[Evangelium] 2016-03-24

[Evangelium mindennap]

   2016. március 24. – Nagycsütörtök

   Húsvét ünnepe előtt történt. Jézus  tudta, hogy elérkezett az óra,  amikor
   ebből a világból vissza kell térnie az Atyához. Mivel szerette övéit, akik
   a világban voltak, még egy  végső jelét adta szeretetének. Vacsora  közben
   történt, amikor a sátán már fölébresztette Júdásnak, Karióti Simon  fiának
   szívében a  gondolatot, hogy  árulja  el őt.  Jézus  tudta, hogy  az  Atya
   mindent a  kezébe adott,  s hogy  Istentől jött  és Istenhez  tér  vissza.
   Fölkelt  hát  a  vacsora  mellől,   letette  felső  ruháját,  fogott   egy
   vászonkendőt és a derekára kötötte. Azután vizet öntött egy mosdótálba, és
   mosni kezdte tanítványainak a lábát,  majd a derekára kötött kendővel  meg
   is törölte. Amikor  Simon Péterhez  ért, az  így szólt:  „Uram, te  akarod
   megmosni az  én lábamat?”  Jézus  így felelt:  „Most  még nem  érted,  mit
   teszek, de később  majd megérted”.  De Péter tiltakozott:  „Az én  lábamat
   ugyan meg nem mosod soha.” Jézus azt felelte: „Ha nem moslak meg, nem lesz
   semmi közöd hozzám”. Erre Péter így szólt: „Uram, akkor ne csak a lábamat,
   hanem a  fejemet  és  a  kezemet is!”  Jézus  azonban  kijelentette:  „Aki
   megmosdott, annak csak a lábát kell  megmosni, és egészen tiszta lesz.  Ti
   tiszták vagytok, de nem mindnyájan.” Tudta ugyanis, hogy egyikük elárulja,
   azért mondta: „Nem vagytok  mindnyájan tiszták.” Miután megmosta  lábukat,
   fölvette felső  ruháját,  újra  asztalhoz  ült,  és  így  szólt  hozzájuk:
   „Megértettétek-e, hogy mit  tettem veletek? Ti  Mesternek és Úrnak  hívtok
   engem, és jól  teszitek, mert  az vagyok.  Ha tehát  én, az  Úr és  Mester
   megmostam lábatokat,  nektek is  meg kell  mosnotok egymás  lábát.  Példát
   adtam nektek, hogy amit én tettem, ti is tegyétek meg.”
   Jn 13,1-15

   Elmélkedés:

