[Evangelium] 2016-03-21
Evangelium mindennap
evangelium at lista.hcbc.hu
2016. Már. 21., H, 01:00:04 CET
2016. március 21. – Nagyhétfő
Hat nappal húsvét előtt Jézus Betániába ment. Itt élt Lázár, akit Jézus
feltámasztott a halálból. Vacsorát rendeztek Jézus tiszteletére. Márta
felszolgált, Lázár pedig ott ült Jézussal a vendégek között. Mária pedig
vett egy font illatos, drága nárduszolajat, megkente vele Jézus lábát,
majd hajával megtörölte. A ház betelt a kenet illatával. Jézus tanítványai
közül az egyik, aki elárulni készült őt, a karióti Júdás, megszólalt:
„Miért nem adtuk el ezt a kenetet háromszáz dénárért, és miért nem
osztottuk szét a szegények között?” Ezt azonban nem azért mondta, mintha
gondja lett volna a szegényekre, hanem mert tolvaj volt: ő kezelte a
pénzt, és az adományokat ellopkodta. Jézus azt mondta neki: „Hagyd békén
őt, hiszen temetésem napjára teszi. Mert szegények mindig lesznek veletek,
én azonban nem leszek mindig veletek.” A zsidók közül sokan megtudták,
hogy Jézus Betániában van, és odamentek nemcsak Jézus miatt, hanem hogy
lássák Lázárt, akit feltámasztott a halálból. Ekkor a főpapok
elhatározták, hogy Lázárt is megölik, mivel miatta a zsidók közül sokan
hittek Jézusban.
Jn 12,1-11
Elmélkedés:
Bár János evangélista leírásából úgy tűnik, hogy a betániai vacsora Lázár
házában zajlik, helyesebb azt állítanunk, hogy a leprás Simon házában volt
Jézus vendég, ahogyan ezt Máté és Márk evangélista is megörökíti írásában
(vö. Mt 26,6-13 és Mk 14,39). Ennek nem mond ellent az, hogy Lázár egyik
nővére, Márta felszolgált az étkezés alkalmával. A vacsorát rendkívüli
eset szakítja meg, az étkezés közben a másik nővér, Mária drága olajjal
keni meg Jézus lábát, amely Júdás rosszallását váltja ki. Jézus azonban
megvédi Mária cselekedetét.
János evangélista valójában nem az esemény pontos leírására törekszik,
hanem jelképeket mutat be annak kapcsán. Abban a mozdulatban, ahogy Mária
leborul Jézus lábaihoz, felismerhetjük az emberiség hódolatát a Megváltó
előtt. A hitetlenek ugyan elmulasztják ezt, de őket is helyettesíti Mária
hódolata. Az olajjal való megkenés előremutat Jézus halálára és azt a
balzsamozást helyettesíti, amit az Úr halála napján az este közeledtével
már nincs idő elvégezni. Mária cselekedete nem csupán a halálára készülő
embernek szól, hanem Jézusnak, az Isten Fiának, aki a megváltást készül
beteljesíteni önfeláldozásával. Mária tette nem egyszerűen csak
szeretetből fakad, hanem a hitnek és az Isten iránti hódolatnak a jele.
© Horváth István Sándor
Imádság:
Uram, neked nincs szemed, vedd az enyémet, hogy meglássam a bajt és
igazságtalanságot! Uram, neked nincs kezed, vedd hát az enyémet, hogy vele
sok jót tehessek! Neked nincsen lábad, vedd hát az enyémet, hogy a
szegényekhez, a szomorkodókhoz menjek vele! Uram, neked nincs szád, vedd
hát az enyémet, hogy hirdessem a szabadságot, amit Te hoztál nekünk! Mi
vagyunk az egyetlen biblia, melyet mindenki olvashat, engedd, hogy jó hír
legyek mindazok számára, akik az élet útján találkoznak velem!
A mai olvasmány és a zsoltár szövege itt olvasható:
http://igenaptar.katolikus.hu/
A mai evangélium és elmélkedés szövege itt hallgatható meg:
http://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20160321.mp3
________________________________
Aktuális:
Kedves e-vangélium olvasók!
Tanszercsomag 2016
Friss információk: 218 személy 810 tanszercsomagot ajánlott fel eddig, az
igények száma pedig 708. A küldést kicsit előbbre hoztunk, azaz már a
húsvét előtti héten megkezdjük. A honlapon megnézhetitek, hogy plébániánk
húsvéti szünetre hazaérkező pannonhalmi diájai hogyan csomagolnak.
