[Napi e-vangelium] 2017-04-30

[Evangélium365]

   2017. április 30. – Húsvét 3. vasárnapja

   Húsvétvasárnap ketten a tanítványok közül egy Emmausz nevű faluba  mentek,
   amely Jeruzsálemtől hatvan stádiumra  (két-három óra járásnyira)  fekszik.
   Útközben megbeszélték egymás között mindazt, ami történt. Míg beszélgettek
   és vitatkoztak,  egyszerre  maga  Jézus közeledett  feléjük,  és  hozzájuk
   szegődött. Ők azonban  nem ismerték  meg őt,  mert látásukban  akadályozva
   voltak. Jézus megkérdezte őket: „Milyen dolgokról beszélgettetek egymással
   útközben?” Erre szomorúan megálltak,  és egyikük, akit Kleofásnak  hívtak,
   ezt válaszolta neki: „Te vagy talán az egyetlen idegen Jeruzsálemben,  aki
   nem tudja, mi történt ott ezekben  a napokban?” Ő megkérdezte: „Miért,  mi
   történt?”
   Azok ezt felelték:  „A názáreti Jézus  esete, aki szóban  és tettben  nagy
   hatású próféta volt Isten és az egész nép előtt. Főpapjaink és elöljáróink
   kiszolgáltatták őt, hogy halálra ítéljék, és keresztre feszítsék. Pedig mi
   azt reméltük, hogy ő váltja meg  Izraelt. Azóta, hogy ezek történtek,  már
   három nap telt el, és néhány hozzánk tartozó asszony megzavart  bennünket.
   Hajnalban a  sírnál voltak,  de nem  találták ott  a holttestét.  Azzal  a
   hírrel  tértek  vissza,  hogy  angyalok  jelentek  meg  nekik,  akik   azt
   állították, hogy  él. Közülünk  néhányan el  is mentek  a sírhoz,  és  úgy
   találtak mindent,  ahogyan  az asszonyok  mondták,  őt magát  azonban  nem
   látták.”
   Jézus erre így szólt: „Ó,  ti oktalanok és késedelmes szívűek!  Képtelenek
   vagytok hinni abban, amit a  próféták jövendöltek! Hát nem ezeket  kellett
   elszenvednie a Messiásnak,  hogy bemehessen  dicsőségébe?” Azután  Mózesen
   kezdve valamennyi prófétából megmagyarázta,  ami az írásokban őróla  szól.
   Közben odaértek a faluhoz, ahová tartottak. Úgy tett, mintha tovább akarna
   menni. De azok marasztalták és kérték: „Maradj velünk, mert esteledik,  és
   lemenőben már a nap.” Betért tehát, hogy velük maradjon. Amikor  asztalhoz
   ültek, kezébe vette a kenyeret, áldást mondott, megtörte, és  odanyújtotta
   nekik. Erre megnyílt a szemük, és  fölismerték. De ő eltűnt előlük.  Akkor
   azt mondták egymásnak:  „Ugye lángolt a  szívünk, amikor útközben  beszélt
   hozzánk, és kifejtette az  írásokat?” Még abban az  órában útra keltek  és
   visszatértek  Jeruzsálembe.  Ott  egybegyűlve  találták  a  tizenegyet  és
   társaikat.  Azok  ezzel  fogadták  őket:  „Valóban  feltámadt  az  Úr,  és
   megjelent Simonnak!” Erre ők is elbeszélték, mi történt az úton, és hogyan
   ismerték fel Jézust a kenyértörésben.
   Lk 24,13-35

   Elmélkedés:

