[Napi e-vangelium] 2017-06-10

Evangélium365 evangelium at lista.hcbc.hu
2017. Jún. 10., Szo, 00:10:01 CEST


   2017. június 10. - Szombat

   Egy alkalommal, amikor Jézus tanított, ezt mondta a tömegnek:
   "Óvakodjatok az írástudóktól, akik szívesen járnak hosszú köntösben, és
   szeretik, ha nyilvános tereken köszöntik őket. Örömest elfoglalják a
   zsinagógában és a lakomákon a főhelyeket. Felélik az özvegyek házát, és
   közben színleg nagyokat imádkoznak. Ezért keményebb ítélet vár rájuk."
   Ezután leült szemben a templompersellyel, és figyelte, hogy a nép
   hogyan dobja a pénzt a perselybe. Sok gazdag sokat dobott be. De egy
   szegény özvegyasszony is odajött, és csak két fillért dobott be.
   Erre Jézus magához hívta tanítványait, és így szólt hozzájuk: "Bizony,
   mondom nektek, ez a szegény özvegy többet adott mindenkinél, aki csak
   dobott a perselybe. Mert ők a feleslegükből adakoztak, ez pedig mindent
   odaadott, amije csak volt, egész vagyonát."
   Mk 12,38-44
   Elmélkedés:
   A szegény özvegyasszony adakozása szinte példabeszédnek tűnik
   számunkra, és azt várnánk, hogy Jézus hosszasan kifejti az asszony
   élethelyzetét, majd ehhez bővebb magyarázatot kapcsol. A jelenet
   rövidsége azonban elárulja, hogy nem egy szemléltető szándékkal
   kitalált esetről van szó, hanem egy valóságban megtörtént esetről.
   Jézus nem egyoldalú, nem csak az asszony cselekedetét látja, hanem azt
   is észreveszi, hogy a gazdagok nagyobb összegeket dobnak a templomi
   perselybe. Elismerését azonban nem a gazdagok cselekedete váltja ki,
   hanem a szegény özvegyé, mert az adomány nagysága helyett az adakozók
   szívének szándékát is jól ismeri.
   Jézus értékelése szerint a gazdagok csupán a feleslegükből adtak
   valamit Istennek. Az özvegy viszont saját megélhetése elé helyezi
   Istent, anyagi javairól kész teljesen lemondani, hogy azokkal Istent
   szolgálja. Az emberek számára cselekedete észrevétlen maradna, és senki
   nem venné nagylelkűségnek két fillérjéről való lemondását. Jézus
   azonban rögtön átlátja az özvegy élethelyzetét, felismeri
   nagylelkűségét és azt, hogy cselekedetével egészen Isten jóságára és
   gondviselésére bízza önmagát.
   A nagylelkűséget aligha tanulhatjuk meg azoktól, akik önmaguk számára
   gyűjtenek és vagyonukban bíznak. Az özvegy cselekedete viszont példa
   mindannyiunk számára.
   (c) Horváth István Sándor


   Imádság:
   Ó, végtelen Szeretet, aki az Atyától és a Fiútól származol, add meg
   nekem az istengyermekség szellemét, taníts meg arra, hogyan kell mindig
   Isten gyermekéhez méltóan cselekednem! Maradj bennem! Add, hogy én is
   mindig benned maradjak, és úgy szerethesselek, ahogyan te szeretsz
   engem! Nálad nélkül semmi vagyok. Magamtól semmire sem megyek. De
   egyesíts önmagaddal, tölts el szereteteddel, hogy általad az Atyával és
   a Fiúval mindig egyesüljek!


   A mai olvasmány és a zsoltár szövege itt olvasható:
   http://igenaptar.katolikus.hu/

   A mai evangélium és elmélkedés szövege itt hallgatható meg:
   http://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20170610.mp3


További információk a(z) Evangelium levelezőlistáról