[Evangelium] 2016-10-05
Evangelium mindennap
evangelium at lista.hcbc.hu
2016. Okt. 5., Sze, 00:10:00 CEST
2016. október 5. – Szerda
Történt egyszer, hogy Jézus éppen befejezte imádságát; Ekkor egyik
tanítványa arra kérte: „Uram, taníts meg minket imádkozni, mint ahogy
János is tanította imádkozni tanítványait.” Jézus erre így szólt hozzájuk:
„Amikor imádkoztok, ezt mondjátok:
Atyánk! Szenteltessék meg a te neved.
Jöjjön el a te országod.
Mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma.
Bocsásd meg vétkeinket,
miképpen mi is megbocsátunk minden ellenünk vétőnek.
És ne vígy minket kísértésbe.”
Lk 11,1-4
Elmélkedés:
A múlt szombati evangélium kapcsán már megemlítettük, hogy Jézus Atyaként
mutatja be Istent az embereknek. A legtöbb esetben úgy beszél Istenről,
mint saját Atyjáról, máskor pedig arra bátorítja követőit, tanítványait,
egész hallgatóságát, hogy Atyaként tekintsenek Istenre. Ugyanez a gondolat
figyelhető meg akkor is, amikor imádkozni tanítja őket. A Jézus által
tanított ima egészen közel hozza hozzánk Istent. Nem a magunk bűnös
világába akarjuk őt lerántani, hanem gyermeki lelkülettel, egyszerűséggel,
bizalommal szeretnénk Istenre tekinteni.
Egyik tanítványa ezzel a kéréssel fordul Jézushoz: „Uram, taníts meg
minket imádkozni, mint ahogy János is tanította imádkozni tanítványait.” E
kérést tehát azzal indokolja, hogy Keresztelő János is tanította imádkozni
tanítványait, ahogyan ezt más rabbik, tanítók is tették. A tanítványok
látták imádkozni Mesterüket, és akkor hangzik el a kérés, amikor Jézus
éppen befejezte imádságát. Talán jogosan érezzük azt, hogy a kérés a
következőt is tartalmazza: taníts minket úgy imádkozni, ahogyan te
imádkozol! És valóban, miként Jézus Atyjának szólítja Istent, ugyanerre
bíztatja a kérdezőt és valamennyi tanítványát.
Imádságom mindig abból induljon ki, hogy Isten gyermeke vagyok és bátran
atyámnak szólíthatom Istent.
© Horváth István Sándor
Imádság:
Hozzád fordulok, Atyám, mindenható Isten: őszinte szívvel és kicsinységem
tudatában hálát adok neked, s egész lelkemmel kérlek, rendkívüli
jóságodban fogadd jóakarattal könyörgésemet: hatalmaddal űzd el az
ellenséget tetteimtől és cselekedeteimtől, erősíts engem a hitben,
kormányozd értelmem, adj nekem bensőséges gondolatokat, és vezess el engem
boldogságod birtoklására!
Szent Ágoston
A mai olvasmány és a zsoltár szövege itt olvasható:
http://igenaptar.katolikus.hu/
A mai evangélium és elmélkedés szövege itt hallgatható meg:
http://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20161005.mp3
További információk a(z) Evangelium levelezőlistáról