[Napi e-vangelium] 2017-12-25

Evangélium365 evangelium at lista.hcbc.hu
2017. Dec. 25., H, 00:02:01 CET


   2017. december 25. - Urunk születése - Karácsony

   Miután az angyalok visszatértek a mennybe, a pásztorok így biztatták
   egymást: "Menjünk hát Betlehembe, nézzük meg a történteket, amelyeket
   az Úr hírül adott nekünk!" El is mentek sietve, és megtalálták Máriát,
   Józsefet és a jászolban fekvő Kisdedet. Miután látták, elbeszélték
   mindazt, amit már korábban megtudtak a Gyermekről. Aki csak hallotta,
   csodálkozott a pásztorok elbeszélésén. Mária pedig szívébe véste
   szavaikat, és gyakran elgondolkodott rajtuk. A pásztorok ezután
   hazatértek. Dicsérték és magasztalták Istent mindazért, amit láttak és
   hallottak, pontosan úgy, amint előre megmondták nekik.
   Lk 2,15-20
   Elmélkedés:
   Megérkeznek a pásztorok
   Jézus Krisztus születését Egyházunk három szentmisével ünnepli
   karácsony napján, amely szentmiséknek más az evangéliuma. Az éjféli
   szentmisében Lukács evangéliumából felidézzük azt a történelmi
   helyzetet, amikor Jézus született. Az uralkodók felsorolása után
   következik a népszámlálás említése, ami miatt József és Mária
   Betlehembe mennek. Mária itt hozza világra gyermekét, Jézust. A
   születésről elsőként a pásztorok értesülnek az angyaloktól, akik útnak
   indulnak, hogy kifejezzék hódolatukat az újszülöttnek. Az ő
   megérkezésüket ismerteti karácsony napjának reggelén a Pásztorok
   miséjének evangéliuma. A harmadik karácsonyi szentmise, amelyet ünnepi
   misének nevezünk, már más szemszögből szemléli az eseményeket, az
   evangéliumi rész az Ige megtestesülésének titkát igyekszik feltárni.
   A pásztorok szentmiséjének evangéliuma a betlehemi istállóba vezet
   minket. Gondolatban körülhordozzuk tekintetünket a helyszínen. Egy
   sötét barlangot látunk, amely állatok szálláshelyéül szolgál. Kár
   szépítenünk a dolgokat, ez bizony egy istálló, ökrökkel és szamarakkal.
   Még szerencse, hogy a templomban nem érezzük az istálló szagát, mert
   egyesek talán sietve távoznának. József próbál egy kis tüzet rakni, de
   annak fénye alig tölti be az istállót, melegét is alig érezni. Mária
   alszik, próbálja kipihenni a szülés fáradalmait. Oldalt a jászolban, a
   szalmán fekve, egy újszülött gyermek alszik csendesen. A gyerekek
   gondolatban tovább nézelődnek, keresik a karácsonyfát a színes égőkkel
   és a díszekkel, de itt bizony olyat nem találnak, talán majd egy
   felnőtt elmondja nekik, hogy ez egy későbbi találmány. Az ajándékok sem
   állnak nagy kupacokban, de van itt érdekesebb, például plüssmaci
   helyett lehet játszani egy igazi kisbáránnyal. Az ünnepi hangulatnak
   nyoma sincs a betlehemi istállóban.
   Minden csendes és nyugodt, mi magunk is leülünk a tűz mellé, nem
   szeretnénk megzavarni Mária és a gyermek pihenését. Örülünk, hogy itt
   vagyunk, a Megváltó közelében. Aztán hirtelen beállítanak a nagyhangú
   pásztorok. Az ajtót csak azért nem törik ránk, mert egy barlangnak
   nincs ajtaja. Itt nincs kiírva piros betűkkel egy táblára, hogy
   "Csendet kérünk! Ne zavarjuk mások nyugalmát!", mert ez nem egy kórház
   újszülött osztálya. A pásztorok valószínűleg nem fogják vissza magukat,
   ugyanolyan hangon beszélnek, mint a mezőn az állatokkal. Ha már egyszer
   éjnek idején felébresztették őket az angyalok és megtették az utat,
   akkor miért fognák vissza magukat. Ez az éjszaka ugyanis nem olyan,
   mint a többi. Ez a nap nem olyan, mint a többi. Csodás dolgokról
   értesültek és most örömmel beszélnek erről. József nem próbálja
   csitítani őket, Mária is zavartan pislogva hallgatja szavaikat, és a
   gyermeket sem zavarja jövetelük. Egyszerű emberek őt, akik hallottak
   egy hírt a Messiás születéséről, elcsodálkoztak ezen, majd megtették
   kötelességüket, amely minden ember kötelessége, kifejezték hódolatukat
   a Megváltó előtt.
   Mit üzen nekünk a pásztorok emberi bölcsessége? Hallgassuk mi is
   lelkesen az örömhírt! Engedjük, hogy az ámulat és a csodálkozás
   eltöltsön minket! Aztán induljunk, hogy mi is magasztaljuk Isten és
   kifejezzük hódolatunkat a világ Megváltója előtt!
   (c) Horváth István Sándor


   Imádság:
   Urunk, Istenünk, te mindent megtehetsz, hiszen te vagy a világ ura.
   Egyetlen Fiadat küldted el közénk, mert ez szerepelt üdvözítő
   tervedben. Fiad, Jézus Krisztus mindenben vállalta emberi sorsunkat,
   mert te, Atyánk úgy akartad, hogy példát mutasson nekünk életével,
   halálával és feltámadásával. Jézusom, közel akarok menni hozzád, nem
   csak messziről akarlak szemlélni! Jézusom, tanulni szeretnék tőled, nem
   csak egyszerűen tudomásul venni születésed! Jézusom, költözz lelkembe,
   mert örökké veled akarok élni!


   A mai olvasmány és a zsoltár szövege itt olvasható:
   http://igenaptar.katolikus.hu/

   A mai evangélium és elmélkedés szövege itt hallgatható meg:
   http://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20171225.mp3


További információk a(z) Evangelium levelezőlistáról