[Napi e-vangelium] 2017-11-13

Evangélium365 evangelium at lista.hcbc.hu
2017. Nov. 13., H, 00:02:02 CET


   2017. november 13. - Hétfő

   Egy alkalommal Jézus így beszélt tanítványaihoz: "Lehetetlen, hogy
   botrányok ne forduljanak elő; de jaj annak, aki azokat okozza! Jobb
   lenne, ha malomkövet kötnének a nyakára, és a tengerbe dobnák, mint
   hogy egyet is megbotránkoztasson ezek közül a kicsinyek közül.
   Vigyázzatok magatokra! Ha vét ellened testvéred, fedd meg! De ha
   megbánja, bocsáss meg neki! Még ha napjában hétszer vét is ellened, de
   hétszer fordul hozzád, és azt mondja: Megbántam, - bocsáss meg neki!"
   Az apostolok kérték az Urat: "Növeld bennünk a hitet!" Az Úr így
   válaszolt: "Ha csak akkora hitetek lesz is, mint a mustármag, és azt
   mondjátok ennek a szederfának: Szakadj ki tövestől, és verj gyökeret a
   tengerben! - engedelmeskedik nektek."
   Lk 17,1-6
   Elmélkedés:
   A tanítványokhoz intézett beszédében Jézus különféle intelmeket
   fogalmaz meg. Az első, hogy kerüljék a botrányokat. Ebben az esetben a
   botrány a bűnre vezetést, mások bűnre csábítását jelenti. Helytelen
   keresztény életünk következményeként az emberek elfordulhatnak
   Istentől, eltávolodhatnak a krisztusi közösségtől. Ez mindenképpen
   kerülendő, ezért törekedni kell a helyes vallásosságra és a
   példamutatásra. A botrányokozás súlyosságát jelzik a túlzó kifejezések,
   amelyek mintegy el akarnak rettenteni.
   A következő intelem arra vonatkozik, hogy miként viselkedjen egy
   tanítvány, ha a másik vétkezik ellene. A másik bűnéről nem kell
   feltétlenül hallgatni. Azt szóvá kell tenni, hogy az illető belássa
   hibáját és a jövőben másként viselkedjen. A hibát, a bűnt mindig meg
   kell bocsátani. Nem kell azt újra és újra szóvá tenni, nem szükséges
   újból a másik fejére olvasni azt, hanem el kell felejteni, meg kell
   bocsátani.
   A harmadik figyelmeztetés a hitről, a hit erejéről szól. Itt is a
   bibliai nyelvezetre jellemző túlzó mondással állunk szemben.
   Nyilvánvaló ugyanis, hogy a hit nem arra való, hogy szederfát ültessünk
   a tengerbe. Jézus példája azt szemlélteti, hogy a hit nem ismer
   határokat. A hit Isten ajándéka, amelyet érdemes kérnünk. A hit
   feltétlen bizalmat jelent Isten iránt, aki számára semmi sem
   lehetetlen.
   (c) Horváth István Sándor


   Imádság:
   Jézus, reményünk! Téged követve azt választjuk, hogy szívünk mélyéből
   szeretünk. Te az Evangélium örömét adod nekünk, bármily kicsinynek
   érezzük is azt. És mégis, mikor ellentmondások támadják meg lelkünket,
   add nekünk, hogy Rád bízhassuk magunkat, ó Krisztus, és mi igyekszünk
   megosztani Veled mindazt, ami az életben ránk nehezedik.
   ________________________________
   Aktuális:
   Kedves e-vangélium olvasók!
   Szívem első gondolata 2018
   Megjelent, már kapható! Ez nem egy gyermekimakönyv. A gyermekkorunkban
   tanult reggeli ima első sorát azért választottam címként, mert jól
   kifejezi, hogy a napunkat érdemes az evangélium olvasásával és az arról
   való elmélkedéssel kezdeni. Az évszám nem elírás, hiszen ez a 2013 óta
   megjelenő sorozat nem egy utólagos gyűjtemény, hanem mindig előre
   tekintve tartalmazza a következő évi elmélkedéseket, jelen kötet a
   2018-dik évi szövegeket.
   A Szívem első gondolata 2018. évi könyv az evangéliumi elmélkedéseket
   tartalmazza 2017. adventtől 2018. adventig új szövegekkel. Szeretettel
   ajánlom azoknak, akik számára az evangélium olvasása a mindennapok
   éltető forrása. 520 oldal. Ára: 1800 Ft/db.
   Evangélium365 naptár 2018
   Ez a képes asztali naptár igazi újdonság. Azért készítettük asztali
   változatban, hogy a mindennapi munka közben is szem előtt legyen. 64
   oldal. Ára 800 Ft/db.
   Élő Evangélium a liturgikus "B" évre
   Ezt a foglalkoztató füzetet 6-14 éves gyerekek számára állítottuk
   össze. Az év minden vasárnapjára és ünnepére tartalmaz egy-egy játékos
   feladatot, amelyek segítségével feldolgozható az evangélium üzenete,
   mondanivalója. Olyan szülőknek ajánlom, akik számára fontos gyermekük
   vallásos nevelése, valamint a hitoktatóknak, akik ötleteket szeretnének
   kapni munkájukhoz. Szerzője Dr. Wachterné Lakatos Ágnes. 68 oldal. Ára:
   1200 Ft/db.
   Élő Kenyér gyereknaptár 2018
   Megújult formában, asztali változatban jelent meg, színes rajzokkal.
   Minden hónapra egy-egy evangéliumi jelenettel és idézettel, valamint a
   szentek napjaival. 16 oldal. Ára: 500 Ft/db.
   Élő Kenyér misekalauz
   A gyermekek evangelizációjának egyik legfontosabb eszköze ez a havonta
   megjelenő misekalauz. A vasárnapi és ünnepnapi szentmise szövegeit,
   gyerekeknek szóló elmélkedéseket, szentek életét, játékos feladatokat,
   imádságokat, minisztráns-kisokost tartalmazó újság. 2018. januártól
   megújult formában és tartalommal. Előfizetési díj 12 hónapra: 6600
   Ft/db, ami a postaköltséget is tartalmazza.
   Rendelés az Evangelium365 webáruházban
   www.evangelium365.hu/webshop
   A szállítási feltételekről és díjakról a webáruház honlapján lehet
   tájékozódni: Szállítási díjak és feltételek
   Rendelés e-mailben
   Ha a webáruházban nem sikerül a rendelés, kérem, küldje el a következő
   adatokat a evangelium365 at gmail.com címemre.
   Szívem első gondolata 2018 darabszám:
   Evangélium365 naptár 2018 darabszám:
   Élő Evangélium a liturgikus "B" évre darabszám:
   Élő Kenyér gyereknaptár 2018 darabszám:
   Élő Kenyér misekalauz 2018. évi előfizetés darabszám:
   Megrendelő neve:
   Postacím irányítószámmal:
   (Mobil)telefonszám:
   Olyan telefonszámot adjon meg, amelyen a csomagfutár a mielőbbi sikeres
   kézbesítés érdekében biztosan eléri Önt.
   Szeretettel: István atya - Horváth István Sándor
   2017. november 13.


   A mai olvasmány és a zsoltár szövege itt olvasható:
   http://igenaptar.katolikus.hu/

   A mai evangélium és elmélkedés szövege itt hallgatható meg:
   http://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20171113.mp3


További információk a(z) Evangelium levelezőlistáról