[Napi e-vangelium] 2017-05-09

Evangélium365 evangelium at lista.hcbc.hu
2017. Május. 9., K, 00:10:01 CEST


   2017. május 9. - Kedd

   Abban az időben a templomszentelés ünnepét ülték Jeruzsálemben. Tél
   volt. Jézus éppen a templomban járt, Salamon oszlopcsarnokában. A
   zsidók körülvették őt, és megkérdezték: "Meddig tartasz még
   bizonytalanságban minket? Ha te vagy a Messiás, mondd meg nekünk
   nyíltan!" Jézus így felelt: "Mondtam már nektek, de nem hiszitek el.
   Cselekedeteim, amelyeket Atyám nevében művelek, tanúságot tesznek
   rólam. De ti nem hisztek, mert nem vagytok juhaim közül valók. Az én
   juhaim hallgatnak szavamra. Ismerem őket, és ők követnek engem. Én örök
   életet adok nekik. Nem vesznek el soha, és senki sem ragadja el őket
   kezemből. Atyám, aki nekem adta őket, hatalmasabb mindenkinél: senki
   sem ragadhatja el őket Atyám kezéből. Én és az Atya egy vagyunk."
   Jn 10,22-30
   Elmélkedés:
   A tegnapi elmélkedésben már megemlítettük, hogy Isten közösségre,
   szeretetközösségre akar lépni velünk. E közösség mintája nem más, mint
   az Atya és a Fiú kapcsolata, egysége. Jézus a mai evangéliumban
   kimondja a mennyei Atyával való kapcsolatának lényegét: "Én és az Atya
   egy vagyunk." Az egykori hallgatóság aligha értette meg ezt az
   egységet, és a mi számunkra is titok. Az önmagát kinyilatkoztató
   Istennek adott válaszunk a hit, a hit engedelmessége. A hit nem csupán
   annyit jelent, hogy elhisszük mindazt, amit Isten állít, azaz nem
   vonjuk kétségbe szavainak igazságát, hanem értelmünk és akaratunk
   hódolatát, Isten előtti meghajlását jelenti. A hit válasz Isten
   kinyilatkoztatására és szeretetére. A kinyilatkoztatás Isten részéről
   leereszkedés, s ez leginkább a Fiúisten megtestesülésében, emberré
   válásában mutatkozik meg. Nem kiérdemeljük Isten leereszkedését, hanem
   ingyenes ajándékként kapjuk. Ajándékként, amit akár vissza is
   utasíthatunk. Isten természetesen azt szeretné, ha hittel elfogadnánk
   őt és engedelmeskednénk neki, azaz szeretetkapcsolatban élnénk vele.
   Jézus szavai alapján megvilágosodik számunkra az üdvösség útja:
   Hallgassunk az Úr szavára! Kövessük őt engedelmes lélekkel! Higgyünk
   abban, hogy ő az üdvösség közvetítője! Fogadjuk el tőle az örök élet
   ajándékát!
   (c) Horváth István Sándor


   Imádság:
   Urunk, Jézus, feltámadásod az élet győzelmét hirdeti. Egykor élőként
   mutattad meg magadat a sírodhoz siető asszonyoknak, az apostoloknak és
   a tanítványoknak. Mutasd meg magadat nekünk is! Jelenj meg nekünk is és
   erősítsd bennünk az örök élet reményét!
   ________________________________
   Aktuális:
   Kedves e-vangélium olvasók!
   Az e-vangélium küldéssel és az esetlegesen előforduló hibákkal
   kapcsolatban írok.
   2017. május 5-én, pénteken egy szerverhiba miatt nem tudtuk a
   megszokott módon küldeni az e-vangéliumot. Még éjszaka észleltük a
   szerverhibát, ezért ideiglenesen egy másik szerverről küldtük ki az
   e-mailt. Hiába volt a gyors intézkedés, az új szerver nem tudta
   helyesen kezelni a betűket, ezért sokak számára olvashatatlan volt a
   szöveg. Bocsánatot kérek e technikai hiba miatt azoktól, akiknél
   jelentkezett ez a probléma. Sajnos nincs kizárva, hogy a következő
   napokban is előfordul hasonló.
   Mi a teendő, ha furcsa betűk vannak a szövegben?
   A böngészőben a Beállítások menüpontban a karakterkódolást UTF-8-ra
   kell állítani.
   Mit kell tenni, ha nem kapjátok meg az evangéliumot, azaz nem érkezik
   meg az e-mail?
   1. Érdemes megnézni a Spam mappát. Ha ott van, akkor meg kell jelölni,
   hogy NEM Spam.
   2. Ha ott sincs, akkor várjatok türelemmel, és ha nem is a megszokott
   időben, de később biztosan meg fog érkezni, mert a hiba elhárítása után
   el fogjuk küldeni.
   3. A megérkezésig a mindennapi evangéliumot elolvashatjátok ezen az
   oldalon: www.evangelium365.hu. Ha a honlapon sem olvasható az
   e-vangélium, akkor más hiba is van a háttérben, de mi már dolgozunk
   annak elhárításán.
   Megkapom-e újra a hibás napi evangélium e-mailt?
   A hibásan megjelenő e-maileket nem küldjük újra, mert nem érint
   mindenkit, és nem tudnánk csak azoknak küldeni, akiknél ez a probléma
   fennáll.
   Kell-e jelezni az esetleges hibákat?
   A hibákat nem szükséges jeleznetek felénk, mert többen figyeljük a
   helyes működést, minden hibát azonnal észlelünk és igyekszünk mielőbb
   javítani.
   Okostelefon alkalmazás
   Már teszteljük az okostelefon alkalmazás új verzióját, amely néhány
   héten belül elérhető lesz. Rögtön jelezni fogom ha már letölthető.
   E-vangélium támogatás
   Az e-vangélium küldést folyamatosan fejlesztjük, javítjuk. Az
   üzemeltetés és a fejlesztés költségeit kizárólag adományokból
   biztosítjuk. Köszönöm azoknak az e-vangélium olvasóknak a jószándékát,
   akik időnként gondolnak arra, hogy adományt küldjenek erre a célra.
   Köszönettel és szeretettel: István atya - Horváth István Sándor
   2017. május 9.
   Az e-vangelizációt az alábbi módokon lehet támogatni:
   1. Online adomány internetes fizetésre alkalmas bankkártyával
   http://zalalovo.plebania.hu/tamogatas
   Az Adománynál válasszuk célként: Evangélium
   2. Utalás
   Számlatulajdonos neve: Zalalövői Plébánia
   Számlaszám: 10402355-00026472-00000003
   Megjegyzés: Evangélium
   Utalás külföldről: IBAN (nemzetközi számlaszám): HU25 1040 2355 0002
   6472 0000 0003
   BIC (SWIFT) kód: OKHBHUHB
   3. Sárga postai csekk kérhető tőlem a zalalovo at gmail.com címen
   e-mailben.
   Kérem, írja meg nevét és postacímét irányítószámmal, valamint röviden
   jelezze, hogy az e-vangélium támogatásához kér csekket.
   4. Postai (rózsaszín) utalványon a következő címre: Zalalövői Plébánia,
   H-8999 Zalalövő, Szabadság tér 6.
   Megjegyzés: Evangélium
   +1. Aki cége számára szeretne igazolást kérni adományáról, jelezze ezt
   a zalalovo at gmail.com címen.


   A mai olvasmány és a zsoltár szövege itt olvasható:
   http://igenaptar.katolikus.hu/

   A mai evangélium és elmélkedés szövege itt hallgatható meg:
   http://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20170509.mp3


További információk a(z) Evangelium levelezőlistáról