[Evangelium] 2016-03-09
Evangelium mindennap
evangelium at lista.hcbc.hu
2016. Már. 9., Sze, 01:00:04 CET
2016. március 9. – Szerda
Egy alkalommal Jézus ezt mondta a zsidóknak: „Az én Atyám szüntelenül
munkálkodik, ugyanúgy munkálkodom én is.” E szavak hallatára a zsidók még
inkább az életére törtek, mert nemcsak a szombati nyugalmat szegte meg,
hanem Istent Atyjának mondta, és így egyenlővé tette magát Istennel. Jézus
azonban tovább hirdette: „Bizony, bizony, mondom nektek: a Fiú semmit sem
tehet önmagától. Csak azt teheti, amit az Atyánál lát. Amit ugyanis az
Atya cselekszik, azt cselekszi a Fiú is. Az Atya szereti a Fiút, és
mindent megmutat neki, amit cselekszik. Sőt még nagyobb dolgokat is mutat
majd neki, hogy csodálkozzatok rajta. Amint ugyanis az Atya halottakat
támaszt föl és kelt életre, úgy a Fiú is életre kelti azokat, akiket akar.
Az Atya nem ítél meg senkit sem, hanem az ítéletet egészen a Fiúra bízta,
hogy mindenki úgy tisztelje a Fiút, ahogyan az Atyát tiszteli. Aki a Fiút
nem tiszteli, az nem tiszteli az Atyát sem, aki a Fiút küldte. Bizony,
bizony, mondom nektek: aki hallgat az én tanításomra, és hisz abban, aki
engem küldött, annak örök élete van, és nem sújtja őt az ítélet, mert már
átment a halálból az életre. Bizony, bizony, mondom nektek: eljön az óra –
sőt már itt is van –, amikor a halottak meghallják az Isten Fiának szavát.
Meghallják, és életre támadnak. Amint ugyanis az Atyának élete van
önmagában, a Fiúnak is megadta, hogy élete legyen önmagában. A Fiúnak
hatalmat adott arra is, hogy ítéletet tartson, mert ő az Emberfia. Ne
csodálkozzatok ezen! Eljön az óra, amikor a halottak meghallják az Isten
Fiának szavát, és előjönnek sírjukból. Akik jót cselekedtek, feltámadnak
az életre; akik rosszat tettek, feltámadnak a kárhozatra. Én önmagamtól
semmit sem tehetek. Amint (Atyámtól) hallom, úgy ítélek; és az én ítéletem
igazságos, mert nem a magam akaratát keresem, hanem annak akaratát, aki
küldött engem.”
Jn 5,17-30
Elmélkedés:
Első olvasásra úgy tűnik, hogy Jézusnak a mai evangéliumban olvasott
beszéde csupán magyarázat arra, hogy miért gyógyít szombaton. A mózesi
törvényeket szigorúan betartó zsidó vallási csoportok nehezményezték
ugyanis, hogy a nyugalom napján is gyógyít, dolgozik. A mi Urunk nem csak
igazolni akarja előttük cselekedeteit, hanem csodálatos kinyilatkoztatást
ad a mennyei Atyával való kapcsolatáról és saját küldetéséről, és
egyértelműen kijelenti, hogy ő a Fiú, azaz a mennyei Atya Fia.
Jézus egységben, szoros kapcsolatban van az Atyával, és mindent együtt
cselekszenek. Jézus cselekedeteiben az Atya tevékenysége nyilvánul meg.
Amikor az Úr gyógyít, akkor az Atya irgalma gyógyítja meg a beteg embert,
márpedig ezt az isteni irgalmasságot nem lehet időbeli korlátok közé
szorítani, senki ember nem tilthatja meg Istennek, hogy szombaton
gyógyítson. A beszéd megvilágítja Jézus küldetéstudatát. Ő nem önmagától,
nem egyedül cselekszik, hanem az Atya küldötte, aki végrehajtja mindazt,
amit az Atya kíván tőle. E feltétlen engedelmesség előrevetíti azt, hogy
az ő tökéletes engedelmessége a szenvedés és a halál vállalásában
nyilvánul meg. A végső ítélet és az új életre való feltámasztás szintén
kettejük tevékenysége.
Ma hálát adok Istennek, mert mindent neki köszönhetek: az életemet és
reményem szerint üdvösségemet.
