[Napi e-vangelium] 2017-03-19

[Evangélium365]

   2017. március 19. – Nagyböjt 3. vasárnapja

   Abban az időben: Jézus Szamaria  egyik városába, Szikárba érkezett,  közel
   ahhoz a földhöz,  amelyet Jákob  adott fiának, Józsefnek.  Ott volt  Jákob
   kútja. Mivel Jézus  útközben elfáradt,  leült a  kútnál. Az  idő dél  felé
   járt.
   Közben odajött egy szamariai asszony, hogy vizet merítsen. Jézus megkérte:
   „Adj innom!”  Tanítványai  ugyanis  elmentek  a  városba,  hogy  ennivalót
   vegyenek. Az asszony  elcsodálkozott: „Hogyan kérhetsz  te, zsidó  létedre
   tőlem, szamariai  asszonytól inni?”  A zsidók  ugyanis nem  érintkeznek  a
   szamaritánusokkal.
   Jézus így felelt: „Ha ismernéd Isten ajándékát, és tudnád, hogy ki  mondja
   neked: Adj innom!, inkább  te kérnéd őt,  és ő élő  vizet adna neked.”  Az
   asszony ezt felelte: „Uram, hiszen vödröd sincs, a kút pedig mély.  Honnan
   vennéd az élő vizet? Csak nem vagy nagyobb Jákob atyánknál, aki nekünk ezt
   a kutat adta, amelyből ő maga is ivott, meg a fiai és az állatai?”
   Jézus  erre  megjegyezte:  „Mindaz,  aki   ebből  a  vízből  iszik,   újra
   megszomjazik. De  aki abból  a vízből  iszik, amelyet  én adok  neki,  nem
   szomjazik meg soha többé. Az a víz, amelyet én adok, örök életre  szökellő
   vízforrás lesz benne.” Erre  az asszony megkérte: „Uram,  add nekem azt  a
   vizet, hogy ne legyek szomjas, és ne kelljen ide járnom vizet meríteni!”
   Jézus így szólt:  „Menj, hívd  a férjedet, és  jöjj ide!”  Az asszony  ezt
   felelte: „Nincs is férjem!”  Mire Jézus: „Jól  mondod, hogy nincs  férjed.
   Mert öt férjed  volt, és  akid most  van, az  sem a  férjed. Ezt  helyesen
   mondtad.” Ekkor így  szólt az  asszony: „Uram, látom,  hogy próféta  vagy!
   Atyáink ezen  a  hegyen  imádták  Istent, ti  pedig  azt  mondjátok,  hogy
   Jeruzsálem az a hely, ahol imádni kell őt.”
   Jézus ezt felelte: „Hidd el nekem,  asszony, hogy eljön az óra, amikor  az
   Atyát nem itt és nem is  Jeruzsálemben fogjátok imádni. Ti azt  imádjátok,
   akit nem  ismertek, mi  pedig azt,  akit ismerünk,  hiszen az  üdvösség  a
   zsidóktól ered. De  eljön az  óra, sőt  már itt  is van,  amikor az  igazi
