[Napi e-vangelium] 2017-01-27
Evangélium365
evangelium at lista.hcbc.hu
2017. Jan. 27., P, 00:10:00 CET
2017. január 27. – Péntek
Abban az időben Jézus ezt mondta a tömegnek:
„Isten országa olyan, mint amikor az ember magot vet a földbe. Utána akár
alszik, akár ébren van, éjjel vagy nappal, a mag kicsírázik és szárba
szökken, maga sem tudja hogyan. A föld magától hoz termést: Először
szárat, aztán kalászt, majd telt szemet a kalászban. Mikor pedig a termés
engedi, az ember mindjárt fogja a sarlót, mert itt az aratás.”
Majd folytatta: „Mihez hasonlítsuk az Isten országát? Milyen
példabeszéddel szemléltessük? Olyan, mint a mustármag, amely, amikor
elvetik a földbe, kisebb minden más magnál a földön. Mikor azonban
elvetik, kikel és minden kerti veteménynél nagyobb lesz. Nagy ágakat hajt,
úgyhogy az ég madarai az árnyékában laknak.”
Sok hasonló példabeszédben hirdette nekik az igét, mert így tudták
megérteni. Példabeszéd nélkül nem szólt hozzájuk. Mikor azonban egyedül
volt tanítványaival, mindent megmagyarázott nekik.
Mk 4,26-34
Elmélkedés:
Miután az előzményekben Jézus számos cselekedetét és csodáját lejegyezte,
Márk evangélista áttér az Úr tanítására. Írásában hiába is keresnénk olyan
hosszúságú beszédeket, mint például Máté evangéliumában a hegyi beszéd.
Márk nagyon röviden és tömören jegyzi le Jézus beszédét, s ennek oka nem
az ő szűkszavúsága vagy tájékozatlansága, hanem egyszerűen az, hogy időben
az ő műve előbb keletkezett, mint a többi evangélium. Máté és Lukács már
évekkel később írja meg evangéliumát, amikor a jézusi tanítás már
gazdagabban élt a szóbeli hagyományban.
A magvetőről szóló példabeszéd Isten országát, annak megvalósulását és
növekedését szemlélteti. A szentírástudósok alapvetően két irányba
indulnak el a történet értelmezése kapcsán. Az egyik lehetséges magyarázat
szerint a példázatban szereplő magvető Jézus, aki Isten országának
örömhírét, tanítását, mint jó magot veti az emberek szívébe. A másik
elképzelés szerint a magvető inkább Krisztus követőit, tanítványait
jelképezi a történetben, azaz a keresztény embereknek minden korban azon
kell fáradozniuk, hogy az Úr művét folytassák. Isten igéjét, az örök
életre vezető igazságot nekünk kell elvetnünk a mai világ emberének
szívébe, hogy Isten országa fennmaradjon és növekedjen. A növekedést ugyan
maga Isten biztosítja kegyelme által, de a mi közreműködésünket és
szolgálatunkat kéri, hogy országa, uralma jelen legyen a világban.
© Horváth István Sándor
Imádság:
Uram, Istenem, őrizz meg engem attól, hogy valaha is terhesnek érezzem a
munkát, vagy kedvetlen legyek hivatásomban. Adj kitartást, örömet, mellyel
végzem a munkámat, valamint hasznosan, jól gazdálkodjam az idővel, ne
fecséreljem el haszontalan beszélgetéssel, vagy időtöltéssel. Adj nekem
oly erős szeretetet, hogy az, amit mára rendeltél nekem, ne teher legyen,
hanem öröm.
________________________________
Aktuális:
Kedves e-vangélium olvasók!
Köszönöm, hogy továbbra is lelkes olvasói vagytok az e-vangéliumnak, és
imáitokkal, valamint jószándékú adományaitokkal támogatjátok
e-vangelizációs szolgálatunkat. Ezúton is kifejezem hálámat a 9 személyből
álló e-vangélium csapatnak fáradhatatlan munkájukért, akiknek köszönhetően
napról napra olvashatjátok, meghallgathatjátok az e-vangéliumot.
A tavalyi év eredménye, hogy megújítottuk a honlapot, a
www.evangelium365.hu weboldalt, és több jótékonysági akciót is tartottunk.
Az e-mailben küldött evangélium üzenetek száma a kezdetektől számítva
2016-ban átlépte a 100 milliós mérföldkövet, hozzávetőleg ennyi olvasás
történt a honlapokon, és az okostelefon alkalmazást használók száma is
dinamikusan növekszik. Istennek legyen dicsőségére!
Idén, 2017-ben a megnövekedett igényeknek megfelelően és a ti kéréseiteket
figyelembe véve az okostelefon alkalmazások megújítását tervezem, illetve
lesznek újabb jótékonysági kezdeményezések, amelyek a gyermekek
evangelizációját tartják szem előtt.
Az elmúlt években is csak a ti támogatásotokra számíthattunk, ezért
szeretettel kérem, hogy akinek van rá lehetősége, támogassa adományával az
e-vangelizációt. Magyarországon a legkisebb fizetőeszköz az 5 forintos.
Naponta ekkora adomány egy évre csak 1825 Ft. Kérem, támogassátok legalább
e csekély összeggel az e-vangelizációt! A Jóisten jutalmazza meg
jószándékotokat!
Köszönettel és szeretettel: István atya - Horváth István Sándor
2017. január 27.
Az e-vangelizációt az alábbi módokon lehet támogatni:
1. Online adomány internetes fizetésre alkalmas bankkártyával
http://zalalovo.plebania.hu/tamogatas
Az Adománynál válasszuk célként: Evangélium
2. Utalás
Számlatulajdonos neve: Zalalövői Plébánia
Számlaszám: 10402355-00026472-00000003
Megjegyzés: Evangélium
Utalás külföldről: IBAN (nemzetközi számlaszám): HU25 1040 2355 0002 6472
0000 0003
BIC (SWIFT) kód: OKHBHUHB
3. Sárga postai csekk kérhető tőlem a zalalovo at gmail.com címen e-mailben.
Kérem, írja meg nevét és postacímét irányítószámmal, valamint röviden
jelezze, hogy az e-vangélium támogatásához kér csekket.
4. Postai (rózsaszín) utalványon a következő címre: Zalalövői Plébánia,
H-8999 Zalalövő, Szabadság tér 6.
Megjegyzés: Evangélium
A mai olvasmány és a zsoltár szövege itt olvasható:
http://igenaptar.katolikus.hu/
A mai evangélium és elmélkedés szövege itt hallgatható meg:
http://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20170127.mp3
További információk a(z) Evangelium levelezőlistáról