van itt szó. Olyan dologról, amit nem értünk meg a teljes
valóságában. Feltárul számunkra valami a titokból, megsejthetünk belőle
sok mindent, de mégis rejtve marad annak teljes mélysége. A szentmisére
vonatkozóan azért rendkívül pontos a misztérium kifejezés, mert egy
valóságos esemény, amelyben Isten a kezdeményező, mégpedig olyan
esemény, amely találkozást biztosít az ember számára Istennel. A
szentmise eseményében megünnepeljük továbbá Krisztus húsvéti
misztériumát, az ő megváltó halálát és feltámadását, amelynek
köszönhetően válik lehetőség számunkra az Istennel való
kiengesztelődésre és találkozásra. E találkozás a szentáldozásban
valósul meg.
Az evangéliumban arról olvastunk, hogy a csodálatos kenyérszaporítás
után Jézus az élő kenyérről kezd el tanítani, a kenyérről, amelyet ő ad.
Az emberek megsejtenek valamit abból a titokból, amiről az Úr beszél,
ezért így fordulnak hozzá: „Urunk, add nekünk mindig ezt a kenyeret!” Jó
volna, ha mi is minden alkalommal azzal a vággyal indulnánk a
szentmisére, hogy az Úr adjon nekünk élő kenyeret, adja nekünk önmagát
az átváltoztatott kenyérben!
© Horváth István Sándor
*Imádság*
Urunk, Jézus Krisztus! Az Eucharisztia ünneplésén, a szentmisén való
jelenlétünk alkalmat ad arra, hogy részesedjünk a te áldozatodból és
feltámadásodból. A szentáldozás által közösségre lépünk, egyesülünk
veled, ugyanakkor lelki közösségre lépünk embertársainkkal is, mert
mindannyian az egy kenyérből, a te szent testedből részesülünk. Hisszük,
hogy ha a te szent testeddel táplálkozunk, eljuthatunk az örök életre.
*Aktuális:
*
*Gmail és citromail: mostanában késve érkezhet az evangélium*
Mi mindenkinek egyszerre küldjük el este 11 óra körül a napi
evangéliumot. Sajnos az utóbbi időben jónéhány gmail és citromail címre
csak nagy késéssel, reggelig sem érkezik meg. Néha az is előfordul, hogy
végleg elkallódik valahol az elküldött e-mail.
*Ezért úgy döntöttünk, hogy itt mindig olvashatóvá tesszük a legfrissebb
e-mail szövegét:*
https://evangelium.katolikus.hu/friss/
<https://evangelium.katolikus.hu/friss/>
/Ezentúl a fenti címen mindig megjelenik, már este 11 óra körül./
------------------------------------------------------------------------
Az e havi olvasmányok és zsoltárok szövege itt olvasható:
https://igenaptar.katolikus.hu
Az evangélium és elmélkedés szövege itt hallgatható meg:
https://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20180805.mp3
--------- következő rész ---------
Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva...
URL: <http://lista.hcbc.hu/pipermail/evangelium/attachments/20180804/18aa0c02/attachment.html>
További információk a(z) Evangelium levelezőlistáról