[Napi e-vangelium] 2017-04-16

[Evangélium365]

   2017. április 16. – Húsvétvasárnap, Urunk feltámadása

   A hét első  napján, kora  reggel, amikor  még sötét  volt, Mária  Magdolna
   kiment a sírhoz. Odaérve látta, hogy a követ elmozdították a sírtól.  Erre
   elfutott Simon Péterhez és a másik tanítványhoz, akit Jézus szeretett,  és
   hírül adta nekik: „Elvitték az Urat a sírból, és nem tudom, hova  tették!”
   Péter és a másik tanítvány elindult, és a sírhoz sietett. Futottak mind  a
   ketten, de a másik  tanítvány gyorsabban futott,  mint Péter, és  hamarabb
   ért a sírhoz. Benézett, és látta  az otthagyott gyolcsleplet, de nem  ment
   be. Közben odaért Simon Péter is. Ő  is látta az otthagyott lepleket és  a
   kendőt, amely Jézus fejét takarta. Ez  nem volt együtt a leplekkel,  hanem
   külön feküdt összehajtva egy  helyen. Akkor bement  a másik tanítvány  is,
   aki először ért a  sírhoz. Látta mindezt, és  hitt. Addig ugyanis még  nem
   értették meg, hogy Jézusnak fel kellett támadnia a halálból.
   Jn 20,1-9

   Elmélkedés:

   Feltámadt Krisztus, reményetek!
   A francia katolikus költő,  Charles Péguy írt egy  verset, nem is  verset,
   hanem egy hosszabb költeményt,  amely reményről, pontosabban a  keresztény
   reményről  szól.   A  költemény   szerint  az   emberiség  története   egy
   körmenetszerű nagy vonuláshoz hasonlít, amelyben egymás után sorakoznak  a
   nemzedékek, a körmenet élén pedig három nőalak halad egymás mellett,  akik
   a hitet, a reményt és a szeretetet, azaz a három isteni erényt jelképezik.
   A bal  oldalon  a legidősebb  nő  lépked,  nagyon céltudatosan,  ő  a  hit
   jelképe. A jobb oldalon egy középkorú  nő, egy édesanya, ő szintén  biztos
   léptekkel halad előre. Középen pedig  a legfiatalabb nő, egy kislány,  aki
   kettőjük kezébe kapaszkodik. Ez a  kislány szinte elveszne köztük, ha  nem
   tartanák  szorosan  a  kezét.  Jobban  szemlélve  azonban  kiderül,   hogy
   valójában ez a  legkisebb alak halad  elől, ő vezeti  az egész menetet,  a
   remény húzza maga után a hitet és a szeretetet.
   A húsvéti szentmise sajátos eleme a Szekvencia, amelyet az Alleluja és  az
   Evangélium előtt éneklünk. Ebben hangzik el az üres sír első tanúja felé a
   kérés: „Mária Magdolna, mondd,  mit láttál utadon!”  És ő válaszolja:  „Az
   élő  Krisztusnak  sírját,   feltámadt  Urunk   nagy  diadalmát,   angyalok
   jelenését, Urunk halotti leplét. Feltámadt Krisztus, reményetek: Galileába
   megy előttetek.” És itt gondolkozzunk  el egy kicsit ezen a  kijelentésen,
   hitvalláson: a feltámadt Krisztus  a mi reményünk.  A negyven napig  tartó
   böjti időszak  elmúlta után  átadjuk magunkat  az örvendezésnek.  Krisztus
   földi élete szomorúan zárult, rengeteg bántalmazást kellett elviselnie  az
   emberek részéről, szenvednie kellett és meghalt.  De ezzel nem ér véget  a
   történet, mert  a mennyei  Atya közbelép,  feltámasztja őt  a halálból  és
   ezzel  új  fejezet  kezdődik   az  emberiség  történetében.  A   megváltás
   megtörtént a kereszten, egy pillanatra  mintha megállt volna az  emberiség
   nagy menetének  előrehaladása, mintha  senki sem  tudná, hogy  most  merre
   kellene továbbhaladni, egyáltalán  érdemes-e továbbmenni  bármerre is,  de
   aztán a  feltámadt Krisztus,  aki a  mi reményünk,  a menet  élére áll  és
   továbbvezet minket az örök élet felé. Reményünknek, az örök életbe  vetett
   reményünknek egyetlen szilárd  alapja létezik:  Krisztus feltámadása,  ezt
   ünnepeljük a mai napon.
   Az evangéliumban az imént említett  Mária Magdolnáról olvasunk, aki  János
   evangélista szerint elsőként ment Jézus sírjához és elsőként láthatta azt,
   hogy a sír üres. A többi evangélista szerint ő és más asszonyok is  mentek
   a sírhoz hajnalban, hogy a pénteken este elmaradt balzsamozást elvégezzék.
   Újra és újra elcsodálkozunk azon,  hogy a feltámadás első tanúi  asszonyok
   és nem férfiak.  Jézus férfiakat,  tizenkét férfit  választott ki,  akiket
   apostoloknak nevezett, hogy ők legyenek egész életének tanúi. És most,  az
   egyik leglényegesebb  eseménynél  nem ezek  a  férfiak, nem  az  apostolok
   voltak az első tanúk,  hanem asszonyok, akiket  a zsidó társadalomban  nem
   tartottak egyenrangúnak a férfiakkal. Abban a korban vitás ügyekben a  nők
   tanúskodása érvénytelen  volt,  meg sem  hallgatták  őket, és  most  mégis
   asszonyok lesznek az Úr feltámadásának  tanúi, akik megviszik az  örömhírt
   az  apostoloknak.  A  fentiek  ismeretében  persze,  hogy  üres   asszonyi
   fecsegésnek tartották,  amit  mondtak. Péter  és  János azonnal  a  sírhoz
   szaladnak, hogy személyesen lássák, valóban  üres-e a sír, mint ahogy  azt
   az asszonyok állítják.
   Mindegy, hogy az asszonyokkal vagy az apostolokkal, de induljunk lélekben,
   szaladjunk mi is  az Úr sírjához!  Hirdessük mi is:  Krisztus feltámadt  a
   halálból, ő a mi reményünk!
   © Horváth István Sándor
    
    

   Imádság:

   Feltámadt   Urunk,   te   azt   a   küldetést   adtad   apostolaidnak   és
   tanítványaidnak,  hogy  legyenek  feltámadásod  tanúi,  hirdetői,  és   ők
   engedelmeskednek kérésednek. Ennek köszönhetően kezdett el egykor terjedni
   a feltámadás örömhíre,  és lettek  egyre többen  hívőkké, csatlakoztak  az
   Egyházhoz, a benned és  feltámadásodban hívők közösségéhez. E  közösséghez
   tartozunk mi is, akik megtapasztalhatjuk jelenlétedet, s akik szintén  azt
   a küldetést kapjuk, hogy legyünk a feltámadás hirdetői a világban.  Segíts
   minket, hogy  feltámadásodba  vetett  hitünket  mindig  megvalljuk  és  az
   üdvösség örömhírét apostoli buzgósággal terjesszük!

    
   A mai olvasmány és a zsoltár szövege itt olvasható:
   http://igenaptar.katolikus.hu/
    
   A mai evangélium és elmélkedés szövege itt hallgatható meg:
   http://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20170416.mp3