[Napi e-vangelium] 2017-01-06
Evangélium365
evangelium at lista.hcbc.hu
2017. Jan. 6., P, 00:10:00 CET
2017. január 6. – Péntek, Urunk megjelenése (Vízkereszt)
Amikor Heródes király idejében Jézus megszületett a judeai Betlehemben,
íme, napkeletről bölcsek jöttek Jeruzsálembe, és tudakolták: „Hol van a
zsidók újszülött királya? Láttuk csillagát napkeleten, és eljöttünk, hogy
hódoljunk előtte.” Meghallotta ezt Heródes király és megrémült, s vele
egész Jeruzsálem. Összehívatta a főpapokat és a nép írástudóit, és
megkérdezte tőlük, hogy hol kell születnie a Messiásnak. Azok így
válaszoltak: „A judeai Betlehemben, mert ezt írja a próféta: Te, Betlehem,
Juda földje, bizony nem vagy a legkisebb Juda nemzetségei között, mert
belőled jő ki a fejedelem, aki pásztora lesz népemnek, Izraelnek.” Erre
Heródes titokban magához hívatta a bölcseket és pontosan megtudakolta
tőlük a csillag megjelenésének idejét. Aztán ezzel küldte őket Betlehembe:
„Menjetek, tudakozódjatok szorgalmasan a gyermek felől, és ha
megtaláljátok, jelentsétek nekem. Én is elmegyek, hogy hódoljak előtte!”
Ők pedig, miután meghallgatták a királyt, elindultak. És lám, a csillag,
amelyet napkeleten láttak, előttük járt, míg meg nem állapodott a ház
fölött, ahol a Gyermek volt. A csillagot meglátva nagyon megörültek.
Bementek a házba, és ott látták a Gyermeket anyjával, Máriával. Földre
borulva hódoltak előtte, majd kinyitották kincseszsákjaikat, és
ajándékokat adtak neki: aranyat, tömjént és mirhát. Mivel álmukban
utasítást kaptak, hogy ne menjenek vissza Heródeshez, más úton tértek
vissza országukba.
Mt 2,1-12
Elmélkedés:
Újabb vendégek
Karácsony napján, a pásztorok szentmiséjében már megismerkedhettünk
azokkal a pásztorokkal, akik Isten Fia első vendégei voltak Betlehemben. A
mai ünnep evangéliuma újabb vendégek érkezéséről számol be. Tapintatlanság
és tiszteletlenség volna részünkről, ha hívatlan vendégeknek neveznénk a
napkeleti bölcseket, még akkor is, ha valóban váratlanul érkeztek. Mert
akiket Isten vezet, akár úgy, hogy angyalokkal üzen nekik, mint a
pásztoroknak, akár úgy, hogy különleges égi csillaggal mutatja az utat,
mint a bölcseknek, azokat szívesen kell fogadni.
A napkeleti bölcsek szíves fogadtatásban részesültek mind Jeruzsálemben,
Heródes király udvarában, mind Betlehemben, a születés helyén, a szegényes
istállóban. A kedves fogadtatás hátterében azonban más-más szándékok
rajzolódnak ki a két helyszínen. Máté evangélista az első helyszín
eseményeit részletesebben, az utóbbit meglehetősen szűkszavúan mutatja be.
A bölcsek a királyi udvarba érkezve előadják szándékukat, miszerint egy
újszülöttet, egy leendő királyt keresnek, akinek jelét megpillantották az
égen, s e csillag ide vezette őket. A király és udvari emberei
elcsodálkoznak a bejelentésen, felébred bennük a kíváncsiság és persze
Heródesben hatalmának féltése is. Rögtön hívatják az írástudókat, akik az
ószövetségi idők prófétai jövendölései alapján, egészen pontosan Mikeás
prófétára hivatkozva egy Betlehem nevű települést jelölnek meg az új
király lehetséges születési helyéül. A bölcsek szívélyes fogadása és a
részükre ilyen módon nyújtott segítő útmutatás azonban csak a látszat,
mert a királyt nem jószándék vezeti. Tudni akarja az égi jel feltűnésének
pontos idejét, és azt kéri a bölcsektől, hogy megtalálván az újszülöttet,
térjenek vissza hozzá.
Folytatván útjukat a napkeleti bölcsek Jeruzsálemből Betlehembe indulnak,
ahol megtalálják, akit keresnek, Isten Fiát, és átadják neki ajándékaikat,
az aranyat, a tömjént és a mirhát. A napkeleti bölcsek nem csak égi jelet
kaptak, hanem figyelmeztetést is Istentől, hogy ne menjenek vissza a
gonosz szándékú Heródes királyhoz, és ők ennek megfelelően indultak haza.
Példájuk azt mutatja, hogy érdemes figyelnünk az Isten által mutatott
jelekre és érdemes megtennünk mindazt, amit Isten közöl velünk.
Kicsit sajnáljuk, hogy az evangélista nem jegyez le egyetlen párbeszédet,
egyetlen kijelentést sem, de talán ennek a ténynek is megvan a maga
üzenete. Isten nem vár tőlünk bőbeszédű magasztalást, hosszas imádságokat,
hanem elfogadja egyszerű szavainkat, de még némaságunkat is, amikor
megszólalni sem tudunk nagysága előtt. Elegendő számára, ha tiszteletünk
és hódolatunk jeleként csendben letérdelünk elé, ahogyan tették ezt egykor
a napkeleti bölcsek. Ha olykor úgy érezzük, hogy nincs erőnk szóbeli
imádságok mondására, akkor is tartsuk fontosnak, hogy Isten közelében
időzzünk! Adjuk neki fáradtságunkat, gondolatainkat és érzéseinket!
Ilyenkor talán még kéréseink megfogalmazására sincs szükség. Ő a mi
szavaink nélkül is jól tudja, mit szeretnénk, miért jöttünk hozzá.
© Horváth István Sándor
Imádság:
Urunk, Istenünk! A napkeleti bölcseket egykor egy fényes csillag, egy
különleges égi jel vezette a Megváltóhoz, amit te mutattál nekik.
Bölcsességük ott kezdődött, hogy felismerték az általad mutatott jelet és
kutatni kezdték annak értelmét. Amikor megértették, hogy ez egy újszülött
királynak a jele, akkor elindultak, követték a jelet. Az isteni jelet
követni, s annak segítségével meglelni a Megváltót, boldogsággal és
örömmel tölt el minket, akik újra és újra elindulunk a Megváltó felé.
Segíts minket, hogy örömmel a szívünkben induljunk kifejezni hódolatunkat!
Segíts, hogy életünk folyamán mindig azon az úton járjunk, amelyet te
mutatsz nekünk!
A mai olvasmány és a zsoltár szövege itt olvasható:
http://igenaptar.katolikus.hu/
A mai evangélium és elmélkedés szövege itt hallgatható meg:
http://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20170106.mp3
További információk a(z) Evangelium levelezőlistáról