[Napi e-vangelium] 2016-11-15

Evangélium365 evangelium at lista.hcbc.hu
2016. Nov. 15., K, 00:10:00 CET


   2016. november 15. – Kedd

   Abban az időben: Jézus Jerikó városán  haladt át. Élt ott egy Zakeus  nevű
   gazdag ember, aki a vámosok feje volt. Szerette volna látni és  megismerni
   Jézust, de a tömeg miatt nem láthatta, mert alacsony termetű volt. Így hát
   előrefutott, felmászott  egy vad  fügefára, hogy  láthassa, mert  Jézusnak
   arra kellett elhaladnia. Amikor Jézus odaért, felnézett és  megszólította:
   „Zakeus, gyere le gyorsan, mert ma a te házadban kell megszállnom.” Erre ő
   sietve lejött, és örömmel fogadta Jézust. Akik ezt látták,  méltatlankodva
   megjegyezték: „Bűnös embernél  száll meg.”  Zakeus azonban  odaállt az  Úr
   elé, és így szólt: „Nézd, Uram, vagyonom felét a szegényeknek adom, és  ha
   valakit  valamiben  megkárosítottam,  négyannyit  adok  helyette.”   Jézus
   kijelentette: „Ma üdvösség köszöntött  erre a házra,  hiszen ő is  Ábrahám
   fia. Az Emberfia azért jött, hogy megkeresse és üdvözítse, ami elveszett.”
   Lk 19,1-10

   Elmélkedés:

   A jerikói vak meggyógyítása kapcsán tegnapi elmélkedésünket azzal  zártuk,
   hogy a csodás gyógyítás gyökeresen megváltoztatta Bartimeus életét. A  mai
   evangéliumban szintén a változás mozzanatára érdemes odafigyelnünk. Zakeus
   nem beteg, hanem  egy egészséges, életerős  ember. Alacsony termete  miatt
   ugyan sokszor gúnyolják, de ez őt nem zavarja. Az ő figyelmét is az érkező
   sokaság kelti fel és irányítja Jézusra. Őt, a Jézust látni akaró embert  a
   tömeg éppúgy elválasztja  Jézustól, mint  a jerikói vakot.  Ahogyan a  vak
   gyors megoldást talált arra, hogy  felhívja magára Jézus figyelmét,  ezért
   kiáltozni kezdett, ugyanúgy  Zakeus is azonnal  cselekszik, felmászik  egy
   fára, hogy a  tömeg ne akadályozza  őt vágya teljesülésében.  Megelégedett
   volna azzal,  ha megpillanthatja  Jézust, de  még ennél  is nagyobb  dolog
   történik, az Úr veszi őt észre, hívja magához és tér be a házába.
   A találkozás  Zakeus  életébe  is  változást  hoz.  Korábban  vámszedőként
   állandóan becsapta  az  embereket,  így tett  szert  nagy  vagyonra.  Most
   viszont elhatározza, hogy mindenkit kárpótolni fog. Jézus így dicséri  meg
   őt: „Ma üdvösség köszöntött erre a házra.”
   A  Jézussal  való  személyes   találkozás  változást,  megújulást,   lelki
   újjászületést hoz életembe. Érdemes keresnem a találkozás lehetőségét.
   © Horváth István Sándor
    
    

   Imádság:

   Híveid teremtő, megváltó és hazaváró Istene. Töröld el elhunyt szeretteink
   minden bűnét és vétkét. Tekints  esdeklő könyörgésünkre szent Fiad,  Jézus
   Krisztus egyetlen és elegendő áldozata miatt. Add meg nekik és nekünk is a
   bűneink bocsánatát. Szent Lelked ereje  által, vezess bennünket az  igazak
   útján,  hogy  kegyelmed  segítségével  elérjük  az  élet  teljességét   és
   viszontláthassuk azokat, akikről ma szeretettel, hálával és megbocsátással
   emlékezünk meg.

   ________________________________

   Aktuális:
   Kedves e-vangélium olvasók!

   1000 könyv 1000 gyermeknek
   Friss információ: Eddig 125 személy 354 gyermek javára adakozott.
   A korábbi évekhez hasonlóan idén adventben is tartunk jótékonysági akciót,
   amelynek keretében ajándékkönyvet  küldünk gyerekeknek.  A plébániákon  és
   helyi karitász szervezeteken keresztül  olyan családokhoz juttatjuk el  az
   ingyenes könyveket,  akiknek a  karácsonyi ajándékvásárlás  gondot  jelent
   szegénységük miatt. Bár a mottónk továbbra is 1000 könyv 1000  gyermeknek,
   most is  megcélozzuk, hogy  legalább  2000 gyermeknek  örömet  szerezzünk,
   miként ez tavaly is sikerült.
   Kérem, segítsétek evangelizációs és  karitatív munkánkat. 1200 Ft  adomány
   elegendő arra,  hogy  egy  gyermeknek  ünneppé  tegyük  a  karácsonyt.  Az
   adakozás az  adakozónak is  örömet fog  jelenteni. A  Jóisten fizesse  meg
   nagylelkűségteket!

