[Evangelium] 2016-09-19

[Evangelium mindennap]

   2016. szeptember 19. – Hétfő

   Jézus egyszer  így beszélt  tanítványaihoz: Ha  valaki lámpát  gyújt,  nem
   takarja le, vagy nem rejti az  ágy alá. Inkább felteszi a tartójára,  hogy
   aki belép  a  házba,  világosságot találjon.  Semmi  sincs  elrejtve,  ami
   nyilvánosságra ne  jutna; és  nincs olyan  titok, ami  ki ne  derülne,  és
   nyilvánvalóvá  ne   lenne.  Ügyeljetek   hát,  hogy   milyen   figyelemmel
   hallgattok! Akinek ugyanis van, az még kap hozzá; akinek pedig nincsen, az
   még azt is elveszíti, amiről azt vélte, hogy az övé.
   Lk 8,16-18

   Elmélkedés:

   A múlt héten  a megszólaló,  azt embert megszólító,  az embernek  üzenetét
   átadó Istenről  és  az  emberről, mint  az  isteni  üzenet  hallgatójáról,
   befogadójáról  kezdtünk  elmélkedni.  E  gondolatokat  folytatjuk  a   mai
   evangélium  kapcsán,  amelyben  azt   olvassuk,  hogy  az  isteni   üzenet
   világosság. Miként a lámpa  fénye bevilágítja a házat,  ahol az ember  él,
   ugyanúgy Isten üzenete  megvilágítja életünket.  Isten szava  világosságul
   szolgál számunkra, hogy ne botorkáljunk a bűn homályában és a  hitetlenség
   sötétségében, hanem a hit és az igaz élet fényében járjunk.
   Jézus rejtélyes kijelentést  tesz a lámpásról  szóló hasonlat után,  amely
   így hangzik: „Akinek van, az még  kap hozzá; akinek pedig nincsen, az  még
   azt is elveszíti, amiről  azt vélte, hogy az  övé.” Nyilvánvaló, hogy  nem
   anyagi javak birtoklása itt a  téma, hanem egészen más. Mondhatnánk,  hogy
   az isteni üzenet, de még ennél is  többről van szó. Isten úgy szólal  meg,
   hogy felemeli, magához  emeli az embert,  azaz beavatja, részesíti  isteni
   életébe, bevon  minket gondolataiba,  akaratába, szándékaiba.  Az  idézett
   kijelentés értelme  tehát  ez  lehet: akinek  van,  azaz  aki  birtokolja,
   elfogadja Isten szavát, az még többet  kap, azaz Isten önmagát adja  neki.
   Akinek pedig nincs,  azaz elutasítja  Isten üzenetét,  annak még  kevesebb
   lesz, mert nem részesül Isten életében.
   © Horváth István Sándor
    
    

   Imádság:

   Ó, Uram Jézus, te azt parancsoltad nekem, hogy szüntelenül imádkozzak, add
   nekem kegyelmedet,  hogy  meg  tudjam  tenni, s  add  meg  ezt  azoknak  a
   lelkeknek is, akiket  rám bíztál.  Isteni Ige,  te magad  vagy bennünk  az
   örökké tartó és szüntelen  imádság. Isten Báránya,  te vagy a  világosság,
   amely megvilágítja  lelkünk  egész égboltját.  Bár  soha ne  akarnánk  más
   imádságot, csak a te imádat, más fényességet, csak a te fényességedet, más
   szeretetet, csak a te szeretetedet! A hozzád intézett imádságban  Istenem,
   egy a szemlélés  és a szeretet.  Engedd, hogy olyan  tökéletesen és  olyan
   bensőségesen tudjak hozzád imádkozni, hogy elfeledkezzem önmagamról, és ne
   tudjam, hogy imádkozom, mert csupán te vagy bennem!

    
   A mai olvasmány és a zsoltár szövege itt olvasható:
   http://igenaptar.katolikus.hu/
    
   A mai evangélium és elmélkedés szövege itt hallgatható meg:
   http://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20160919.mp3