[Evangelium] 2016-03-03
Evangelium mindennap
evangelium at lista.hcbc.hu
2016. Már. 3., Cs, 01:00:00 CET
2016. március 3. – Csütörtök
Egy alkalommal Jézus egy néma emberből űzött ki ördögöt. Amint az ördög
kiment, a néma megszólalt. A nép elcsodálkozott rajta. Egyesek azonban azt
mondták: „Belzebubnak, az ördögök fejedelmének segítségével űzi ki az
ördögöket.” Mások próbára akarták tenni, és égi jelet követeltek tőle.
Jézus belelátott gondolataikba, és így szólt hozzájuk: „Minden önmagában
meghasonlott ország elpusztul, és ház házra omlik. Ha a sátán önmagában
meghasonlott, hogyan állhat fönn az országa? Ti ugyanis azt mondjátok,
hogy Belzebub segítségével űzöm ki az ördögöket. Ám ha én Belzebub
segítségével űzöm ki a gonosz lelkeket, a ti fiaitok kinek a segítségével
űzik ki? Ezért ők lesznek a bíráitok. Ha viszont én Isten ujjával (vagyis
Isten erejével) űzöm ki az ördögöt, akkor bizonyára elérkezett hozzátok az
Isten országa. Az erős ember fegyveresen őrzi házát. De birtoka csak addig
van biztonságban, amíg el nem jön az, aki erősebb nála. Ez legyőzi,
elveszi fegyverzetét, amelyben bízott, és szétosztja a zsákmányt. Aki
nincs velem, az ellenem van; aki nem gyűjt velem, az szétszór.”
Lk 11,14-23
Elmélkedés:
Az ókorban a zsidóságnál és más keleti népeknél úgy tartották, hogy a
betegség a gonosz lelkek által okozott csapás vagy az istenek (túlvilági
hatalmak és erők) büntetése. Számos könyörgő ima és áldozat azt a célt
szolgálta, hogy az ember megszabaduljon az ártó hatalmak befolyásától,
azaz meggyógyuljon. A zsidóságnál megjelent az a gondolat is, hogy a
betegséggel Isten a bűnös embereket sújtja. Az emberi bűnt és a
betegséget, mint annak büntetését szorosan összekapcsolták. Erre utal az a
tény, hogy néhány gyógyítása alkalmával Jézus az egészségét visszanyert
személy bűneinek megbocsátását is kijelenti. Azt a helytelen nézetet,
miszerint az embert a bűnei miatt érik büntetések és aki beteg, az
mindenképpen bűnös, Jézus több alkalommal visszautasítja. Gyógyításai és
csodái azt tanúsítják, hogy nem a betegség, hanem a gyógyulás köszönhető
Istennek.
Jézus kortársait erősen foglalkoztatta az a kérdés, hogy milyen hatalommal
képes gyógyítani. Ha olyan dolgokat tesz, amire emberek nem képesek, akkor
a túlvilági hatalmak segítik őt. Vagy az ördög vagy az Isten. Innen
származik a mai evangéliumban megfogalmazódó képtelen vád, miszerint az
ördögök fejedelme segíti Jézust. E vélekedés belső ellentmondására mutat
rá a mi Urunk válaszában: az ördögnek nem lehet célja, hogy elveszítse
befolyását egy ember felett.
Az embernek pedig nem lehet célja, hogy az ördög uralkodjék rajta.
© Horváth István Sándor
Imádság:
Kérlek, Uram Jézus Krisztus, aki valóságosan és lényegedben jelen vagy a
kenyér és a bor színe alatt: táplálj engem, vigasztalj és erősíts engem
mindig, különösen utolsó órámon. Engedd, hogy téged, akit most a kenyér
fátyola alatt imádok, ez élet után színről színre láthassalak!
A mai olvasmány és a zsoltár szövege itt olvasható:
http://igenaptar.katolikus.hu/
A mai evangélium és elmélkedés szövege itt hallgatható meg:
http://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20160303.mp3
További információk a(z) Evangelium levelezőlistáról