[Evangelium] 2016-09-20
Evangelium mindennap
evangelium at lista.hcbc.hu
2016. Sze. 20., K, 01:00:00 CEST
2016. szeptember 20. – Kedd
Jézus egyszer egy házban tanított, amikor odajöttek anyja és rokonai, de a
tömeg miatt nem tudtak bejutni hozzá. Ekkor jelentették neki: „Anyád és
rokonaid kint állnak, és látni akarnak.” Ő azonban így válaszolt: „Az én
anyám és rokonaim azok, akik Isten igéjét hallgatják, és tettekre is
váltják!”
Lk 8,19-21
Elmélkedés:
Az elmúlt napokban szó volt arról, hogy miért fontos számunkra Isten
szavának hallgatása és befogadása, s azt is megemlítettük, hogy Jézus a
tanításának megtartását, cselekedetekre váltását várja követőitől. A mai
részlet ez utóbbihoz kapcsolódik témájában. Jézus kijelenti: „Az én anyám
és rokonaim azok, akik Isten igéjét hallgatják, és tettekre is váltják!”
Félreértés volna a szöveget úgy értelmezni, hogy édesanyját, saját
rokonságát tagadja meg Jézus, s helyettük inkább a tanítását hallgatókat
tekinti családjának. Sokkal inkább arról van szó, hogy a hozzá tartozók
körét tágítja ki az Úr ezzel a kijelentésével. Mi is az ő családtagjai
lehetünk, ha figyelünk szavára és készek vagyunk azt életünkben
megvalósítani.
Érdemes itt kitérnünk az isteni szó ígéret jellegére. Önmagában az a tény,
hogy Isten szóba áll az emberrel, beszél velünk és szavában közli önmagát,
azt jelzi, hogy valamit adni szeretne nekünk, mégpedig önmagát adja.
Mindez azonban a földi élet során, amíg testben élünk a hit által
történik. Nem látjuk Istent a maga teljes valóságában, csak szava,
kinyilatkoztatása által ismerjük meg és a hit által közeledünk hozzá,
vagyunk kapcsolatban vele. Isten azonban tesz egy ígéretet. Megígér
valamit, ami most még nem osztályrészünk, de amiben majd részesülhetünk a
jövőben. Az ígéret ez: aki a földi életben szava által, a hit által
megismeri Istent, az teljes valóságában, „szemtől szemben” láthatja az
örök életben.
© Horváth István Sándor
Imádság:
Istenünk, Atyánk, add, hogy senkit meg ne botránkoztassunk szavainkkal,
tetteinkkel. Segíts, hogy életünk erősítője legyen társaink életének,
akikkel együtt járunk az úton. Add, hogy mindig világosan lássuk, mi a
teendőnk, s add, hogy mindent el tudjunk vetni magunktól, ami nem az
életre, hanem a pusztulásra vezet.
A mai olvasmány és a zsoltár szövege itt olvasható:
http://igenaptar.katolikus.hu/
A mai evangélium és elmélkedés szövege itt hallgatható meg:
http://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20160920.mp3
További információk a(z) Evangelium levelezőlistáról