[Evangelium] 2016-01-31

[Evangelium mindennap]

   2016. január 31. – Évközi 4. vasárnap

   Abban az időben: Jézus beszélni kezdett a zsinagógában: „Ma  beteljesedett
   az Írás,  melyet  az  imént  hallottatok.”  Mindenki  helyeselt  neki,  és
   csodálkozott a fönséges  szavakon, amelyek ajkáról  fakadtak. „De hát  nem
   József fia ez?” – kérdezgették.
   Ekkor így szólt hozzájuk: „Biztosan  ezt a mondást szegezitek majd  nekem:
   Orvos, gyógyítsd önmagadat! A nagy tetteket, amelyeket – mint hallottuk  –
   Kafarnaumban végbevittél, tedd  meg a  hazádban is!”  Majd így  folytatta:
   „Bizony mondom  nektek, hogy  egy  próféta sem  kedves a  maga  hazájában.
   Igazán mondom nektek, sok özvegy  élt Izraelben Illés idejében, amikor  az
   ég három évre  és hat  hónapra bezárult,  úgyhogy nagy  éhínség támadt  az
   egész földön.  De közülük  egyikhez  sem kapott  Illés küldetést,  csak  a
   szidoni Száreptában élő özvegyasszonyhoz. Ugyanígy Elizeus próféta korában
   is sok leprás élt  Izraelben, s egyikük sem  tisztult meg, csak a  szíriai
   Namán.”
   Ezt hallva, a zsinagógában mind haragra gerjedtek. Felugrottak, kiűzték őt
   a városon kívülre, és fölvezették arra a hegyre, amelyen városuk épült,  a
   szakadék szélére, hogy letaszítsák. De ő áthaladt közöttük, és eltávozott.
   Lk 4,21-30

   Elmélkedés:

   Az üdvösség közvetítője
   Az elmúlt vasárnap elmélkedésében már  említést tettünk arról, hogy  Jézus
   Názáretben tartott beszédében meghirdeti az  üdvösség új korszakát. A  mai
   evangéliumban láthatjuk, hogy  éppen az Istentől  jövő üdvösség,  kegyelem
   témája  indítja  el  a   názáretiek  ellenállását.  A  hagyományos   zsidó
   elgondolás szerint Isten  egyedül az  ő választott népe,  a zsidóság  felé
   nyilvánítja ki  üdvözítő jóságát,  ezért  az egykori  hallgatóság  számára
   hallatlan volt az a gondolat, hogy  más népek is részesülhetnek az  isteni
   kegyelemben, ahogyan azt Jézus állítja. A mi Urunk két konkrét esetet  hoz
   fel az ószövetségi  időkből, Illés és  Elizeus próféták példáját,  akiknek
   személyét,  élettörténetét   jól  ismerték   a  vallásos   zsidók.   Jézus
   kijelentése szerint mindkettőjük esetében egy-egy pogány származású  ember
   felé nyilvánult meg Isten jósága. A kiválasztottság tudata sok szempontból
   erősíti valakiben a vallásos tudatot,  az Istenhez való tartozás  érzését,
   ugyanakkor kettős  veszélyt hordoz  magában. Egyrészt  hamis  önbizalommal
   ruházza fel a választott néphez tartozó egyéneket, akik arra gondolhatnak,
   hogy kiválasztottságuk elegendő az üdvösséghez. Másrészt a kiválasztottság
   a kizárás, mások kizárásának gondolatát  ébresztheti fel. Jézus jól  látja
   ezeket a veszélyeket, de  ez nem téríti el  attól, hogy újszerűen  mutassa
   meg  Istent,  aki  minden  nemzet  és  minden  ember  felé   kinyilvánítja
   szeretetét.
   Mindannyian látjuk a világ állandó változását, s ez nem csupán  történelmi
   ismereteket jelent, hanem  a jelen kor  tapasztalatát is. Emberek  milliói
   kénytelenek  menekülni  a   háborúk  elől   vagy  kényszerülnek   elhagyni
   lakhelyüket,  mert  az  emberi  beavatkozások  miatt  élhetetlenné   válik
   környezetük. A világ  forrong és változik,  a világban élő  ember pedig  a
   biztonságos helyet, a biztos támpontokat keresi.
   Amikor az  Egyház  az üdvösségről,  mint  az emberi  élet  végső  céljáról
   beszél,  akkor   nem  azt   akarja  állítani,   hogy  Isten   az   evilági
   boldogtalanságért cserébe majd a túlvilágon kárpótlást ad mindenkinek.  És
   azt  sem  állítjuk,  hogy  az  evilági  boldogság  érdekében  nem  érdemes
   fáradozni, dolgozni. Talán az a legpontosabb megfogalmazás, hogy úgy  kell
   élnünk, úgy kell építenünk a földi  hazát, hogy közben szem előtt  tartjuk
   személyes üdvösségünket.
   A változó  világban az  üdvösség reménye  biztos pont  lehet az  igazságot
   keresők számára. Jézus azt hirdeti, hogy az Isten országa itt a földön már
   elkezdett megvalósulni.  E  tanítás  fényében  válik  érthetővé  számunkra
   magatartása. Nem zárkózik el a bűnösöktől, hanem betér házukba,  elfogadja
   meghívásukat, hogy  aztán elmondhassa  nekik  az isteni  irgalomról  szóló
   örömhírt. Barátkozik a  vámosokkal, akiket  kortársai megvetettek  amiatt,
   hogy kiszolgálták az elnyomó  római hatalmat, mert  úgy gondolja, hogy  az
   Isten szeretetéről szóló tanítás őket is érinti, őket is megérintheti. Azt
   állítja, hogy az  üdvösségre feltétel  nélkül minden  ember meghívást  kap
   Istentől, és  mindenki elnyerheti  azt, aki  megtér, azaz  elhagyja a  bűn
   útját  és   hisz   Jézusban,  az   Isten   küldöttében  és   az   üdvösség
   közvetítőjében. Ez  az  újszerű  tanítás,  látásmód  a  kezdetektől  fogva
   csodálkozást  vált  ki  az   emberekből,  amely  az  idő   előrehaladtával
   egyesekben lelkesedéssé, másokban elutasítássá  formálódik, ahogyan azt  a
   sikertelen názáreti fellépés esete is mutatja.
   Egy alkalommal ezt a kérdést tették fel Jézusnak: „Te vagy-e az eljövendő,
   vagy mást várjunk?” (Mt 11,3). Ezt a kérdést azóta is felteszik azok, akik
   az üdvösségre vágyakoznak. Felismerem-e Jézusban az üdvösség közvetítőjét?
   © Horváth István Sándor
    
    

   Imádság:

   Urunk, Jézusunk,  lelkesen hallgatjuk  szavaidat, s  készek vagyunk  arra,
   hogy téged  követve  megvalósítsuk  mindazt,  amit  kérsz  tőlünk.  Szavad
   valóban örömhír, az üdvösség  tanítása, igazság, amely  az örök élet  felé
   vezető utat  mutatja  meg. Te  az  irgalmasság gyakorlását  várod  tőlünk.
   Boldogan és nagy  lelkesedéssel indulunk az  irgalmasság útján, s  tudjuk,
   hogy neked  segítünk  minden emberben.  Taníts  minket alázatra,  hogy  az
   irgalmasság gyakorlását mindig szolgálatnak tekintsük!

    
   A   mai    olvasmány    és    a    zsoltár    szövege    itt    olvasható:
   http://igenaptar.katolikus.hu/
    
   A  mai   evangélium   és   elmélkedés   szövege   itt   hallgatható   meg:
   http://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20160131.mp3