[Evangelium] 2016-06-19

[Evangelium mindennap]

   2016. június 19. – Évközi 12. vasárnap

   Amikor egyszer Jézus egyedül imádkozott, és csak tanítványai voltak  vele,
   megkérdezte tőlük: „Kinek tartanak engem az emberek?” Ők így  válaszoltak:
   „Van, aki Keresztelő Jánosnak, van, aki Illésnek, mások szerint viszont  a
   régi próféták közül támadt fel valaki.”
   Ő tovább kérdezte:  „Hát ti  kinek tartotok engem?”  Péter válaszolt:  „Az
   Isten Fölkentjének.”  Jézus  rájuk  parancsolt, hogy  ezt  ne  mondják  el
   senkinek. Majd hozzáfűzte: „Az Emberfiának sokat kell szenvednie. A vének,
   főpapok és írástudók elvetik őt, megölik, de harmadnapra feltámad.”
   Amikor már  sokan gyűltek  köréje,  ezt mondta:  „Aki utánam  akar  jönni,
   tagadja meg magát, vegye fel  keresztjét mindennap, és úgy kövessen.  Mert
   aki minden  áron  meg akarja  menteni  életét, elveszíti  azt.  Aki  pedig
   elveszíti életét érettem, megmenti azt.”
   Lk 9,18-24

   Elmélkedés:

   Hordozd kereszted!
   A  mai   vasárnap   evangéliumában  Jézus   azt   a  kérdést   teszi   fel
   tanítványainak, hogy mit  gondolnak róla az  emberek, illetve mit  hisznek
   róla maguk a tanítványok.  Ez utóbbi kérdésre  válaszolja Péter apostol  a
   saját és a többiek nevében azt, hogy  Jézus az Isten Fölkentje, azaz ő  az
   Isten által fölkent Messiás.  Érdemes észrevennünk, hogy mielőtt  feltenné
   kérdéseit,  meghallgatná  Péter  hitvallását  és  tanítaná  őket  messiási
   küldetéséről, Jézus  imádkozik.  Az evangéliumokban  többször  találkozunk
   azzal, hogy  Jézus imádkozik  a  mennyei Atyához,  s ezt  mindig  életének
   valamely döntő pillanatában teszi, például az apostolok kiválasztása  vagy
   a szenvedés vállalása előtt.  Az imádkozás során,  a mennyei Atyával  való
   beszélgetés közben  ismeri  meg  az  Atya  akaratát,  mindazt,  ami  az  ő
   küldetése. Most talán éppen azt érti meg imájában, hogy messiási küldetése
   a szenvedés és  a halál  vállalását jelenti,  illetve azt  beszéli meg  az
   Atyával, hogy ezt a  titkot elmondhatja-e, feltárhatja-e apostolainak.  Ha
   Jézus számára  ennyire  fontos az  imádkozás,  akkor bizonyára  nekünk  is
   érdemes a mennyei Atya útmutatását megkérdeznünk.
   Az evangéliumi részlet másik fontos  eleme az, hogy Jézus a  Jeruzsálemben
   rá  váró   szenvedésről   és  halálról   beszél   tanítványainak.   Lukács
   evangéliumában ez az első alkalom, hogy erről jövendöl nekik, amelyet  két
   hasonló követ. Látjuk, hogy  tanítványai csak lassan  értik meg, hogy  mit
   jelentenek szavai.  A szenvedés  megjövendölésének leírásából  kiolvassuk,
   hogy az evangélista akkor jegyzi le mindezt, amikor már beteljesedtek ezek
   a kijelentések. Ezt  egyértelműen jelzi a  harmadnap történő  feltámadásra
   való  utalás.   Miért   beszél  Jézus   több   alkalommal   tanítványainak
   szenvedéséről és haláláról? Egyrészt  apostolai és tanítványai nem  értik,
   hogy miért  kell Mesterüknek  szenvednie,  és nem  értik azt  sem,  hogyan
   valósulhat meg Isten országa, Jézus  messiási uralma akkor, ha meghal.  Az
   apostolok értetlenségének  és  érzéketlenségének  jele,  hogy  ők  evilági
   uralomról álmodnak és evilági hatalmat akarnak maguknak, Mesterük  viszont
   a szenvedés és halál vállalásában szeretné megmutatni isteni hatalmát. Egy
   másik szempontból is jelentős a szenvedés háromszori megjövendölése. Ebből
   látható, hogy Jézus tudatosan készül arra,  ami rá vár, nem menekül el  az
   emberi gyilkos szándék elől. Elfogadja  a szenvedést, elfogadja a  halált,
   de nem csupán mint a  felé megmutatkozó emberi rosszindulat és  elutasítás
   jelét, hanem mint Isten  akaratát. A mennyei Atya  azt akarja, hogy a  Fiú
   szenvedéssel és halállal váltsa meg a világot.
   A Jézusról  szóló  hitvallás és  a  szenvedés megjövendölése  után  az  Úr
   kijelöli tanítványai útját:  „Aki utánam  akar jönni,  tagadja meg  magát,
   vegye fel  keresztjét  mindennap,  és úgy  kövessen.”  A  tanítványi  élet
   velejárója a kereszthordozás, enélkül, senki sem mondhatja magát  Krisztus
   követőjének.  Mindennapjaink  során  sokszor  érezzük,  hogy  nem   tudjuk
   utolérni magunkat.  Teendőink  egyre  csak  szaporodnak,  újabb  és  újabb
   feladatok tornyosulnak  előttünk, s  azt érezzük,  hogy ennek  sosem  lesz
   vége.  Máskor  eltölt  minket  a  félelem,  hogy  jelentéktelen   dolgokra
   pazaroljuk időnket és  energiánkat, de  semmi fontosat  nem tudunk  magunk
   után hagyni, ha  távoznunk kell az  életből. Rendezetlen életünkben  akkor
   tudunk végre rendet tenni, ha helyes irányba állítjuk azt és a végső célra
   tekintünk. Ez  nem  más,  mint  az  üdvösség  elnyerése,  amely  csak  úgy
   lehetséges, ha hordozzuk életünk keresztjét. Ha nehéznek tűnik, emeld  fel
   fejed, hogy újra meglásd a végső célt!
   © Horváth István Sándor
    
    

   Imádság:

   Urunk, Jézus  Krisztus! Te  tudatosan vállaltad  a kereszthordozást  a  mi
   megváltásunkért és üdvösségünkért. Engedelmes  voltál az Atyának, aki  ezt
   az  áldozatot   kérte  tőled.   Taníts   minket  is   engedelmességre   és
   kereszthordozásra! Légy velünk, példád segítsen, erősítsen és  bátorítson!
   Segíts minket, hogy sikerrel fáradozzunk  a magunk és mások üdvösségén!  A
   legnagyobb boldogság az számunkra, hogy elnyerjük az örök életet.

    
   A   mai    olvasmány    és    a    zsoltár    szövege    itt    olvasható:
   http://igenaptar.katolikus.hu/
    
   A  mai   evangélium   és   elmélkedés   szövege   itt   hallgatható   meg:
   http://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20160619.mp3