[Napi e-vangelium] 2017-04-03

Evangélium365 evangelium at lista.hcbc.hu
2017. Ápr. 3., H, 00:10:01 CEST


   2017. április 3. – Hétfő

   Abban az időben Jézus  kiment az Olajfák-hegyére.  Kora reggel pedig  újra
   megjelent a  templomban.  A  nép  köréje  sereglett,  ő  pedig  leült,  és
   tanította őket.  Az  írástudók és  a  farizeusok egy  házasságtörésen  ért
   asszonyt vittek  eléje.  Odaállították  középre,  és  így  szóltak  hozzá:
   „Mester, ezt az  asszonyt házasságtörésen érték.  Mózes azt parancsolta  a
   törvényben, hogy az ilyet meg kell kövezni. Hát te mit mondasz?” Ezt azért
   kérdezték, hogy  próbára tegyék,  és vádolhassák.  Jézus lehajolt,  és  az
   ujjával  írni  kezdett  a  földön.  Ők  azonban  tovább  faggatták.   Erre
   fölegyenesedett, és azt  mondta nekik:  „Az vesse  rá az  első követ,  aki
   közületek bűn nélkül  van!” Aztán újra  lehajolt, s tovább  írt a  földön.
   Azok meg ennek  hallatára egymás  után eloldalogtak, kezdve  a véneken,  s
   csak Jézus maradt ott a középen álló asszonnyal. Jézus fölegyenesedett  és
   megszólította: „Asszony, hol vannak, akik vádoltak téged? Senki sem  ítélt
   el?” „Senki, Uram” – felelte az  asszony. Erre Jézus azt mondta neki:  „Én
   sem ítéllek el. Menj, de többé ne vétkezzél!”
   Jn 8,1-11

   Elmélkedés:

   A mai evangéliumi történet azt mutatja be, hogy Jézus hogyan találkozik  a
   bűnös emberrel,  és hogyan  ad számára  új lehetőséget  az élethez.  Jelen
   esetben a  bűnös ember,  a  házasságtörő asszony  nem kezdeményezi  ezt  a
   találkozást, de a törvénytudók olyan helyzetbe kényszerítik őt, hogy Jézus
   elé kerül. Jézus sem kezdeményezte ezt a találkozást, de alkalom  számára,
   hogy kimutassa  irgalmát és  tanúságot tegyen  arról, hogy  Isten  valóban
   irgalmas az emberhez. Az írástudók,  az asszony vádlói röviden  ismertetik
   Jézussal a  tényállást, elmondják,  hogy  ilyen esetekben  mi a  teendő  a
   törvény szerint és várják Jézus ítéletét. Az asszony ezalatt csendben van,
   nem hagyják védekezni, talán nem is akar, ő is várja az ítéletet, amely  a
   törvény szerint  halál. Jézus  viszont nem  ítélkezik az  asszony  felett,
   hanem bölcsességével elnémítja a vádlókat.
   A történetben  nincs  szó az  asszony  bűnbánatáról, mert  az  evangélista
   számára itt  fontosabb  az  Isten  részéről  megmutatkozó  irgalom,  amely
   felemeli és új úton indítja el az embert. A történet arra is  figyelmeztet
   minket, hogy nincs jogunk ítéletet  mondani embertársunk felett. Az  ember
   cselekedeteinek, egész életének megítélése  Isten joga. Ő a  bűnbánatunkat
   várja és kimutatja irántunk irgalmát. A bűnből tehát fel lehet  emelkedni.
   Kérjük ehhez Isten kegyelmét!
   © Horváth István Sándor
    
    

   Imádság:

   Én csak szegény bűnös vagyok, Uram, de mihelyt szólítalak, kegyelmeddel és
   irgalmaddal egészen elárasztasz engem. Legnagyobb boldogságomról  mondanék
   le, ha nem  törekednék arra, hogy  mindig csodálatos jelenlétedben  éljek!
   Ámen.
   Kolumbusz Kristóf

    
   A mai olvasmány és a zsoltár szövege itt olvasható:
   http://igenaptar.katolikus.hu/
    
   A mai evangélium és elmélkedés szövege itt hallgatható meg:
   http://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20170403.mp3
    


További információk a(z) Evangelium levelezőlistáról