[Evangelium] 2016-10-07

Evangelium mindennap evangelium at lista.hcbc.hu
2016. Okt. 7., P, 00:10:00 CEST


   2016. október 7. – Péntek, Rózsafüzér Királynője

   Egy alkalommal Jézus egy  néma emberből űzött ki  ördögöt. Amint az  ördög
   kiment, a néma megszólalt. A nép elcsodálkozott rajta. Egyesek azonban azt
   mondták: „Belzebubnak,  az ördögök  fejedelmének  segítségével űzi  ki  az
   ördögöket.” Mások próbára  akarták tenni,  és égi  jelet követeitek  tőle.
   Jézus belelátott gondolataikba, és  így szólt hozzájuk: „Minden  önmagában
   meghasonlott ország elpusztul, és  ház házra omlik.  Ha a sátán  önmagában
   meghasonlott, hogyan állhat  fönn az  országa? Ti  ugyanis azt  mondjátok,
   hogy Belzebub  segítségével  űzöm ki  az  ördögöket. Ám,  ha  én  Belzebub
   segítségével űzöm ki a gonosz lelkeket, a ti fiaitok kinek a  segítségével
   űzik ki? Ezért ők lesznek a bíráitok. Ha viszont én Isten ujjával  (vagyis
   Isten erejével) űzöm ki az ördögöt, akkor bizonyára elérkezett hozzátok az
   Isten országa. Az erős ember fegyveresen őrzi házát. De birtoka csak addig
   van biztonságban,  amíg el  nem  jön az,  aki  erősebb nála.  Ez  legyőzi,
   elveszi fegyverzetét,  amelyben bízott,  és  szétosztja a  zsákmányt.  Aki
   nincs velem, az ellenem  van; aki nem gyűjt  velem, az szétszór. Amikor  a
   tisztátalan lélek  kimegy  az  emberből, nyugtalanul  bolyong  a  magányos
   pusztaságban. Miután hasztalanul próbált megnyugodni, azt mondja  magában:
   „Visszamegyek házamba,  ahonnét kijöttem.”  Odamegy,  és azt  látja,  hogy
   egykori lakóhelyét kisöpörték  és rendbehozták. Erre  elmegy, hoz  magával
   hét más lelket, akik nála is gonoszabbak. Ezek bevonulnak a házba, és  ott
   laknak. Az illető ember sorsa pedig rosszabbra fordul, mint azelőtt volt.”
   Lk 11,15-26

   Elmélkedés:

   Jézus csodái közül minden bizonnyal  a legkülönlegesebbek azok az  esetek,
   amikor gonosz  lelkeket, ördögöket  űz ki  a megszállottakból.  A  tünetek
   alapján az ilyen betegeket manapság pszichés betegeknek neveznénk, akiknél
   esetleg   epilepsziás   rohamok   is   előfordulnak.   A    Jézus-korabeli
   orvostudomány azonban nem  tudta megmagyarázni,  hogy mi  állhat az  ilyen
   jellegű lelki betegségek hátterében és gyógyításukra sem volt képes.
   Jézus viszont  isteni  erejével képes  volt  megszüntetni ezeket  a  lelki
   bajokat, miként más betegségeket is sikeresen meggyógyított. A  kívülállók
   nem tudták  másként  értelmezni a  gyógyítást,  minthogy az  Úr  kiűzi  az
   ördögöket. A mai evangéliumi  részben Szent Lukács azt  is leírja, hogy  a
   megszállott néma  is volt.  A néma  megszólalása jelzi,  hogy a  gyógyítás
   eredményes.  Kettős   csoda  történik   tehát,  amely   a   jószándékúakat
   örvendezésre és a Jézusban való  hitre indítja, miközben ellenfelei  azzal
   kezdik vádolni,  hogy a  gonoszok  fejedelmének segítségével  képes  ilyen
   rendkívüli cselekedetekre.
   Ez a csoda azt is tanítja, hogy Isten hatalma nagyobb a gonosz hatalmánál,
   képes legyőzni azt. A kísértések  idején ezzel a gondolattal kérjük  Isten
   segítségét, hogy legyőzhessük rossz vágyainkat és a jó győzhessen bennünk.
   © Horváth István Sándor
    
    

   Imádság:

   Urunk, irgalmas Isten,  adj nekünk alázatosságot,  reményt és erős  hitet!
   Add, hogy a szeretet Lelke, a te Lelked ékesítsen minket. Segíts egymáshoz
   tiszta szeretetben  közelednünk,  mert  ez  minden  parancs  foglalata  és
   beteljesítése. Segíts, hogy a békesség és az egyetértés fiai lehessünk, és
   így méltók legyünk rá, hogy boldognak nevezzen minket szent Fiad!

    
   A mai olvasmány és a zsoltár szövege itt olvasható:
   http://igenaptar.katolikus.hu/
    
   A mai evangélium és elmélkedés szövege itt hallgatható meg:
   http://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20161007.mp3
    


További információk a(z) Evangelium levelezőlistáról