[Napi e-vangelium] 2016-11-16

Evangélium365 evangelium at lista.hcbc.hu
2016. Nov. 16., Sze, 00:10:00 CET


   2016. november 16. – Szerda

   Jézus  Jeruzsálemhez  közeledett.   Sokan  azt   hitték,  hogy   hamarosan
   megvalósul az Isten országa, ezért a következő példabeszédet mondta nekik:
   „Egy előkelő  ember  messze földre  indult,  hogy ott  királyi  méltóságot
   nyerjen, és  úgy térjen  vissza. Magához  hívta tíz  szolgáját. Tíz  mínát
   adott nekik, és  így szólt:  „Kereskedjetek vele, míg  vissza nem  térek!”
   Polgártársai azonban  gyűlölték őt,  ezért  követséget küldtek  utána,  és
   tiltakoztak: „Nem akarjuk, hogy ez  legyen a királyunk!” Az előkelő  ember
   mégis elnyerte a királyi méltóságot, és hazatért. Ekkor hívatta  szolgáit,
   akiknek a pénzt adta, hogy megtudja, ki mennyit szerzett vele.
   Előlépett az első, és így szólt: „Uram, mínád tíz mínát hozott.” Erre  azt
   mondta neki: „Jól van, derék szolgám! Mivel a kevésben hűséges voltál, tíz
   város kormányzását bízom rád.” Jött a  másik szolga, és így szólt:  „Uram,
   mínád öt  mínát hozott.  „  Ennek azt  mondta:  „Te öt  város  kormányzója
   leszel.” Jött a harmadik, és így szólt: „Uram, itt a mínád. Kendőbe  kötve
   elrejtettem. Féltem  ugyanis tőled,  mert szigorú  ember vagy:  felveszed,
   amit le nem tettél, és learatod,  amit nem is vetettél.” Ezt így  büntette
   meg: „A  magad  szavával  ítéllek el,  haszontalan  szolga.  Tudtad,  hogy
   szigorú ember vagyok: felveszem, amit le nem tettem, és learatom, amit nem
   vetettem. Miért  nem  adtad  pénzemet a  pénzváltóknak,  hogy  hazaérkezve
   kamatostul kaptam volna vissza?” Aztán a körülállókhoz fordult:  „Vegyétek
   el  tőle  a  mínát,  és  adjátok  annak,  akinek  tíz  mínája  van!”  Azok
   megjegyezték: „Uram,  hiszen már  van  tíz mínája.”  De ő  így  válaszolt:
   „Mondom nektek:  Mindenkinek, akinek  van,  még adnak,  hogy  bővelkedjék.
   Attól azonban, akinek nincs, még azt is elveszik, amije van. Ellenségeimet
   pedig, akik nem akarták,  hogy királyuk legyek,  hozzátok ide, és  öljétek
   meg szemem láttára!”” E szavak után Jézus folytatta útját Jeruzsálem felé.
   Lk 19,11-28

   Elmélkedés:

   Lukács evangélista  írásában  megfigyelhetjük,  hogy  Jézus  Jeruzsálemhez
   közeledtével egyre több szó esik  a végső időkről. Bizonyára egyre  többen
   voltak olyanok, akik felismerték benne a Messiást és azt képzelték, hogy a
   fővárosba érve megvalósítja messiási uralmát. Jézus azonban nem  uralkodni
   akar, hanem szolgálni.
   A végső időkről azzal a  szándékkal beszél, hogy felkészítse  tanítványait
   és követőit a várakozásra. Küldetése befejeztével ő el fog távozni ebből a
   világból, de  egyszer  vissza  fog  térni.  A  példabeszéd  értelme  ennek
   fényében a következő: az előkelő ember Jézust jelképezi, aki távozik  övéi
   köréből, de vissza  fog egyszer  térni. Visszatérésének  idejét nem  tudja
   senki.  Távollétének  idejére  javait  szolgáira  bízza.  Akik   felelősen
   kamatoztatják azt,  jutalomban  részesülnek  a  visszatérés  napján,  akik
   viszont elmulasztották ezt, azok büntetést kapnak a számonkérés napján.
   Érdekes kijelentés hangzik el  a példabeszéd tanulságaként:  „Mindenkinek,
   akinek van, még adnak, hogy bővelkedjék. Attól azonban, akinek nincs,  még
   azt is  elveszik,  amije  van.”  Aki saját  lustasága  miatt  nem  kezdett
   nyereséget hozó tevékenységbe, az elveszíti az Úr bizalmát, aki a  jövőben
   nem fog  semmit rábízni.  Aki  viszont szorgalmával  és  leleményességével
   bizonyítja rátermettségét, arra még többet lehet bízni.
   © Horváth István Sándor
    
    

   Imádság:

   Istenünk,  hálát  adunk  az   egész  teremtett  világért,  amelyet   atyai
   jóságodból ránk bíztál,  hogy otthonunk  legyen benne.  Hálát adunk,  mert
   minket, esendő embereket a te Fiad  által felemelsz, mert úgy szeretted  a
   világot, hogy  Egyszülöttedet küldted  közénk, hogy  a hit  által  életünk
   legyen.

    
   A mai olvasmány és a zsoltár szövege itt olvasható:
   http://igenaptar.katolikus.hu/
    
   A mai evangélium és elmélkedés szövege itt hallgatható meg:
   http://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20161116.mp3
    


További információk a(z) Evangelium levelezőlistáról