[Napi e-vangelium] 2016-10-22

Evangélium365 evangelium at lista.hcbc.hu
2016. Okt. 22., Szo, 00:10:00 CEST


   2016. október 22. – Szombat, Szent II. János Pál pápa

   Abban az időben odajött Jézushoz  néhány ember, s azokról a  galileaiakról
   hozott hírt, akiknek  vérét Pilátus  az áldozat  vérével vegyítette.  Erre
   Jézus megjegyezte:  „Azt  hiszitek,  hogy  ezek  a  galileaiak  bűnösebbek
   voltak, mint a többi galileai, mivel így jártak? Mondom nektek: nem! De ha
   nem tartotok  bűnbánatot,  éppúgy elvesztek  ti  is mindnyájan.  Vagy  azt
   gondoljátok, hogy az a tizennyolc  ember, akire rádőlt Siloámban a  torony
   és megölte őket,  bűnösebbek voltak  a Jeruzsálemben  élő többi  embernél?
   Mondom nektek: nem! De ha nem tartotok bűnbánatot, éppúgy elvesztek ti  is
   mindnyájan.”
   Aztán egy példabeszédet mondott. „Egy  embernek fügefa volt a  szőlőjében.
   Kiment,  gyümölcsöt  keresett  rajta,  de  nem  talált.  Erre  így   szólt
   vincellérjéhez: Idejárok három  év óta,  hogy gyümölcsöt  keressek ezen  a
   fügefán, de nem találok. Vágd ki! Miért  foglalja itt a helyet? De az  így
   válaszolt: Uram, hagyd meg még  az idén. Körülásom és megtrágyázom,  hátha
   terem majd jövőre. Ha mégsem, akkor kivághatod.”
   Lk 13,1-9

   Elmélkedés:

   Kár  volna  tagadnunk,  hogy  Jézus  beszéde,  amit  a  mai  evangéliumban
   olvasunk,  bizony  fenyegető  jellegű.  A  beszédben  kétszer  szerepel  a
   következő kijelentés: „ha nem tartotok bűnbánatot, éppúgy elvesztek ti  is
   mindnyájan.” A megtérés és annak elutasítása egyenlő az élet vagy a  halál
   választásával,  tehát  az  ember   örök  sorsáról,  üdvösségéről  vagy   a
   kárhozatra kerüléséről  van szó.  Az ember  életét egyaránt  fenyegetik  a
   természet erői, a  hatalom részéről  tanúsított erőszak  és üldözés,  vagy
   valamilyen váratlan helyzet  is halálhoz  vezethet. Erre  utalnak a  Jézus
   által  említett  példák  Pilátus  kegyetlenségéről,  illetve  egy   torony
   ledőléséről. De az  ember számára az  igazi veszély a  bűn, amely a  lélek
   halála. Ha valaki nem  hajlandó a megtérésre és  bűnében marad, az el  fog
   veszni, azaz nem jut a mennyországba. A fenyegető hangnem minden bizonnyal
   azt a célt szolgálja, hogy az embereket ráébressze saját felelősségükre és
   elrettentse őket a kárhozattól.
   A fügefáról szóló tanítás újabb szempontot ad a megtéréshez. Az ember  nem
   halogathatja döntését,  hanem mielőbb  meg kell  hoznia azt.  Állást  kell
   foglalnia, hogy elfogadja-e hittel  az üdvösség tanítását vagy  elutasítja
   azt. A döntés  elhalasztása az  ember számára végzetes  lehet, mert  Isten
   ugyan türelmes, de a mi időnk véges.
   © Horváth István Sándor
    
    

   Imádság:

   Nagyirgalmú Atyánk, a  szent év  legyen a  kitárulkozás, a  dialógus és  a
   találkozás ideje mindazokkal,  akik Krisztusban hisznek,  és más  vallások
   követőivel: mérhetetlen  szeretetedben  légy  gazdagon  irgalmas  mindenki
   iránt. Dicsérünk téged, Atyánk, mindörökké!
   Szent II. János Pál pápa

    
   A mai olvasmány és a zsoltár szövege itt olvasható:
   http://igenaptar.katolikus.hu/
    
   A mai evangélium és elmélkedés szövege itt hallgatható meg:
   http://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20161022.mp3
    


További információk a(z) Evangelium levelezőlistáról