© Horváth István Sándor
Imádság:
Urunk, Jézus Krisztus, te kicsinnyé lettél, amikor Isten létedre emberi
testet vettél fel és közöttünk éltél. Egész életeddel példát adtál nekünk
a kicsik alázatos szolgálatára. Taníts minket arra, hogy felismerjünk
téged minden emberben, a kicsinyekben is és téged szolgáljunk mindenkiben!
A mai olvasmány és a zsoltár szövege itt olvasható:
http://igenaptar.katolikus.hu/
A mai evangélium és elmélkedés szövege itt hallgatható meg:
http://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20160309.mp3
________________________________
Aktuális:
Kedves e-vangélium olvasók!
Idén egy új kezdeményezést indítunk, amellyel túllépünk a jótékonyság
keretein. A Tanszercsomag 2016. jótékonysági akcióval a hitoktatást
szeretnénk segíteni. A célunk az, hogy a következő tanévben 1. osztályt
megkezdő gyermekek minél nagyobb számban vegyenek részt a hitoktatásban.
Az általános iskolákban jelenleg minden gyermek vagy az állam által
szervezett erkölcstanra, vagy az egyház által biztosított hit- és
erkölcstanra (röviden: hittanra) jár. Ha egy gyermek már 1. osztályos
korában hittanra jár, akkor jó esély van arra, hogy legalább 8 éven
keresztül a hitre neveljük őt, bevezessük a vallási életbe és az egyházi
közösségbe, felkészítsük őt az elsőáldozásra és a bérmálásra, valamint
rajta keresztül elérjük családját is.
A plébános vagy a hitoktató részéről egy rövid bátorítás és egy ajándékba
adott tanszercsomag a bizonytalankodókat is a hittan felé irányíthatja.
Így segíthetjük a leendő 1. osztályosok szüleit abban, hogy az iskolai
beíratáskor gyermekük számára a hittant válasszák.
A Tanszercsomag 2016. akció keretében a gyermekek ingyen kapják a
tanszereket. A tanszercsomag tartalma: 1 db A5 füzetbox, 2 db vonalas és 2
db négyzetrácsos füzet, 1 db órarend, 8 db füzetcímke, 1 db vonalzó, 1 db
toll és egy 1 db színesceruzakészlet (12 színű). Valamennyi tanszer egyedi
tervezésű és gyártású, vallásos témájú képekkel díszített, illetve
evangéliumi idézettel feliratozott.
Ön is támogathatja a Tanszercsomag 2016. jótékonysági akciót. 1700 Ft
adományból 1 gyermek kaphat 1 csomagot, ez az összeg a szállítást is
magában foglalja. Egy személy akár több csomagot is felajánlhat. A
tanszercsomagokat nem a felajánlóknak, hanem a kedvezményezetteknek
küldjük.
Plébániák vagy iskolák nevében a plébánosok, a hitoktatók vagy az
intézményvezetők igényelhetnek tanszercsomagot a rendelkezésre álló
(felajánlott) mennyiség mértékéig.
További részletek a felajánlásokról és arról, hogy kik kapják a
csomagokat, a következő oldalon találhatóak:
http://www.evangelium365.hu/list/projektek/4
Köszönettel és szeretettel: István atya - Horváth István Sándor
2016. március 9.
Köszönjük, hogy Ön is támogatja akciónkat! E célra szánt adományát a
következő módokon küldheti el:
1. Online adomány internetes fizetésre alkalmas bankkártyával
http://zalalovo.plebania.hu/tamogatas
Az Adománynál válasszuk célként: Tanszercsomag 2016
2. Utalás
Számlatulajdonos neve: Zalalövői Plébánia
Számlaszám: 10402355-00026472-00000003
Megjegyzés: Tanszercsomag 2016
Utalás külföldről: IBAN (nemzetközi számlaszám): HU25 1040 2355 0002 6472
0000 0003
BIC (SWIFT) kód: OKHBHUHB
3. Sárga postai csekk kérhető tőlem a zalalovo at gmail.com címen e-mailben.
Kérem, írja meg nevét és postacímét irányítószámmal, valamint röviden
jelezze, hogy a Tanszercsomag 2016. akció támogatásához kér csekket.
4. Postai (rózsaszín) utalványon a következő címre: Zalalövői Plébánia,
H-8999 Zalalövő, Szabadság tér 6.
Megjegyzés: Tanszercsomag 2016
További információk a(z) Evangelium levelezőlistáról