[Napi e-vangelium] 2016-11-11

Evangélium365 evangelium at lista.hcbc.hu
2016. Nov. 11., P, 00:10:00 CET


   2016. november 11. – Péntek, Tours-i Szent Márton püspök

   Abban az időben Jézus így  szólt tanítványaihoz: Amikor az Emberfia  eljön
   az  ő  dicsőségében,  összes  angyalának  kíséretében,  és  helyet  foglal
   dicsőséges trónusán,  akkor minden  nemzet összesereglik  előtte, ő  pedig
   elválasztja őket  egymástól,  miként a  pásztor  elválasztja a  juhokat  a
   kosoktól; a juhokat a jobbjára állítja, a kosokat pedig a baljára.  Azután
   a király így szól a jobbján állókhoz: „Jöjjetek, Atyám áldottai,  vegyétek
   birtokba a világ kezdetétől nektek készített országot! Mert éhes voltam és
   ti ennem adtatok; szomjas voltam, és ti innom adtatok; idegen voltam, s ti
   befogadtatok; ruhátlan voltam,  és ti  betakartatok; beteg  voltam, és  ti
   fölkerestetek; börtönben voltam, és ti meglátogattatok!” Erre  megkérdezik
   tőle az igazak: „Uram, mikor láttunk téged éhezni, hogy enni adtunk  volna
   neked, vagy szomjazni, hogy inni  adtunk volna? Mikor láttunk  idegenként,
   hogy befogadtunk  volna, vagy  ruhátlanul, hogy  betakartunk volna  téged?
   Mikor láttunk betegen vagy börtönben, hogy meglátogattunk volna?” Akkor  a
   király így  felel: „Bizony,  mondom nektek:  Amit e  legkisebb  testvéreim
   közül eggyel is tettetek, velem tettétek!”
   Mt 25,31-40

   Elmélkedés:

   A mai  napon  ünnepelt  Szent Márton  püspök  személyében  az  irgalmasság
   szentjét tiszteljük. Az irgalmasságból  és a felebarát iránti  szeretetből
   olyan példát  mutat  ő mindenkinek,  amelyet  érdemes követnünk.  Mert  az
   irgalmasság nem a  szegények megsegítésének  hangoztatását jelenti,  hanem
   konkrét cselekedeteket  kíván.  Ki  kell lépnünk  a  szívtelenség  falával
   körbevett zárt világból, és nagylelkűséget kell tanúsítanunk a  rászorulók
   felé.  Nem  ismételgethetjük  tovább,   hogy  mi  is  szegények   vagyunk,
   segítségre van szükségünk és mások támogatására szorulunk, hanem meg  kell
   feledkeznünk önmagunk gondjairól és  hiányairól és nagylelkű szívvel  kell
   sietnünk a szegények felé.
   A mindenható Isten  jónak látta, hogy  próbára tegye az  akkor még  katona
   Mártont, ezért állította az útjába a szegény koldust. Szent Márton kiállta
   a próbát,  a  koldusban felismerte  Krisztust  és nem  szalasztotta  el  a
   lehetőséget,  hogy  irgalmasságból  jót   tegyen  vele.  Bizonyára  a   mi
   életutunkon is Isten rendeléséből időről időre megjelennek a rászorulók, a
   szegények,  a  bajbajutottak,  a  nincstelenek.  Ha  megtagadva  tőlük  az
   irgalmasságot  elmegyünk  mellettük,  a  végső  ítéleten  újra   láthatjuk
   arcukat, de akkor már csak magunkat vádolhatjuk mulasztásunk miatt.
   Mindazért, amit  másoknak  adunk  Krisztus  iránti  szeretetből,  Istentől
   kapunk jutalmat a mennyországban.
   © Horváth István Sándor
    
    

   Imádság:

   Urunk, Jézus  Krisztus!  Taníts  minket arra,  hogy  óvatosak  legyünk  az
   evilági javakkal és kincsekkel  kapcsolatban, mert könnyen rabul  ejthetik
   szívünket és eltéríthetnek minket törvényeid útjától! Segíts minket,  hogy
   le tudjunk  mondani mindenről  azért, hogy  megtaláljuk igazi  kincsünket,
   téged, aki lelkünk  üdvösségét akarod, és  rátaláljunk a te  szeretetedre,
   amely életünk igazi és teljes boldogságát jelenti.

   ________________________________

   Aktuális:
   Kedves e-vangélium olvasók!

