[Evangelium] 2016-05-22
Evangelium mindennap
evangelium at lista.hcbc.hu
2016. Május. 22., V, 01:00:01 CEST
2016. május 22. – Szentháromság vasárnapja
Búcsúbeszédében Jézus így szólt tanítványaihoz: „Még sok mondanivalóm
volna, de nem vagytok hozzá elég erősek. Amikor azonban eljön az Igazság
Lelke, ő majd elvezet titeket a teljes igazságra. Nem magától fog
beszélni, hanem azt mondja el, amit hall, és a jövendőt fogja hirdetni
nektek. Megdicsőít engem, mert az enyémből veszi, amit majd hirdet nektek.
Minden, ami Atyámé, enyém is. Ezért mondtam, hogy az enyémből veszi, amit
majd hirdet nektek.”
Jn 16,12-15
Elmélkedés:
Megmutatom a Szentháromságot
Egy idős atya egyszer meglátogatta régi ismerősét, akivel éveken keresztül
együtt tanított teológiát az egyetemen, de már jó ideje nem találkoztak.
Nem kérdezték egymást a közben eltelt évekről, hanem rögtön teológiai
kérdésekről kezdtek beszélgetni, miként a régi időkben is. Néhány kisebb
jelentőségű kérdés után a Szentháromság témája került elő. A vendéglátó
atya ezzel kezdte mondandóját: „Közel harminc évig tanítottam a
szentháromságtant, de most belátom, hogy rosszul tanítottam, sokkal
egyszerűbben kellett volna. Most megmutatom neked a Szentháromságot!” Ez a
felvezetés igazán kíváncsivá tette a vendégségbe érkezőt, aki évek múltán
is jól emlékezett arra, hogy mennyit beszélgettek, sőt vitatkoztak annak
idején a katolikus hit ezen valóban legtitokzatosabb, legnehezebben
megközelíthető igazságáról. A másik atya közben a bal kezét kissé
előrenyújtva kinyitotta a tenyerét: „Ez az Atya, a mennyei Atya, az első
isteni személy. Ő az, aki mindig ad, adományai megmutatkoznak a
teremtésben és a gondviselésben.” Aztán előrenyújtott jobb kezét maga felé
húzta és ezt mondta: „Ez pedig a Fiú, a második isteni személy, aki
elfogadó. Elfogadja azt, amit az Atya kér tőle és elfogadja mindazt, amit
az emberek neki felajánlanak szeretettel.” Vendége ekkor közbevetette:
„Most aztán kíváncsian várom, hogyan mutatod meg a Szentlelket.” Erre a
magyarázó atya egyszerűen összekulcsolta a két kezét: „Ez pedig a
Szentlélek, aki összekapcsolja, egyesíti az Atyát és a Fiút.”
A Szentháromság titkának megértéséhez ugyan ez a szemléltetés sem
tökéletes, de talán segít abban, hogy megértsük az isteni személyek
egységét, egymással való kapcsolatát, és közös szeretetük kiáradását az
ember felé. Isten szeretete ugyanis nem csupán a három isteni személy
között árad, hanem kiárad az emberek felé is. Az Atya szeretete
megnyilvánul abban, hogy megteremtette a világot és benne az embert,
valamint gondoskodik arról, hogy az ember megfelelő módon élhessen. A Fiú
szeretete a megváltásban, Jézus szenvedésében és kereszthalálában
mutatkozik meg leginkább az emberek felé. Áldozata Isten végleges
elköteleződését jelenti az ember mellett. A harmadik isteni személy, a
Szentlélek pedig megszentelő munkája által lép be az életünkbe, s egyrészt
szüntelenül kiárasztja felénk az isteni szeretetet, másrészt meghív
bennünket az isteni szeretetközösségbe. Ebben az értelemben a
szentháromságos Isten állandóan úton van az ember felé, az ember pedig
úton van Isten felé. Keressük Istent, vágyódunk szeretetére, és addig nem
nyugszunk meg, amíg el nem jutunk az ő örök szeretetébe.
Szentháromság vasárnapjának evangéliumában arról olvasunk, hogy Jézus
megígéri tanítványainak, követőinek a Szentlelket, aki folytatni fogja a
világban az általa megkezdett művet. A Fiúnak, Jézusnak az volt az Atyától
kapott küldetése, hogy meghirdesse Isten országát és az embereket az
Atyához vezesse. A földről való távozása, mennybemenetele után a
Szentlélek által lesz jelen Isten a világban, ő vezet bennünket örök
hazánk és az örökkévalóság felé. Törekedjünk arra, hogy eljussunk a
Szentháromság boldogságába!
© Horváth István Sándor
Imádság:
Urunk, Jézus Krisztus! Te egykor parancsba adtad az apostoloknak, hogy
elmenvén az egész világra tegyenek minden embert tanítványoddá és
kereszteljék meg őket. Az Egyház, amelynek tagja vagyok, minden korban ezt
a parancsot igyekszik teljesíteni, tehát parancsod és kérésed nekem is és
minden keresztény embernek szól. Segíts minket, hogy – miközben hittel
valljuk a három isteni személyt – éljünk is egységben az Atyával, a Fiúval
és a Szentlélekkel! Segíts minket életünk során, hogy eljussunk az
örökkévalóságba!
A mai olvasmány és a zsoltár szövege itt olvasható:
http://igenaptar.katolikus.hu/
A mai evangélium és elmélkedés szövege itt hallgatható meg:
http://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20160522.mp3
További információk a(z) Evangelium levelezőlistáról