[Napi e-vangelium] 2017-05-24
Evangélium365
evangelium at lista.hcbc.hu
2017. Május. 24., Sze, 00:10:02 CEST
2017. május 24. - Szerda
Búcsúbeszédében Jézus így szólt tanítványaihoz: "Még sok mondanivalóm
volna nektek, de nem vagytok hozzá elég erősek. Amikor azonban eljön az
Igazság Lelke, ő majd elvezet titeket a teljes igazságra. Nem magától
fog beszélni, hanem azt mondja el, amit hall, és a jövendőt fogja
hirdetni nektek. Megdicsőít engem, mert az enyémből veszi, amit majd
hirdet nektek. Minden, ami Atyámé, enyém is. Ezért mondtam, hogy az
enyémből veszi, amit majd hirdet nektek."
Jn 16,12-15
Elmélkedés:
Jézus tanításának megismerésében és megértésében új korszak kezdődik a
tanítványok számára a Szentlélek eljövetelével. A pünkösdkor kiáradó
Szentlélek vezeti majd el őket a teljes igazságra - ahogyan erről az Úr
beszél az utolsó vacsorán. Ahogyan Jézus sem önmagától beszél, hanem
azt hirdeti, amit az Atyától hall, ugyanúgy a Szentlélek is. S ahogyan
Jézus sem a maga elhatározásából jött a földre, hanem az Atya küldte
őt, hogy megváltson minket embereket, ugyanúgy a Szentlelket is a
mennyei Atya küldi el a világba, hogy az idők végéig az Egyházzal
maradjon és megszentelje a hívőket. Jézus és a Szentlélek küldetése
tehát ily módon szorosan összekapcsolódik.
Krisztus az örökérvényű igazságot hirdeti nekünk, a Szentlélek pedig
ezen igazság teljes megértésében segít minket, hogy előrehaladjunk az
üdvösség útján. Az igazság megismerésekor az a szándék vezet minket,
hogy eljussunk a Krisztusban való hitre, aki maga az Igazság. A teljes
igazság megismerése és a hit átalakítja életünket. Többé már nem
élhetünk a bűnben, hanem Krisztus igazságából merítve az igazság
tetteit kell cselekednünk. A Szentlélek tevékenysége dicsőséget szerez
Jézusnak, miként életünk jócselekedeteivel sem önmagunknak akarunk
hírnevet szerezni, hanem Istent szeretnénk megdicsőíteni.
(c) Horváth István Sándor
Imádság:
Istenünk, Fiad, Jézus országod örömhírét hirdette, gyógyulást hozott a
betegeknek, szabadulást mindazoknak, akiket fogva tart a bűn, a
gyöngeség, világosságot hozott azoknak, akik elvakultan, önmagukba
zárkózva élnek. Add, hogy életünket őhozzá tudjuk alakítani, aki a
törvényt nem megszüntetni jött! Add, hogy életünkön változtatni
tudjunk! Add, hogy ne öntelten éljünk, hanem figyeljünk mindig őrá, aki
botránykő azoknak, akik nem fogadják el, de akik befogadják, azoknak az
élet teljessége!
A mai olvasmány és a zsoltár szövege itt olvasható:
http://igenaptar.katolikus.hu/
A mai evangélium és elmélkedés szövege itt hallgatható meg:
http://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20170524.mp3
További információk a(z) Evangelium levelezőlistáról