[Evangelium] 2016-03-20

[Evangelium mindennap]

   2016. március 20. – Virágvasárnap

   Abban az időben: Jézus folytatta útját Jeruzsálem felé. Amikor Betfage  és
   Betánia közelében ahhoz  a hegyhez ért,  amelyet Olajfák hegyének  hívnak,
   előreküldte két  tanítványát.  Ezt  mondta nekik:  „Menjetek  a  szemközti
   faluba. Amint beértek, találtok egy megkötött szamárcsikót, amelyen  ember
   nem ült  még soha.  Oldjátok el,  és vezessétek  ide! Ha  valaki  kérdezné
   tőletek, hogy  miért oldjátok  el, mondjátok  azt, hogy  az Úrnak  van  rá
   szüksége.”
   A küldöttek elmentek, és úgy  találtak mindent, ahogy ő megmondta.  Amikor
   eloldották a szamarat, a szamár gazdái megkérdezték tőlük: „Miért oldjátok
   el a szamarat?” Azt  felelték: „Szüksége van rá  az Úrnak”, és  elvezették
   Jézushoz.
   Ott köntöseiket  rávetették a  szamárcsikóra,  és felültették  rá  Jézust.
   Amint haladt, ruháikat  az útra  terítették előtte.  Amikor közeledett  az
   Olajfák hegyének lejtőjéhez, a tanítványok egész örvendező tömege hangosan
   áldani kezdte Istent a sok csodáért, amelyet láttak: „Áldott a király, aki
   jön az Úr  nevében! Békesség  a mennyben,  és dicsőség  a magasságban!”  A
   tömegből  néhány   farizeus   azt   mondta   neki:   „Mester,   intsd   le
   tanítványaidat!” Jézus azt felelte: „Mondom nektek: ha ezek  elhallgatnak,
   a kövek fognak megszólalni!”
   Lk 19,28-40

   Elmélkedés:

   Elkísérni Jézust
   A reneszánsz  kor  egyik  leghíresebb  olasz  festője,  Fra  Angelico  egy
   freskója a getszemáni jelenetet ábrázolja.  Jézus imádkozik az Atyához,  a
   közelében az apostolok alszanak,  kissé távolabb egy  házban két női  alak
   ül. Egyikük összetett  kézzel imádkozik  és nyitott  szemekkel Jézus  felé
   tekint, a másikuk egy könyvbe mélyedve olvas. Lázár testvérei ők, Márta az
   imádkozó Jézus  felé néz,  Mária pedig  olvas. Számomra  azért érdekes  és
   sokatmondó  ez  a  művészi  elképzelés  és  ábrázolás,  mert  miközben  az
   apostolokat elnyomja az álom, csukott szemmel, fejüket támasztva  alszanak
   és az Úr kifejezett kérésére sem tudnak ébren maradni és imádkozni, a  két
   asszony virraszt és imádkozik, mintegy lélekben együtt van a  szenvedésére
   készülő Jézussal.  Az  evangélisták  pontosan lejegyzik,  hogy  az  utolsó
   vacsora után  Jézus  kiment az  apostolokkal  az Olajfák  hegyére  és  ott
   imádkozva készült szenvedésére és halálára, de arról nincs szó, hogy ezzel
   egyidőben  Márta   és  Mária   az  Úrral   együtt  virrasztanak   betániai
   otthonukban. Ma,  virágvasárnap,  amikor  az  Úr  szenvedésének  kezdetére
   emlékezünk, e kedves jelenet  arra hív minket, hogy  mi is legyünk  együtt
   lélekben Jézussal szenvedésének napjaiban.
   Ma az Úr  jeruzsálemi bevonulására emlékezünk,  amely eseménnyel  kezdetét
   veszi Jézus szenvedése és keresztútja. Nem dicsőséges királyként vonult be
   a városba, pedig sokan azt várták tőle, hanem békét hozó szolgaként, Isten
   szolgájaként. Tudta, hogy a most  megkezdett úton nem fordulhat meg,  mert
   akkor nem teljesítené a  mennyei Atya akaratát.  Nem fordulhat vissza,  de
   egyszer visszafelé jön  majd ugyanezen  az úton,  amikor keresztjét  fogja
   vinni a városon  kívülre, a  Golgota hegyére. Jézus  tudatosan vállalja  a
   szenvedést és az önfeláldozást, mert az Atya ezt az áldozatot kívánja tőle
   az emberekkel való  végső és  teljes kiengesztelődés  érdekében. Nekem  is
   indulnom kell nyomában a  keresztúton, mert meghív,  hogy én is  hordozzam
   életem keresztjét.  Az Úr  meghív,  hogy részesedjek  szenvedésében,  mert
   részesíteni akar engem a feltámadás örömében is.
   Idén,  az  Irgalmasság  Évében  érdemes  odafigyelnünk  arra,  hogy  Jézus
   áldozata szerezte  meg  számunkra  a megbocsátást.  Az  Úr  szenvedése  és
   kereszthalála megváltást hozott  az egész emberiség  számára. A  megváltás
   azt jelenti, hogy Isten  többé már nem mint  bűnös emberekre tekint  ránk,
   akik  büntetést  érdemlünk,   hanem  mint   megváltott  emberekre,   Isten
   megmutatja felénk  irgalmas arcát.  Az isteni  irgalom, a  megbocsátás,  a
   kegyelem kiárad felénk.  Az Atya azért  küldte el közénk  Fiát és ő  azért
   áldozta fel  magát,  hogy  Isten irgalommal  tekinthessen  ránk.  A  másik
   oldalról, azaz a bűnös ember  felől közelítve így mondhatjuk: Jézus  azért
   áldozta fel  magát  a  kereszten,  hogy  mi,  emberek  másként  tekintsünk
   Istenre, úgy  tekintsünk  rá,  mint megbocsátó  Atyánkra.  Úgy  tekintsünk
   Istenre, mint aki  a legvégsőkig elmegy  annak érdekében, hogy  megmutassa
   irántunk való  szeretetét. Ne  félelemmel  és rettegéssel  gondoljunk  rá,
   hanem a kibékülés  vágya, a  gyógyulás vágya, a  lelki felemelkedés  vágya
   vezessen minket hozzá. Isten irgalmas és egyedül ő üdvözíthet minket.
   © Horváth István Sándor
    
    

   Imádság:

   Urunk, Jézus Krisztus!  Földi életed  során mindig  tudtad, merre  visznek
   lépteid, s hová vezet az út, amelyen elindultál. Szavaiddal, tanításoddal,
   igazságoddal utat találtál az emberi szívekhez, s megmutattad az  Istenhez
   vezető utat. Életutad  végső soron  mindig felfelé vitt,  Atyád felé,  aki
   örökre magához ölelt a Golgotán  álló kereszten. Társaid szeretnénk  lenni
   utadon, amely a halálon keresztül az életre vezet! Segíts minket, hogy  az
   evangéliumhoz méltóan éljünk!

    
   A   mai    olvasmány    és    a    zsoltár    szövege    itt    olvasható:
   http://igenaptar.katolikus.hu/
    
   A  mai   evangélium   és   elmélkedés   szövege   itt   hallgatható   meg:
   http://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20160320.mp3