   A  Szívem   első   gondolata   2017.   könyvről   és   új   evangelizációs
   kiadványainkról tájékoztatást találtok  a következő űrlapon,  ahol meg  is
   lehet rendelni (az űrlap biztonságos akkor is, ha a böngésző mást jelez):
   https://docs.google.com/forms/d/e/1FAIpQLScRuaxAaeXplolV2fG44XfvgcZl27ZvpVDBM2gibY-PuiIBug/viewform

   1000 könyv 1000 gyermeknek
   A korábbi évekhez hasonlóan idén adventben is tartunk jótékonysági akciót,
   amelynek keretében ajándékkönyvet  küldünk gyerekeknek.  A plébániákon  és
   helyi karitász szervezeteken keresztül  olyan családokhoz juttatjuk el  az
   ingyenes könyveket,  akiknek a  karácsonyi ajándékvásárlás  gondot  jelent
   szegénységük miatt. Bár a mottónk továbbra is 1000 könyv 1000  gyermeknek,
   most is  megcélozzuk, hogy  legalább  2000 gyermeknek  örömet  szerezzünk,
   miként ez tavaly is sikerült.
   Kérem, segítsétek evangelizációs és  karitatív munkánkat. 1200 Ft  adomány
   elegendő arra,  hogy  egy  gyermeknek  ünneppé  tegyük  a  karácsonyt.  Az
   adakozás az  adakozónak is  örömet fog  jelenteni. A  Jóisten fizesse  meg
   nagylelkűségteket!

   Élő Kenyér gyermekújság
   Élő  Kenyér   gyermekújság:  ez   az  én   válaszom  arra,   hogy   miként
   evangelizáljuk  a   gyermekeket.   A  gyerekek   evangelizálása   céljával
   alapítottam és készítem  évek óta munkatársaimmal  az Élő Kenyér  újságot,
   amely egy  misekalauz a  6-14 éves  gyerekek számára.  A kiadvány  havonta
   jelenik meg  64+4 oldalon,  tele színes  képekkel. Azoknak  ajánlom,  akik
   szeretnének gondoskodni gyermekük, unokájuk vallásos neveléséről.
   Bővebb információ és rendelési lehetőség a 2017. évre a linkre kattintva:
   https://docs.google.com/forms/d/e/1FAIpQLSeciKhu8R4mgc5Kd53UACYX_TLd_MPzHNOReKIu1yt842JAag/viewform

   Kérem az adatok pontos megadását. A jelenlegi előfizetők NE küldjék el  az
   űrlapot! Köszönöm.

   Élő Kenyér jótékonyság
   Lehetőség van arra, hogy előfizessétek az újságot egy határon túli  magyar
   gyermek javára. Ebben az esetben nem az előfizető, hanem egy  kárpátaljai,
   erdélyi vagy felvidéki magyar gyermek kapja az Élő Kenyeret.  Jótékonysági
   előfizetés 2017-re: 8000  Ft. A  jótékonysági előfizetők NE  töltsék ki  a
   fenti űrlapot. Köszönöm!

   E célokra az adományokat 2016.  november végéig várjuk, hogy  decemberben,
   még karácsony előtt jusson idő a küldésre.
   Szeretettel: István atya - Horváth István Sándor
   2016. november 11.

   Adományát az alábbi lehetőségeken juttathatja el.
   1. On-line adományozás a http://zalalovo.plebania.hu/tamogatas oldalon.
   Kérjük, válassza  az  Adomány  lehetőséget,  majd  adja  meg  a  szükséges
   adatokat. A támogatás céljánál válassza az 1000 könyv 1000 gyermek vagy az
   Élő Kenyér jótékonyság lehetőséget.

   2. Átutalás
   Számlatulajdonos neve: Zalalövői Plébánia
   Számlaszám: 10402355-00026472-00000003
   Közlemény: 1000 könyv 1000 gyermek vagy Élő Kenyér jótékonyság

   3. Utalás külföldről
   Számlatulajdonos  neve  és  címe:  Zalalövői  Plébánia,  H-8999  Zalalövő,
   Szabadság tér 6.
   Bank neve  és  címe: K&H  Bank  Zalaegerszegi Fiók,  H-8900  Zalaegerszeg,
   Kossuth L. u. 8.
   IBAN (nemzetközi számlaszám): HU25 1040 2355 0002 6472 0000 0003
   BIC (SWIFT) kód: OKHBHUHB
   Közlemény: 1000 könyv 1000 gyermek vagy Élő Kenyér jótékonyság

   4. Postai  úton  Adományát postai  rózsaszín  csekken is  eljuttathatja  a
   következő címre: Zalalövői Plébánia, H-8999 Zalalövő, Szabadság tér 6.
   Közlemény: 1000 könyv 1000 gyermek vagy Élő Kenyér jótékonyság
   5. Adományozáshoz  sárga csekk  kérhető tőlem  a zalalovo at gmail.com  címre
   küldött levélben.  Kérem  a  név  és a  postacím  megadását,  ahová  lehet
   küldeni, illetve annak megjelölését, hogy melyik célra.

    
   A mai olvasmány és a zsoltár szövege itt olvasható:
   http://igenaptar.katolikus.hu/
    
   A mai evangélium és elmélkedés szövege itt hallgatható meg:
   http://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20161111.mp3
    


További információk a(z) Evangelium levelezőlistáról