   imádók lélekben  és  igazságban  imádják  az Atyát.  Mert  az  Atya  ilyen
   imádókat vár.  Isten ugyanis  Lélek, ezért  akik őt  imádják, lélekben  és
   igazságban kell  imádniuk.” Az  asszony így  szólt: „Tudom,  hogy eljön  a
   Messiás,  akit  Krisztusnak  neveznek.  Ha  majd  eljön,  ő  tudtunkra  ad
   mindent.”
   Erre Jézus kijelentette: „Én vagyok  az, aki veled beszélek.”  Tanítványai
   éppen visszaérkeztek, és  meglepődtek, hogy asszonnyal  beszélget. De  nem
   kérdezte meg egyikük  sem: „Mit  akarsz tőle?”,  vagy: „Miért  beszélgetsz
   vele?” Az  asszony  pedig  otthagyva  korsóját,  elsietett  a  városba  és
   elmondta az embereknek: „Gyertek, nézzétek meg azt az embert, aki  mindent
   elmondott, amit  tettem!  Lehet,  hogy  ő a  Krisztus?”  Ki  is  jöttek  a
   városból, és  odagyűltek  köréje.  Közben a  tanítványok  megkínálták  őt:
   „Mester, egyél!” Jézus azonban ezt mondta nekik: „Van nekem olyan  ételem,
   amelyről ti nem tudtok!” Erre  a tanítványok kérdezgetni kezdték  egymást:
   „Talán valaki  hozott  neki ennivalót?”  De  Jézus megmagyarázta:  „Az  én
   ételem az,  hogy megtegyem  annak  akaratát, aki  engem küldött,  és  hogy
   befejezzem az ő  művét. Ugye,  azt mondjátok: Még  négy hónap,  és itt  az
   aratás. Íme, én azt mondom nektek: Emeljétek fel szemeteket és nézzétek  a
   földeket, aranysárgák  már,  készek az  aratásra.  Az arató  elnyeri  most
   jutalmát: Begyűjti  a termést  az  örök életre,  hogy aki  vetett,  együtt
   örülhessen azzal, aki arat. Mert igaza van a közmondásnak: Az egyik vet, a
   másik arat. Én azért  küldtelek titeket, hogy  learassátok, amivel nem  ti
   fáradtatok. Mások fáradoztak, ti pedig az ő munkájukba álltatok be.”
   Abból a  városból, a  szamaritánusok közül  sokan hittek  benne, mivel  az
   asszony  tanúsította:  „Mindent  elmondott,  amit  tettem.”  Mikor  azután
   kijöttek hozzá a szamaritánusok, megkérték őt, hogy maradjon náluk. Ott is
   maradt két napig.  Ezután így szóltak  az asszonyhoz: „Most  már nem a  te
   szavadra hiszünk. Hallottuk őt mi magunk  is, és tudjuk, hogy valóban ő  a
   világ Üdvözítője.”
   Jn 4,5-42

