[Napi e-vangelium] 2017-04-28

Evangélium365 evangelium at lista.hcbc.hu
2017. Ápr. 28., P, 00:10:00 CEST


   2017. április 28. – Péntek

   Abban az időben Jézus átment a Galileai-tengernek, vagyis Tibériás-tavának
   a  túlsó  partjára.  Nagy  tömeg  követte,  mert  látták  a  csodajeleket,
   amelyeket a betegeken végbevitt.  Jézus fölment egy  hegyre, és ott  leült
   tanítványaival együtt. Közel  volt húsvét, a  zsidók ünnepe. Amikor  Jézus
   fölemelte szemét,  és  látta,  hogy  nagy  tömeg  jön  feléje,  így  szólt
   Fülöphöz: „Honnan vegyünk  kenyeret, hogy  legyen mit  enniük?” Ezt  pedig
   azért kérdezte, hogy  próbára tegye,  mert ő  tudta, hogy  mit fog  tenni.
   „Kétszáz dénár  árú kenyér  sem elég  nekik, hogy  mindenki kapjon  valami
   keveset” – felelte Fülöp. Az egyik tanítvány, András, Simon Péter testvére
   megszólalt: „Van itt egy fiú,  akinél öt kenyér és két  hal van, de mi  ez
   ennyinek?” Jézus meghagyta:  „Telepítsétek le az  embereket!” Sok fű  volt
   azon a  helyen.  Letelepedtek hát:  szám  szerint mintegy  ötezren  voltak
   csupán a  férfiak.  Jézus  pedig  vette  a  kenyereket,  hálát  adott,  és
   kiosztotta a  letelepedett  embereknek;  ugyanígy  (adott)  a  halból  is,
   amennyit csak  akartak.  Amikor  pedig  jóllaktak,  szólt  tanítványainak:
   „Szedjétek össze a maradékot, hogy semmi se vesszen kárba.”  Összeszedték,
   s tizenkét  kosarat  töltöttek  meg az  öt  árpakenyér  maradékából,  amit
   meghagytak azok, akik ettek. Amikor pedig az emberek látták a  csodajelet,
   amelyet Jézus végbevitt, így  beszéltek: „Ez valóban az  a próféta, aki  a
   világba jön.”  Amikor Jézus  észrevette, hogy  érte akarnak  jönni, és  el
   akarják vinni,  hogy  erőszakkal  királlyá tegyék,  ismét  visszavonult  a
   hegyre, egészen egyedül.
   Jn 6,1-15

   Elmélkedés:

   A csodálatos kenyérszaporítást idézi fel a mai evangélium. Jézus  kenyeret
   és halat ad a Tibériás-tó mellett összegyűlt embereknek. Feltámadása  után
   ugyanezen a helyen  történik a  csodálatos halfogás  eseménye, amelyről  a
   múlt pénteken olvastunk. Ez utóbbi esetnél, amikor az apostolok kiérnek  a
   partra hajójukkal, Jézus hallal és kenyérrel várja őket.
   A két  csodát  a  közös  helyszínen kívül  több  más  elem  is  összeköti.
   Mindkettőben jelen van az isteni cselekedet, Jézus tette, amely pótolja  a
   hiányt, megadja az  embereknek azt,  amire szükségük  van. Emellett  közös
   elem az emberi közreműködés, hiszen a fiú által hozott öt kenyeret és  két
   halat sokasítja meg Jézus, illetve az apostoloknak ki kell vetniük a hálót
   a vízbe. Az embernek  tehát valamit tennie kell  a csoda érdekében és  nem
   várhatja tétlenül, hogy  Isten mindenről  gondoskodjék. János  evangélista
   hosszasan írja le a  körülményeket, de magát  a csodát egyetlen  mondattal
   foglalja össze: „Jézus  fogta a  kenyereket, hálát adott  és kiosztotta  a
   népnek.” Ennek köszönhetően mindenki jóllakott. Hiszek-e a csodában?
   A  hagyományos   értelmezés   szerint  a   kenyérszaporítás   csodája   az
   Oltáriszentség előképe.  Az Eucharisztiában,  az átváltoztatott  kenyérben
   Jézus a testét adja nekünk. Elfogadom-e hittel, hogy a szentáldozásban  az
   Úr szent testét veszem magamhoz?
   © Horváth István Sándor
    
    

   Imádság:

   Add, Urunk, hogy látásunk ne homályosuljon el, hozzád törekvő akaratunk ne
   gyengüljön el. Add,  hogy akadályokat nem  ismerve keressünk és  kutassunk
   Téged. Add, hogy felismerhessünk Téged, aki magadhoz hívsz mindannyiunkat.
   Add, hogy készek legyünk önmagunkat átadni Neked. Add, hogy tudjunk mindig
   leborulni Istenséged titka előtt.

    
   A mai olvasmány és a zsoltár szövege itt olvasható:
   http://igenaptar.katolikus.hu/
    
   A mai evangélium és elmélkedés szövege itt hallgatható meg:
   http://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20170428.mp3
    


További információk a(z) Evangelium levelezőlistáról