A Tanszercsomag 2016. jótékonysági akcióval a gyermekek evangelizációjának
újszerű módját indítottuk. Célunk az, hogy a következő tanévben az 1.
osztályos gyermekek közül minél többen járjanak hittanra. A plébános vagy
a hitoktató részéről egy rövid bátorítás és egy ajándékba adott
tanszercsomag segítheti a szülőket, hogy az iskolai beíratáskor gyermekük
számára ne az erkölcstant, hanem a hittant válasszák. Az akció keretében a
gyermekek ingyen kapnak egy-egy tanszercsomagot, ami vallásos témájú
képekkel díszített, illetve evangéliumi idézettel feliratozott füzetboxot,
füzeteket, órarendet, füzetcímkéket, tollat, vonalzót és színesceruza
készletet tartalmaz.
Szeretettel kérem, támogassa Ön is a Tanszercsomag 2016. jótékonysági
akció keretében a gyermekek hitre nevelését! 1700 Ft adományból 1 gyermek
kaphat 1 csomagot, ez az összeg a szállítást is magában foglalja.
Plébániák vagy iskolák nevében a plébánosok, a hitoktatók vagy az
intézményvezetők igényelhetnek tanszercsomagot a rendelkezésre álló
(felajánlott) mennyiség mértékéig.
További részletek az akcióról, a felajánlásokról és arról, hogy kik kapják
a csomagokat:
www.evangelium365.hu/list/projektek/4
Szent Márton evangelizációs ház
Korábban már beszámoltam nektek róla, hogy a tavasszal új lendülettel
folytatjuk a Szent Márton ház építését. Eltökélt szándékunk, hogy idén
ősszel befejezzük a munkákat. Eddig a költségek 70 %-át gyűjtöttük össze,
még 30 % hiányzik.
Az elmúlt hetekben elkészültek a válaszfalak, a villanyszerelés, a víz- és
csatornaszerelés, megtörtént a belső vakolás, és most készül a külső
szigetelés. Hamarosan érkeznek az ajtók és ablakok. Már nemcsak a tavasz
jeleit látom, hanem az épület is egyre jobban magára ölti egy ház
formáját, időnként pedig egészen látványos a napi munka eredménye, amikor
10-12 építőmunkás serénykedik rajta kívül és belül.
Szeretettel kérlek benneteket, az e-vangélium olvasóit, támogassátok az
evangelizációs ház létrejöttét, hogy időben befejezhessük az építkezést.
Tényleges segítséget jelent már egy négyzetméternyi festés ára (1400 Ft)
is, és aki mást szeretne támogatni, adakozhat egy lámpára (5-11 ezer Ft)
vagy akár egy radiátorra (15-40 ezer Ft). Minden támogatást hálásan
köszönünk!
További részletek és új képek:
www.szentmartonhaz.hu
Köszönettel és szeretettel: István atya - Horváth István Sándor
2016. március 21.
Köszönjük, hogy Ön is támogatja munkánkat! E célokra szánt adományát a
következő módokon küldheti el: 1. Online adomány internetes fizetésre
alkalmas bankkártyával
http://zalalovo.plebania.hu/tamogatas
Az Adománynál válasszuk célként: Tanszercsomag 2016 vagy Szent Márton ház
2. Utalás
Számlatulajdonos neve: Zalalövői Plébánia
Számlaszám: 10402355-00026472-00000003
Megjegyzés: Tanszercsomag 2016 vagy Szent Márton ház
Utalás külföldről: IBAN (nemzetközi számlaszám): HU25 1040 2355 0002 6472
0000 0003
BIC (SWIFT) kód: OKHBHUHB
3. Sárga postai csekk kérhető tőlem a zalalovo at gmail.com címen e-mailben.
Kérem, írja meg nevét és postacímét irányítószámmal, valamint röviden
jelezze, hogy a Tanszercsomag 2016. akció vagy a Szent Márton ház
támogatásához kér csekket.
4. Postai (rózsaszín) utalványon a következő címre: Zalalövői Plébánia,
H-8999 Zalalövő, Szabadság tér 6.
Megjegyzés: Tanszercsomag 2016 vagy Szent Márton ház
5. Cégek számára közcélú adományról igazolás kérhető a zalalovo at gmail.com
címen.
További információk a(z) Evangelium levelezőlistáról