   Elmélkedés:

   Otthagyott korsó
   Szent János evangéliumának egyik jellegzetessége az, hogy elsősorban nem a
   történésekre  figyel,  hanem  Jézus  kinyilatkoztatására,  tanítására.   A
   hosszas párbeszédek során az Úr fokozatosan feltárja beszélgetőtársa előtt
   a közölni  akart  igazságot.  Jó  példa  erre  a  Nikodémussal  folytatott
   beszélgetés a  lelki  újjászületésről  (vö.  Jn  3,1-12),  a  Mártával  és
   Máriával való  párbeszéd  testvérük,  Lázár feltámasztása  előtt  (vö.  Jn
   11,17-44) és a  mai evangéliumi  történet, Jézus  találkozása a  szamariai
   asszonnyal. Ha ez utóbbi találkozást úgy próbálnánk összefoglalni, hogy  a
   beszélgetés során Jézus vezeti az  asszonyt a hit útján,  lekicsinyítenénk
   az ember szerepét a  hit lépéseinek megtételében. Igaz,  hogy a hit  Isten
   ajándéka, neki köszönhetjük, ha eljutunk a  hitre, de az is igaz, hogy  az
   embernek el  kell  fogadnia,  szívébe  kell  fogadnia  ezt  az  ajándékot,
   mégpedig nem csak passzív elfogadásról van szó, hanem az ember  folyamatos
   válaszáról a  hit titkainak  megismerése során.  Helyesebb tehát,  ha  úgy
   foglaljuk  össze  a  történet   mondanivalóját,  hogy  Jézus   fokozatosan
   kinyilatkoztatja önmagát, feltárja  személyének és  küldetésének titkát  a
   szamariai asszony előtt, aki fokról fokra felismeri a feltárt igazságokat,
   elfogadja azokat, mintegy kortyonként iszik a kinyilatkoztatás  forrásából
   és így jut el a hitre.
   Ezen előzetes megjegyzések után  nézzük meg Jézus kinyilatkoztatásának  és
   az asszony, illetve a városlakók hitre jutásának főbb lépéseit. A történet
   egy egyszerű kéréssel indul, Jézus inni kér az asszonytól Jákob  kútjánál.
   Jézus egyáltalán nem foglalkozik az asszony csodálkozásával, miszerint egy
   zsidó férfi  egy  szamariai asszony  segítségét  kéri és  vele  beszélget,
   miként azzal sem foglalkozik  majd, hogy visszatérvén tanítványai  szintén
   elcsodálkoznak ezen,  hanem  az „élő  vízre”  tereli a  szót,  ami  rögtön
   felkelti az asszony kíváncsiságát. Felébred benne a vágy, hogy ihasson  az
   „élő víz” forrásából, bár ekkor még a testi szomjúságot oltó vízre  gondol
   és nem a lelket megtisztító vízre. Ezt követően Jézus kijelentései alapján
   az asszony  felismeri, hogy  olyan személlyel  beszélget, aki  jól  ismeri
   múltját, s  ennek  köszönhetően  prófétának  nevezi  Jézust.  A  következő
   lépésben az asszony  megvallja, hogy hisz  az eljövendő Messiásban,  amire
   Jézus kijelenti, hogy ő az.
   A párbeszédet a  tanítványok megérkezése szakítja  meg. Az asszony  közben
   visszaindul a városba,  még korsóját  is otthagyja, tehát  nem visz  vizet
   magával, pedig  azért jött  a  kúthoz. Bemegy  a  városba és  elmondja  az
   embereknek, hogy  kivel  találkozott.  Hitvallása  itt  kérdés  formájában
   fejeződik ki: „Lehet,  hogy ő  a Krisztus?” A  hit továbbadásának  lépését
   látjuk itt,  hiszen a  városban  lakók az  asszony szavai  miatt  indulnak
   Jézushoz, hogy megismerjék  őt, hogy  tanítsa őket. A  tanítás hatására  a
   városlakók arra kérik Jézust, hogy maradjon náluk, s ebben a meghívásban a
   hit elfogadásának jelképes cselekedetét is észre kell vennünk. Jézus tehát
   több napig náluk  marad, tanítja  őket, azaz  előttük is  kinyilatkoztatja
   magát és  ők  is  eljutnak  a hitre.  A  történetet  János  evangélista  a
   szamariaiak hitvallásával zárja le, akik ezt mondják az asszonynak:  „Most
   már nem a te szavadra hiszünk. Hallottuk őt mi magunk is, és tudjuk,  hogy
   valóban ő a világ Üdvözítője.”
   Befejezésül egyetlen  gondolat  erejéig  térjünk  vissza  ahhoz,  hogy  az
   asszony otthagyta korsóját a kútnál. Talán éppen nekünk hagyta ott. Vegyük
   kezünkbe, nézzünk bele,  talán maradt  még benne néhány  csepp az  igazság
   vizéből.
   © Horváth István Sándor
    
    

   Imádság:

   Uram, Jézusom! Hiszem, hogy  te vagy az élő  víz forrása. Hiszem, hogy  te
   vagy a világ Üdvözítője. Hiszem, hogy a te tanításod az örök életre vezető
   út.  Lelkem  szomjazik  az  élő  vízre,  az  élő  hitre.  Ébressz   bennem
   szomjúságot a  te igazságod  iránt!  Ébressz bennem  vágyat az  örök  élet
   iránt! A te szavadban felismerem az örök élet, az üdvösség tanítását.  Add
   nekem az élő vizet, amely csillapítja szívem és lelkem szomjúságát!

    
   A mai olvasmány és a zsoltár szövege itt olvasható:
   http://igenaptar.katolikus.hu/
    
   A mai evangélium és elmélkedés szövege itt hallgatható meg:
   http://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20170319.mp3