[Napi e-vangelium] 2017-03-31

Evangélium365 evangelium at lista.hcbc.hu
2017. Már. 31., P, 00:10:00 CEST


   2017. március 31. – Péntek

   A  csodálatos  kenyérszaporítást  követő   viták  után  Jézus   Galileában
   működött. Júdeában nem akart mutatkozni, mert a zsidók az életére  törtek.
   Közeledett a  zsidók  Sátoros-ünnepe. Miután  rokonai  elzarándokoltak  az
   ünnepre, Jézus is fölment utánuk  Jeruzsálembe, de nem nyilvánosan,  hanem
   titokban. Amikor  a templomban  tanítani  kezdett, a  jeruzsálemiek  közül
   néhányan  ezt  kérdezték:  „Nemde  ő  az,  akit  halálra  keresnek:   íme,
   nyilvánosan beszél, és nem szólnak neki semmit. Talán bizony már a vezetők
   is elismerik, hogy ő a Messiás? De róla tudjuk, honnan való. A  Messiásról
   pedig, ha majd  eljön, senki sem  tudja, honnan való.”  Erre Jézus, aki  a
   templomban tanított, emelt hangon odaszólt: „Ti ismertek engem, és azt  is
   tudjátok, honnan vagyok. Én nem  magamtól jöttem. Az Igaz (Isten)  küldött
   engem, akit ti nem  ismertek. Én viszont ismerem,  mert tőle vagyok, és  ő
   küldött engem.” Erre szerették volna Jézust elfogni, de senki sem emelt rá
   kezet, mert még nem jött el az ő órája.
   Jn 7,1-2.10.25-30

   Elmélkedés:

   Némelyek azt gondolják, hogy jól  ismerik Jézust, pedig talán csak  annyit
   tudnak róla, hogy hol született, melyik városban nevelkedett, esetleg  van
   még valamilyen  információjuk családjáról.  Jézus pedig  megérteti  velük,
   hogy hiába  ismerik  földi  származását, tulajdonképpen  nem  tudnak  róla
   semmit. Hiszen nem  ismerik az  Atyát, akinek  a küldötte  és nem  ismerik
   küldetésének, evilági jelenlétének célját.
   Az evangéliumok szépen bemutatják, hogy az emberek fokozatosan ismerik meg
   Jézus természetfeletti  erejét  és  isteni  származását.  Cselekedetei  és
   tanítása lassacskán feltárják  mindenkinek, hogy ki  ő valójában. S  végül
   kereszthalálában mutatkozik  meg,  hogy  ő az  Isten  engedelmes  Fia,  és
   feltámadásában válik  nyilvánvalóvá,  hogy ő  az  Üdvözítő, az  örök  élet
   szerzője.
   Vajon mi ismerjük Jézust?  Mit tudunk róla? A  hittanórákon tanult vagy  a
   prédikációkban hallott  vallási  ismereteink  elegendőek  ahhoz,  hogy  ne
   mutatkozzunk műveletlennek,  amikor  egy beszélgetés  során  vallási  téma
   kerül elő.  Talán  ismerünk jónéhány  csodát  Jézus életéből  vagy  tudjuk
   idézni egy-egy mondását, esetleg példabeszédét. De elég ez számunkra? Elég
   ez ahhoz,  hogy hiteles  tanúságot  tegyünk az  embereknek arról,  hogy  a
   követői vagyunk? Az  elméleti ismeretek  nem elegendőek. A  mi Urunk  vele
   való személyes kapcsolatban  mutatja meg igazi  arcát és ezáltal  ismerjük
   meg őt. Jézus pedig elvezet bennünket az Atyához.
   © Horváth István Sándor
    
    

   Imádság:

   Urunk, Jézus Krisztus! A hitben való megerősödés és megújulás  kegyelméért
   fordulunk hozzád. Elismerjük, hogy erős  hitre van szükségünk ahhoz,  hogy
   bátran teljesítsük azt a  küldetést, amit te  adsz nekünk. Rólad,  életünk
   értelméről, középpontjáról  és végső  céljáról akarunk  tanúságot tenni  a
   világban, hiszen az  embereknek szüksége van  szereteted megismerésére  és
   megtapasztalására.

    
   A mai olvasmány és a zsoltár szövege itt olvasható:
   http://igenaptar.katolikus.hu/
    
   A mai evangélium és elmélkedés szövege itt hallgatható meg:
   http://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20170331.mp3
    


További információk a(z) Evangelium levelezőlistáról