[Evangelium] 2016-01-29
Evangelium mindennap
evangelium at lista.hcbc.hu
2016. Jan. 29., P, 01:00:01 CET
2016. január 29. – Péntek
Abban az időben Jézus ezt mondta a tömegnek:
„Isten országa olyan, mint amikor az ember magot vet a földbe. Utána akár
alszik, akár ébren van, éjjel vagy nappal, a mag kicsírázik és szárba
szökken, maga sem tudja hogyan. A föld magától hoz termést: Először
szárat, aztán kalászt, majd telt szemet a kalászban. Mikor pedig a termés
engedi, az ember mindjárt fogja a sarlót, mert itt az aratás.”
Majd folytatta: „Mihez hasonlítsuk az Isten országát? Milyen
példabeszéddel szemléltessük? Olyan, mint a mustármag, amely, amikor
elvetik a földbe, kisebb minden más magnál a földön. Mikor azonban
elvetik, kikel és minden kerti veteménynél nagyobb lesz. Nagy ágakat hajt,
úgyhogy az ég madarai az árnyékában laknak.”
Sok hasonló példabeszédben hirdette nekik az igét, mert így tudták
megérteni. Példabeszéd nélkül nem szólt hozzájuk. Mikor azonban egyedül
volt tanítványaival, mindent megmagyarázott nekik.
Mk 4,26-34
Elmélkedés:
Az elvetett és termést hozó magról, valamint a hatalmas növénnyé
terebélyesedő kicsiny mustármagról szóló két példabeszéd Isten országa
növekedését szemlélteti. A hasonlat középpontjában nem a magot elvető
földműves és nem is a talaj minősége áll, hanem figyelmünk magára a
történésre, a növekedésre irányul, amelyben már nincs szerepe az emberi
tevékenységnek. Az ember már elvégezte munkáját és most várnia kell
türelmesen az aratásig. Közben a mag titokzatos módon növekedésnek indul
és kifejlődik a növény.
Jézus példázatai alapján Isten országának különböző arculatait fedezhetjük
fel. Egyrészt az ország már megvalósult, másrészt eljövendő. Jézus
fellépésével már elkezdődött, de még nem teljesedett be. Megtapasztalható
a jelenben, de még várni is kell rá. Az ország jellemzője továbbá, hogy
egyrészt személyes, bensőséges, az egyénre vonatkozik, másrészt külső
megnyilvánulásai is vannak. Aki magába fogadja Isten országát, az ettől
kezdve azon is munkálkodik, hogy mások is ugyanezt tegyék. További
szempont, hogy az ország elsősorban Isten kegyelmének köszönhetően
növekszik, ugyanakkor az emberi közreműködésnek is szerepe van
terjedésében, sőt, Isten ezt adja feladatként nekünk. Ahol megvalósul az
Isten országa, ott az embereket nem a hatalomvágy vezeti, hanem elfogadják
életükben Isten uralmát.
© Horváth István Sándor
Imádság:
Aki benned bízik, Uram, és őszinte szívvel téged keres, az nem könnyen
botlik el. Ha pedig mégis bajba jut, ha mégannyira belékeveredik is, te
egykettőre kimented, megvigasztalod, mert te nem hagyod el véglegesen a
benned bizakodót. Ritka a hű barát, aki barátja mellett minden rosszban
kitart. Te, Uram, csak te vagy a fogyhatatlanul hű mindenben, kívüled
senki más.
Kempis Tamás
A mai olvasmány és a zsoltár szövege itt olvasható:
http://igenaptar.katolikus.hu/
A mai evangélium és elmélkedés szövege itt hallgatható meg:
http://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20160129.mp3
További információk a(z) Evangelium levelezőlistáról