   Példát adtam nektek
   Jézus  szívesen  tanította  az  embereket  példabeszédekben.  E  képes  és
   jelképes beszédeket a hallgatóság hamar  maga elé tudta képzelni,  könnyen
   beleélték magukat  az  elhangzott  élethelyzetbe, így  könnyebben  meg  is
   értették azok mondanivalóját,  illetve meg tudták  jegyezni a tanítást.  A
   példabeszédek magukért beszélnek, nincs  szükség arra, hogy  megjelenítsük
   azokat.  A  példabeszédeket  elég  hallani,  nem  szükséges  képi  látvány
   hozzájuk.  Jézus  kortársaival  ellentétben  a  mai  ember  sokkal  inkább
   vizuális beállítottságú,  a  látvány  jobban megragadja,  mint  a  szóbeli
   üzenet. Jézus  egykor nem  mutatta be,  nem jelenítette  meg  példázatait,
   hanem egyszerűen csak  elmondta azokat. Amikor  a magvetőről beszélt,  nem
   egy szántóföldön állt, kezével magot  hintve a földbe. Amikor az  eltévedt
   bárányt kereső  és  megtaláló  pásztorról tanított,  nem  vett  egy  igazi
   bárányt a  vállára.  Amikor  az  Isten  országát  jelképező  halászhálóról
   tanított, akkor nem  egy bárkában  volt a tengeren  és nem  hálót vetve  a
   vízbe. Tulajdonképpen  egy alkalom  van,  amikor bemutatja,  előadja  azt,
   amiről mindig is beszélt, és ez a lábmosás. Nem látványos színészi előadás
   ez,  hanem  annak  bemutatása,   hogy  nem  a   szavak  embere,  hanem   a
   cselekedeteké.  Mert   vannak  dolgok,   amelyekről  nem   beszélni   kell
   elsősorban,  hanem  meg  kell  tenni.  És  vannak  élethelyzetek,   amikor
   bármiféle beszédnél többet ér a tett.
   Ma, nagycsütörtök  este Jézus  utolsó  vacsorájára emlékezünk.  Az  utolsó
   vacsora  legjelentősebb  eseménye  az,  amikor  az  Úr  a  kenyeret  az  ő
   testeként, a bort az ő véreként adta apostolainak. E tettének köszönhetően
   mennybemenetele után  is valóságosan  jelen  van köztünk,  a  szentmisében
   jelenvalóvá válik az átváltoztatott kenyérben és borban. Azt kívánta, hogy
   cselekedetét követői  ismételjék  meg:  adjunk hálát  az  Istentől  kapott
   adományokért, ajánljuk  fel  velük együtt  önmagunkat  Istennek,  fogadjuk
   magunkba az ő szent testét.
   E szeretetből fakadó cselekedet mellett  az utolsó vacsora emlékezetes  és
   fájdalmas  pillanata  Júdás  távozása,  aki  arra  készül,  hogy  elárulja
   Mesterét.  Távozása  a  Krisztussal  való  kapcsolat  megszakítását  és  a
   testvéri közösségtől  való elszakadást  jelenti.  Júdást nem  a  szeretet,
   hanem a gonoszság indítja az árulásra.
   Nem feledkezhetünk meg az  utolsó vacsora legmegindítóbb jelenetéről  sem.
   Jézus azzal mutatja meg  alázatát, szolgálatkészségét és szeretetét,  hogy
   megmosta tanítványai lábát. Apostolai megdöbbentek cselekedetén. Ha  Péter
   apostol nem tiltakozik, akkor  talán egyetlen szó  nélkül mosta volna  meg
   sorban mindenki lábát. A lábmosás után ezt mondja: „Ha én, az Úr és Mester
   megmostam lábatokat,  nektek is  meg kell  mosnotok egymás  lábát.  Példát
   adtam nektek, hogy amit én tettem, ti  is tegyétek meg.” Talán még erre  a
   szóbeli magyarázatra sem lett volna  szükség, mert a lábmosás  cselekedete
   önmagáért beszélő tett.  Mert vannak cselekedetek,  amelyek nem  szorulnak
   magyarázatra. Vannak  cselekedetek,  amikor az  ember  elcsendesedik  vagy
   szinte  megnémul.  Vannak  cselekedetek,  amelyek  az  igazi   szeretetről
   tanúskodnak. Gondoljunk  majd  erre holnap,  az  Úr szenvedése  és  halála
   láttán!
   © Horváth István Sándor
    
    

   Imádság:

   Urunk, Jézus Krisztus! Te  az utolsó vacsorán  úgy rendelted, hogy  életed
   folytatódjon tanítványaid,  követőid  életében,  a  mi  életünkben.  Szent
   tested az  Atyának szóló  áldozat  és nekünk  adott ajándék,  amely  által
   áldozatod naponta megújul és életed bennünk folytatódik. Az általad  adott
   csodálatos kenyér keresztény  életünk forrása.  Segíts, hogy  áldozatodhoz
   kapcsolódva mi is felajánljuk életünket a mennyei Atyának! Te példát adtál
   nekünk az  alázatosságra és  a szolgálatra.  Adj nekünk  buzgóságot,  hogy
   embertestvéreinkben felismerjünk téged és neked szolgáljunk!

    
   A   mai    olvasmány    és    a    zsoltár    szövege    itt    olvasható:
   http://igenaptar.katolikus.hu/
    
   A  mai   evangélium   és   elmélkedés   szövege   itt   hallgatható   meg:
   http://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20160324.mp3