   Élő Kenyér gyermekújság
   Élő  Kenyér   gyermekújság:  ez   az  én   válaszom  arra,   hogy   miként
   evangelizáljuk  a   gyermekeket.   A  gyerekek   evangelizálása   céljával
   alapítottam és készítem  évek óta munkatársaimmal  az Élő Kenyér  újságot,
   amely egy  misekalauz a  6-14 éves  gyerekek számára.  A kiadvány  havonta
   jelenik meg  64+4 oldalon,  tele színes  képekkel. Azoknak  ajánlom,  akik
   ilyen  módon  is  szeretnének  gondoskodni  gyermekük,  unokájuk  vallásos
   neveléséről.
   Bővebb információ és rendelési lehetőség a 2017. évre a linkre kattintva:
   https://docs.google.com/forms/d/e/1FAIpQLSeciKhu8R4mgc5Kd53UACYX_TLd_MPzHNOReKIu1yt842JAag/viewform
   Kérem az adatok pontos megadását. A jelenlegi előfizetők NE küldjék el  az
   űrlapot! Köszönöm.

   Élő Kenyér jótékonyság
   Friss információ: Eddig 34 személy 45 gyermek javára adakozott.
   Lehetőség van arra, hogy előfizessétek az újságot egy határon túli  magyar
   gyermek javára. Ebben az esetben nem az előfizető, hanem egy  kárpátaljai,
   erdélyi vagy felvidéki magyar gyermek kapja az Élő Kenyeret.  Jótékonysági
   előfizetés 2017-re: 8000  Ft. A  jótékonysági előfizetők NE  töltsék ki  a
   fenti űrlapot. Köszönöm!
   E célokra az adományokat 2016.  november végéig várjuk, hogy  decemberben,
   még karácsony előtt jusson idő a küldésre.
   Szeretettel: István atya - Horváth István Sándor
   2016. november 15.

   Adományát az alábbi lehetőségeken juttathatja el.
   1. On-line adományozás a http://zalalovo.plebania.hu/tamogatas oldalon.
   Kérjük, válassza  az  Adomány  lehetőséget,  majd  adja  meg  a  szükséges
   adatokat. A támogatás céljánál válassza az 1000 könyv 1000 gyermek vagy az
   Élő Kenyér jótékonyság lehetőséget.

   2. Átutalás
   Számlatulajdonos neve: Zalalövői Plébánia
   Számlaszám: 10402355-00026472-00000003
   Közlemény: 1000 könyv 1000 gyermek vagy Élő Kenyér jótékonyság

   3. Utalás külföldről
   Számlatulajdonos  neve  és  címe:  Zalalövői  Plébánia,  H-8999  Zalalövő,
   Szabadság tér 6.
   Bank neve  és  címe: K&H  Bank  Zalaegerszegi Fiók,  H-8900  Zalaegerszeg,
   Kossuth L. u. 8.
   IBAN (nemzetközi számlaszám): HU25 1040 2355 0002 6472 0000 0003
   BIC (SWIFT) kód: OKHBHUHB
   Közlemény: 1000 könyv 1000 gyermek vagy Élő Kenyér jótékonyság

   4. Postai úton
   Adományát postai  rózsaszín csekken  is eljuttathatja  a következő  címre:
   Zalalövői Plébánia, H-8999 Zalalövő, Szabadság tér 6.
   Közlemény: 1000 könyv 1000 gyermek vagy Élő Kenyér jótékonyság

   5. Adományozáshoz  sárga csekk  kérhető tőlem  a zalalovo at gmail.com  címre
   küldött levélben.  Kérem  a  név  és a  postacím  megadását,  ahová  lehet
   küldeni, illetve annak megjelölését, hogy melyik célra.

    
   A mai olvasmány és a zsoltár szövege itt olvasható:
   http://igenaptar.katolikus.hu/
    
   A mai evangélium és elmélkedés szövege itt hallgatható meg:
   http://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20161115.mp3
    


További információk a(z) Evangelium levelezőlistáról