   Megtört kenyér az asztalon
   Az  emmauszi  tanítványok  történetét  érdemes  összekapcsolnunk  a   múlt
   vasárnapi  evangéliummal,   Tamás  apostol   esetével,  akinek   Jézus   a
   következőket mondta: „Most már hiszel, Tamás, mert láttál engem. Boldogok,
   akik nem  láttak, és  mégis hisznek!”  Szent Lukács  evangélista soha  nem
   látta Jézust, nem találkozott  sem a földön járó,  sem a feltámadt  Úrral,
   mégis azt  szeretné  tanítani  a két  emmauszi  tanítvány  esetével,  hogy
   találkozhatunk a Feltámadottal és eljuthatunk a hitre.
   A világhírű festő,  Rembrandt számos  bibliai témájú  alkotása közül  több
   festménye is  az  emmauszi tanítványok  történetét  dolgozza fel,  hol  az
   Emmausz felé tartó tanítványokat, akikhez Jézus útközben csatlakozik,  hol
   a vendéget házukba éppen behívó embereket. Legkedveltebb jelenete pedig  a
   kenyértörés pillanata. Egyik ilyen művén  Jézus éppen megtöri a  kenyeret,
   ezt látva az  egyik tanítvány kezét  csodálkozva maga elé  emeli, a  másik
   megkapaszkodik az asztalban, így figyelik Jézus cselekedetét. A festményen
   a háttérben  szerepel még  egy fiú,  talán egy  szolga, aki  tálcán  hozza
   számukra a sült halat, de ő  üres tekintettel, teljesen értetlenül néz  az
   asztalnál ülőkre,  semmit sem  ért  a látottakból.  Egy másik  művén,  egy
   nagyon figyelemreméltó vázlatrajzán Rembrandt Jézus eltűnésének pillanatát
   próbálja megragadni a kenyértörést követően. Persze, ami éppen eltűnik  és
   nem látható, azt  meglehetősen nehéz  ábrázolni, lefesteni.  Ezen a  képen
   arról a helyről, ahol Jézus  ült az asztalnál, nagy fényesség,  világosság
   árad és megvilágítja a két személyt.
   E művészi ábrázolások segítenek minket az események megértésében. Látható,
   hogy a  művészek valóban  sokat gondolkodtak,  elmélkedtek az  evangéliumi
   jeleneteken és hittel közelítettek ahhoz. Nekünk is érdemes elmélkednünk a
   leírások egy-egy elemén, részletén, amelyek sajátos üzeneteket  hordoznak.
   Az emmauszi  történetben a  következőt mondják  a tanítványok  a  hozzájuk
   csatlakozó ismeretlennek:  Jézus nagy  hatású próféta  volt, akit  halálra
   ítéltek és keresztre feszítettek.  „Pedig mi azt  reméltük, hogy ő  váltja
   meg Izraelt.”  Múlt  időben  beszélnek:  mi azt  reméltük.  Most  már  nem
   remélnek, reményük  meghalt,  mert úgy  gondolják,  hogy az  Úr  halálával
   minden véget ért.  Végtelenül csalódott és  reményvesztett emberek ezek  a
   tanítványok. Egy  halott  ember  már  nem tud  csodát  tenni,  egy  halott
   személytől  már  nem  lehet  megváltást  várni.  Emlékszünk  még   húsvéti
   elmélkedésünk üzenetére?  A  feltámadt  Krisztus  a  mi  reményünk!  Ennek
   igazságát tapasztalják meg az  emmauszi tanítványok is. Amikor  felismerik
   az Urat a kenyértörésben, akkor egyetlen pillanat alatt újjáéled bennük  a
   remény. Ettől kezdve már nyoma sincs a csalódottságnak, az elkeseredésnek,
   hanem  nagy   lelkesedéssel   azonnal   visszaindulnak   Jeruzsálembe   az
   apostolokhoz, hogy elmondják nekik a velük történteket.
   Szent Lukács leírása ugyan nem tesz róla említést, de minden bizonnyal  az
   Úr eltűnését követően az általa megtört  kenyér ott maradt az asztalon.  A
   feltámadt Krisztus láthatatlan marad testi szemünk számára, de a hit által
   felismerhető. És  bár ő  eltűnik,  rejtőzködik, láthatatlanul  van  jelen,
   mégis itt marad számunkra minden szentmisében az oltár asztalán a  megtört
   kenyérben. Ismerjük fel jelenlétét!
   © Horváth István Sándor
    
    

   Imádság:

   Urunk, Jézus  Krisztus! Te  betértél a  két emmauszi  tanítvány házába  és
   szemük láttára megtörted a kenyeret. Cselekedeted fordulópontot  jelentett
   a  számukra,   rögtön   felismertek  téged   és   azonnal   visszaindultak
   Jeruzsálembe.  Csalódottan  jöttek,  de   most  lelkesen  mennek   vissza.
   Kételkedve  jöttek,  de   most  már  hit   ébredt  bennük.  Nem   értették
   hivatásukat, de most  már tudják, hogy  ők is a  te feltámadásod tanúi  és
   hirdetői. A veled való találkozás  arra indítja őket, hogy  visszatérjenek
   és elmondják a közösség többi tagjának élményüket. Bátoríts minket és  adj
   nekünk erőt, hogy feltámadásod tanúi és örömhíred hirdetői legyünk!

    
   A mai olvasmány és a zsoltár szövege itt olvasható:
   http://igenaptar.katolikus.hu/
    
   A mai evangélium és elmélkedés szövege itt hallgatható meg:
   http://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20170430.mp3