[Evangelium] 2016-02-27

[Evangelium mindennap]

   2016. február 27. – Szombat

   Azokban a napokban vámosok és bűnösök jöttek Jézushoz, hogy hallgassák őt.
   A farizeusok  és  az  írástudók  méltatlankodtak  miatta.  „Ez  szóba  áll
   bűnösökkel, sőt  eszik  is  velük”  –  mondták.  Jézus  erre  a  következő
   példabeszédet mondta nekik:
   „Egy embernek  két fia  volt.  A fiatalabbik  egyszer így  szóit  apjához:
   Atyám, add ki nekem az örökség rám eső részét. Erre ő szétosztotta  köztük
   vagyonát. Nem sokkal ezután a fiatalabbik összeszedte mindenét, és  elment
   egy távoli országba. Ott léha életet élt, és eltékozolta vagyonát.  Amikor
   mindenét elpazarolta,  az  országban nagy  éhínség  támadt, s  ő  maga  is
   nélkülözni kezdett. Erre  elment és  elszegődött egy  ottani gazdához.  Az
   kiküldte a tanyájára, hogy őrizze a sertéseket. Szívesen megtöltötte volna
   gyomrát a sertések eledelével, de még  abból sem adtak neki. Ekkor  magába
   szállt: Atyám házában hány napszámos  bővelkedik kenyérben – mondta –,  én
   meg itt éhen halok. Felkelek, atyámhoz megyek, és azt mondom neki;  Atyám,
   vétkeztem az  ég ellen  és  teellened. Arra  már  nem vagyok  méltó,  hogy
   fiadnak nevezz, csak  béreseid közé fogadj  be. Azonnal útra  is kelt,  és
   visszatért atyjához. Atyja  már messziről  meglátta, és  megesett rajta  a
   szíve.  Eléje  sietett,  nyakába  borult,  és  megcsókolta.  Ekkor  a  fiú
   megszólalt: „Atyám,  vétkeztem az  ég  ellen és  teellened. Arra  már  nem
   vagyok méltó,  hogy  fiadnak  nevezz.”  Az  atya  odaszólt  a  szolgáknak:
   „Hozzátok hamar  a legdrágább  ruhát, és  adjátok rá.  Húzzatok gyűrűt  az
   ujjára és sarut a lábára. Vezessétek elő a hizlalt borjút, és vágjátok le.
   Együnk és vigadjunk, hisz  fiam halott volt és  életre kelt, elveszett  és
   megkerült.” Erre vigadozni kezdtek.
   Az idősebbik  fiú  kint volt  a  mezőn. Amikor  hazatérőben  közeledett  a
   házhoz, meghallotta a zeneszót és a  táncot. Szólt az egyik szolgának,  és
   megkérdezte: Mi történt? Megjött  az öcséd, és  atyád levágatta a  hizlalt
   borjút, mivel  épségben  visszakapta  őt  –  felelte  a  szolga.  Erre  az
   idősebbik fiú megharagudott, és nem  akart bemenni. Ezért atyja kijött  és
   kérlelni kezdte.  De  ő szemére  vetette  atyjának: Látod,  én  annyi  éve
   szolgálok neked, és egyszer sem szegtem  meg parancsodat. És te nekem  még
   egy gödölyét sem adtál  soha, hogy mulathassak  egyet a barátaimmal.  Most
   pedig, hogy ez a te fiad,  aki vagyonodat rossz nőkre pazarolta,  megjött,
   hizlalt borjút vágattál le neki.
   Ő erre azt mondta: Fiam, te mindig itt vagy velem, és mindenem a tied.  De
   most úgy illett, hogy vigadjunk és örüljünk, mert ez a te öcséd meghalt és
   most életre kelt, elveszett és újra megkerült.”
   Lk 15,1-3.11-32

   Elmélkedés:

   Szent Lukács  evangéliumának  15. fejezetében  három  olyan  példabeszédet
   olvashatunk, amelyek Isten irgalmáról szólnak. Az elveszett bárányról,  az
   elveszett drachmáról  (pénzről) és  az  elveszett (tékozló)  fiúról  szóló
   hasonlatok  egyaránt  arról  tanítanak,  hogy  az  irgalmas  Isten  keresi
   elveszett  gyermekeit  és   kész  megbocsátani,  visszafogadni   mindenkit
   szeretetébe. A megtalálás, a visszatalálás öröme visszatérő elem mindhárom
   hasonlatban. Az  elveszett  bárányt  megtaláló  és  a  nyájhoz  visszavivő
   pásztor, az elveszett pénzdarabot kutató és meglelő háziasszony,  valamint
   a fiára váró és őt szeretettel  visszafogadó apa nem akarja örömét  magába
   zárni, hanem másokat is örvendezésre hívnak.
   A három hasonlattal Jézus  fokozatosan világítja meg,  hogy miről is  akar
   tanítást adni. Az elsőben egy állat, egy bárány szerepel, a másodikban egy
   tárgy, egy pénz, és csak a harmadikban szerepel egy ember. A  fokozatosság
   abban is megjelenik, hogy sem a bárány,  sem a pénz nem tehet arról,  hogy
   elveszett, a fiú viszont  már szabad döntést  hoz arról, hogy  „elveszik,”
   kilép az atyai házból.  Az Isten elleni lázadás,  az engedetlenség, a  bűn
   mindig az ember tudatos döntése, választása és nem a véletlen műve.  Isten
   azt szeretné, ha bűnünket megbánnánk és visszatérnénk hozzá. Ő irgalmas és
   mindig örömmel vár minket.
   © Horváth István Sándor
    
    

   Imádság:

   Uram, Jézus, nyisd fel szememet az imára és taníts engem imádkozni!  Nyisd
   fel szememet, hogy a szenvedésben ne elviselhetetlen rosszat lássak, hanem
   lehetőséget az  Istenhez  való  közeledésre.  Vezess engem  az  ima  és  a
   szenvedés által a megtérés útján!

    
   A   mai    olvasmány    és    a    zsoltár    szövege    itt    olvasható:
   http://igenaptar.katolikus.hu/
    
   A  mai   evangélium   és   elmélkedés   szövege   itt   hallgatható   meg:
   http://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20160227.mp3