[Evangelium] 2016-05-28
Evangelium mindennap
evangelium at lista.hcbc.hu
2016. Május. 28., Szo, 01:00:00 CEST
2016. május 28. – Szombat
Abban az időben: Jézus ismét Jeruzsálembe ment tanítványaival. Amikor a
templomban járt, odaléptek hozzá a főpapok, az írástudók meg a nép
elöljárói, és megkérdezték tőle: „Miféle hatalommal teszed ezeket? Ki adta
neked a hatalmat, hogy ilyeneket tegyél?”
Jézus így válaszolt: „Én is kérdezek tőletek valamit. Feleljetek rá, és
akkor majd én is megmondom nektek, hogy milyen hatalommal cselekszem.
János keresztsége a mennyből volt-e vagy az emberektől? Válaszoljatok
nekem!”
Erre tanakodni kezdtek egymás között. Így okoskodtak: „Ha azt mondjuk: „A
mennyből volt”, azt fogja felelni: „Hát akkor miért nem hittetek neki?”
Mondjuk talán azt, hogy Az emberektől?” Féltek azonban a néptől, mert
mindenki azt tartotta, hogy János valóban próféta volt. Végül is ezt
válaszolták: „Nem tudjuk.” Jézus erre azt felelte: „Akkor én sem mondom
meg, milyen hatalommal cselekszem ezeket.”
Mk 11,27-33
Elmélkedés:
Az evangéliumi jelenet azzal kezdődik, hogy felsorakoznak Jézus előtt a
zsidó vallási vezetők: a főpapok, az írástudók és a nép elöljárói. Ez
utóbbi csoport alatt a főtanács egyes tagjait kell értenünk és nem a
tanács valamennyi tagját. Szándékuk világos, számon akarják kérni Jézust,
ezért a következőt kérdezik tőle: „Miféle hatalommal teszed ezeket? Ki
adta neked a hatalmat, hogy ilyeneket tegyél?” Nem nevezik meg pontosan,
de könnyen kitalálhatjuk, hogy mire gondolnak.
Mivel a jelenet közvetlenül a templom megtisztítása, a kereskedők kiűzése
utáni napon történt, ezért egyrészt ezt jelenti. Ők is a messiási idők
jeleként értelmezhetnék a jézusi tettet, de ez annak elfogadását
jelentené, hogy Jézus a Messiás. Másrészt kérdésük Jézus egész
tevékenységére, azaz tanítására és csodáira is irányul. A szenvedése
előtti utolsó napokban ugyanis Jézus a jeruzsálemi templomban tanít és
csodákat tesz. Fellépését a nép örömmel fogadta, a vallási vezetők viszont
nem akarták tudomásul venni, hogy megkérdezésük nélkül egy vándortanító
ilyet tesz a templomban, ráadásul Jézus nagy tekintélynek örvendett a nép
körében.
Jézus ugyan hivatkozhatna a mennyei Atyától kapott küldetésére és isteni
tekintélyére, de mégsem teszi, mert jól ismeri a kérdezők elutasítását és
hitetlenségét.
© Horváth István Sándor
Imádság:
Urunk, szentséges Atyánk, mindenható örök Isten! Te egyszülött Fiadat, a
mi Urunkat, Jézus Krisztust örök főpappá és a mindenség Királyává tetted,
hogy szeplőtelen áldozatként a kereszt oltárán engesztelésül odaadja
önmagát, és véghez vigye az emberek megváltásának szent művét. Részesíts
minket az ő országának lelkületéből, mert az ő országa igazság és élet,
kegyelem és szentség, az igazságosság, a szeretet és a béke.
A mai olvasmány és a zsoltár szövege itt olvasható:
http://igenaptar.katolikus.hu/
A mai evangélium és elmélkedés szövege itt hallgatható meg:
http://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20160528.mp3
További információk a(z) Evangelium levelezőlistáról