[Napi e-vangelium] 2017-10-21

Evangélium365 evangelium at lista.hcbc.hu
2017. Okt. 21., Szo, 00:02:01 CEST


   2017. október 21. - Szombat

   Jézus egy alkalommal így beszélt tanítványaihoz: Mondom nektek, hogy
   mindazt, aki megvall engem az emberek előtt, az Emberfia is megvallja
   Isten angyalai előtt. Aki pedig megtagad engem az emberek előtt, azt én
   is megtagadom Isten angyalai előtt. Aki az Emberfia ellen szól,
   bocsánatot nyer, de aki a Szentlelket káromolja, az nem nyer
   bocsánatot. Amikor a zsinagógák, elöljárók vagy hatóságok elé hurcolnak
   titeket, ne aggódjatok, hogy miképpen és mivel védekezzetek, vagy mit
   mondjatok! A Szentlélek abban az órában megtanít majd titeket, hogy mit
   kell mondanotok.
   Lk 12,8-12
   Elmélkedés:
   A farizeusokról mondott kemény szavak azt eredményezték, hogy még
   jobban szembefordultak Jézussal. Nem néznek magukba, nem tartanak
   önvizsgálatot, hanem azt a számukra könnyebb utat választják, hogy
   elutasítják a figyelmeztetéseket és szembefordulnak azzal, aki kimondja
   hibáikat. Ezt a részt azzal folytatja Szent Lukács evangélista, hogy az
   Úr figyelmezteti tanítványait, hogy ők is hasonló szembenállással,
   visszautasítással fognak találkozni, amikor Mesterük tanítását
   hirdetik. A figyelmeztetés mellett tanácsokat ad, hogy miként
   viselkedjenek mindezek bekövetkeztekor.
   Fontos, hogy tanúságtételük ezen idején nincsenek magukra hagyva a
   krisztusi tanítványok, hiszen a Szentlélek velük lesz. "A Szentlélek
   majd megtanít benneteket, hogy mit mondjatok" - olvassuk Jézus
   bátorítását. Ez egyrészt arra vonatkozik, hogy Isten Lelke szól
   azokból, akik az üldözések ellenére is hűségesen tesznek tanúságot
   Urukról. Másrészt azt jelenti, hogy a Szentlélek mindenkor ügyel arra,
   hogy az Egyház tévedéstől mentesen megőrizze és minden embernek
   hirdesse Krisztus tanítását. A Lélek indít bennünket állandóan, hogy
   hirdessük az örök élet igéit. Akik e tanítás szerint élnek és erre az
   igazságra tanítanak másokat, életükkel és szavaikkal is megvallják
   Krisztust. Legyen mindig velünk a Szentlélek, aki az Igazság Lelke!
   (c) Horváth István Sándor


   Imádság:
   Uram, Jézus Krisztus! Hittel vallom, hogy valóságos ember és valóságos
   Isten vagy. Életünk során sokszor megtapasztaljuk, mennyire sebezhetőek
   és kiszolgáltatottak vagyunk, főként akkor, ha nem érezzük
   jelenlétedet. Közeledésed eloszlatja félelmeinket. Isteni hatalmadat és
   erődet felismerve bátorság tölt el, hogy életünk legnehezebb
   helyzeteiben is velünk vagy. Lelkünket megmentő, hitünket növelő,
   bátorságot adó és kereső szívünket lecsendesítő Jézus, jöjj, ments meg
   minket!


   A mai olvasmány és a zsoltár szövege itt olvasható:
   http://igenaptar.katolikus.hu/

   A mai evangélium és elmélkedés szövege itt hallgatható meg:
   http://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20171021.mp3


További információk a(z) Evangelium levelezőlistáról