[Napi e-vangelium] 2017-11-12

Evangélium365 evangelium at lista.hcbc.hu
2017. Nov. 12., V, 00:02:01 CET


   2017. november 12. - Évközi 32. vasárnap

   Abban az időben Jézus a következő példabeszédet mondta tanítványainak:
   A mennyek országa olyan, mint az a tíz szűz, akik vették lámpáikat, és
   kimentek a vőlegény elé. Öten közülük balgák voltak, öten pedig okosak.
   A balgák fogták a lámpásukat, de olajat nem vittek magukkal; az okosak
   azonban korsóikban olajat is vittek lámpásaikhoz. Késett a vőlegény, s
   ők mind elálmosodtak és elaludtak. Az éjszaka közepén egyszerre kiáltás
   hangzott: "Íme, a vőlegény! Menjetek eléje!" Erre a szüzek mindnyájan
   fölébredtek, és felszították lámpásaikat. A balgák kérték az okosakat:
   "Adjatok az olajotokból, mert lámpásaink kialvóban vannak!" Az okosak
   ezt válaszolták: "Nem lehet, nehogy nekünk is, nektek is kevés legyen.
   Inkább menjetek el a kereskedőkhöz, és vegyetek magatoknak!" Míg azok
   vásárolni mentek, megérkezett a vőlegény, és akik készen voltak,
   bementek vele a menyegzőre; az ajtó pedig bezárult. Később megérkezett
   a többi szűz is. Így szóltak: "Uram, uram! Nyiss ajtót nekünk!" De ő
   így válaszolt: "Bizony mondom nektek, nem ismerlek titeket!"
   Virrasszatok tehát, mert nem ismeritek sem a napot, sem az órát!
   Mt 25,1-13
   Elmélkedés:
   Éberség és előrelátás
   Az egyházi év végéhez közeledve egyre inkább előtérbe kerül az a
   gondolat, hogy éberen várakozzunk és mindig legyünk készen az Úrral
   való találkozásra. A tíz hajadonról szóló hasonlat egyrészt az
   éberséget, másrészt a jócselekedeteket állítja a középpontba, mint
   követendő magatartást. Legyünk éberek, nehogy olaj nélkül, üres
   lámpával, üres kézzel, jócselekedetek nélkül álljunk, amikor az Úr
   megérkezik hozzánk. Jézus példabeszéde szerint azok számítanak okosnak
   és bölcsnek, akik éjszaka közepén álmukból felébredve is azonnal készen
   állnak. Az éberség, a készenlét és az előrelátás mellett az ő
   jócselekedeteiket jelképező olaj is fontos elem. Ez nem megosztható,
   azaz saját érdemeimet nem tudom másra átruházni, jószándékomat és
   jócselekedeteimet nem tudom másnak átadni. Éppen ezért az okosak
   magatartása nem tekinthető önzésnek, hanem felelősségteljes döntés,
   mert ha adtak volna az olajból, ők sem mehettek volna be a vőlegény
   ünnepére. Ha valaki a jócselekedetek elmulasztása miatt nem jut be a
   mennyországba, hanem a kárhozatra kerül, az ne másokat hibáztasson
   emiatt!
   A balgák esete komoly figyelmeztetés számunkra. Nem gondolták, hogy
   esetleg többet kell várakozniuk. Nem gondoltak arra, hogy kevés lehet
   az olajuk, nem gondoskodtak többről. Mentségükre felhozhatnánk, hogy
   egy váratlan eset állt elő, rajtuk kívül álló ok lépett fel, nem ők
   hibásak azért, hogy késett a vőlegény. Mások hibája miatt miért ők
   kapják a büntetést? Gyenge lábakon áll ez a védekezés, ugyanis a többi
   szűz gondolt a késés lehetőségére és gondoskodtak tartalék olajról. Ők
   sem tudták előre, hogy késni fog a vőlegény, de számítottak rá, hogy ez
   sincs kizárva. A balgák is gondolhattak volna erre, megtehették volna
   ugyanezt. Elvesztették annak lehetőségét, hogy részt vegyenek a
   vőlegény ünnepén. Elmulasztották az alkalmat. Hiába hivatkoznak arra,
   hogy ők is meghívottak és hiába kérnek bebocsátást utólag, a vőlegény
   elutasítja őket: "Bizony mondom nektek, nem ismerlek titeket!"
   Emberileg talán könyörtelennek tűnik az elutasítás, de ne essünk abba a
   hibába, hogy a vőlegényt kezdjük el hibáztatni a balgák mulasztása
   miatt! Ha valaki a saját bűnös élete és a szeretet elmulasztása miatt
   nem jut be a mennyországba, hanem a kárhozatra kerül, az ne Istent
   hibáztassa emiatt!
   A bölcs előrelátás azt jelenti, hogy állandóan gondolunk az Istennel
   való végső találkozásra. Ez a jövőben biztosan bekövetkező találkozás
   hatással van jelen életünkre, azaz állandóan szemünk előtt tartjuk azt,
   hogy mit kell megtennünk üdvösségünkért, amely halálunk és
   feltámadásunk után vár ránk. Az időpontot nem tudhatjuk előre. Az is
   biztos, hogy az esemény egyszeri lehetőség lesz számunkra. Az örök
   életre való feltámadásban mindazok részesülnek, akik megőrizték a
   Krisztussal való közösséget és nem tértek le a hit útjáról. Akik
   hűségesek maradnak Krisztushoz, és éberen várják őt, azoknak nem kell
   attól félniük, hogy bezárul előttük a mennyország ajtaja. A mennybe
   való belépőjegynek az ember jócselekedetei számítanak, mindaz a
   szolgálat, amit önzetlenül végzünk másokért, embertársainkért.
   (c) Horváth István Sándor


   Imádság:
   Urunk, Jézus Krisztus! A szeretet köt bennünket hozzád, amely szeretet
   a jegyesi és a hitvestársi kapcsolat és minden emberi kapcsolat alapja.
   A te vendégednek tartjuk magunkat, és örülünk annak, hogy meghívottak
   vagyunk, mert hívásod a te szereteted jele. Együtt élni, ünnepelni
   veled, erre kaptunk mindannyian meghívást. Személyes felelősségünk,
   hogy mennyire vagyunk előrelátóak és felkészültek. Könnyelműségünk akár
   végzetes is lehet. Adj nekünk okosságot és bölcsességet, hogy lelkünk
   égő mécsesével várjuk eljöveteledet!


   A mai olvasmány és a zsoltár szövege itt olvasható:
   http://igenaptar.katolikus.hu/

   A mai evangélium és elmélkedés szövege itt hallgatható meg:
   http://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20171112.mp3


További információk a(z) Evangelium levelezőlistáról