[Napi e-vangelium] 2017-08-19
Evangélium365
evangelium at lista.hcbc.hu
2017. Aug. 19., Szo, 00:02:02 CEST
2017. augusztus 19. - Szombat
Egyszer gyermekeket vittek Jézushoz, hogy tegye rájuk kezét, és
imádkozzék fölöttük. A tanítványok elutasították őket. Jézus azonban
így szólt: "Hagyjátok csak a gyermekeket, és ne akadályozzátok meg
őket, hogy hozzám jöjjenek, mert ilyeneké a mennyek országa!" Azzal
rájuk tette kezét, majd továbbindult.
Mt 19,13-15
Elmélkedés:
A bibliai időkben, Jézus korában nem volt szokás, hogy a vallási
vezetők és tanítók gyermekekkel foglalkozzanak. A vallás a komoly,
felnőtt férfiak ügye, a gyermekek inkább tartsák magukat távol ettől,
és semmiképpen ne zavarják meg őket tanító vagy törvénymagyarázó
tevékenységükben. E felfogás ismeretében nem kell meglepődnünk a
tanítványok magatartásán, akik visszautasították a gyermekekkel
Jézushoz igyekvőket. Jézus azonban, aki már sok más kérdésben túllépte
korának szokásait és hagyományait, most is újszerűen, a megszokottal
ellentétesen cselekszik. Bizonyára a tanítványok is elcsodálkoztak,
amikor Mesterük barátságosan és szeretettel fogadta a gyerekeket és
megáldotta őket.
Érdemes odafigyelnünk Jézus cselekedetére, kézmozdulatára. Korábban már
sok betegre tette rá a kezét, hogy azok meggyógyuljanak. E kéz most nem
gyógyító szándékkal érinti a gyermekeket, hanem áldást oszt. Ugyanakkor
isteni kegyelmeket közvetít, miként a gyógyítások esetében is.
Kegyelmet, amely kiárad minden emberre, köztük a kicsinyekre, a
gyermekekre is.
A jelenet elgondolkoztat minket: Feladatomnak, keresztény
kötelességemnek érzem-e, hogy a kicsinyeket Krisztus szeretetére
tanítsam és a benne való hitre neveljem? Segítem vagy akadályozom
azokat, akik Jézushoz igyekszenek?
(c) Horváth István Sándor
Imádság:
Kérlek, Uram Jézus Krisztus, aki valóságosan és lényegedben jelen vagy
a kenyér és a bor színe alatt: táplálj engem, vigasztalj és erősíts
engem mindig, különösen utolsó órámon. Engedd, hogy téged, akit most a
kenyér fátyola alatt imádok, ez élet után színről színre láthassalak!
A mai olvasmány és a zsoltár szövege itt olvasható:
http://igenaptar.katolikus.hu/
A mai evangélium és elmélkedés szövege itt hallgatható meg:
http://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20170819.mp3
További információk a(z) Evangelium levelezőlistáról