[Evangelium] 2016-02-23

Evangelium mindennap evangelium at lista.hcbc.hu
2016. Feb. 23., K, 01:00:12 CET


   2016. február 23. – Kedd

   Egy alkalommal  Jézus  e szavakkal  fordult  a néphez  és  tanítványaihoz:
   „Mózes tanítószékében az írástudók és a farizeusok ülnek. Tegyetek meg  és
   tartsatok meg  ezért  mindent,  amit mondanak  nektek,  de  tetteikben  ne
   kövessétek őket, mert tanítják ugyan, de maguk nem teszik azt. Súlyos, sőt
   elviselhetetlen terheket kötöznek össze  és helyeznek az emberek  vállára,
   de maguk  egy ujjal  sem hajlandók  mozdítani rajta.  Amit tesznek,  azért
   teszik, hogy  lássák őket  az emberek.  Szélesre szabják  imaszíjukat,  és
   köntösükön megnagyobbítják a bojtokat. Vendégségben szeretnek a főhelyekre
   ülni, a zsinagógában  pedig az  első székekbe. Elvárják,  hogy az  emberek
   köszönjenek nekik a főtereken, és hogy rabbinak, azaz mesternek  szólítsák
   őket. Ti ne hívassátok magatokat mesternek,  mert egy a ti Mesteretek,  ti
   pedig mindnyájan  testvérek  vagytok.  De atyának  se  hívjatok  senkit  a
   földön, mert  egy a  ti Atyátok,  a mennyei.  És tanítónak  se  hívassátok
   magatokat, hisz egy a ti  tanítótok: Krisztus. Aki a legnagyobb  köztetek,
   az legyen a többi  szolgája. Aki önmagát  magasztalja, azt megalázzák,  és
   aki önmagát megalázza, azt felmagasztalják.”
   Mt 23,1-12

   Elmélkedés:

   A mai evangéliumban arról olvasunk, hogy Jézus éles kritikát fogalmaz  meg
   az  írástudók  és  a   farizeusok  vallásosságával  kapcsolatban.  Nem   a
   tanításukkal  volt  gondja,  hanem  a  magatartásukkal.  Abban  az  időben
   írástudóknak   nevezték   azokat,   akik   a   törvények   értelmezésével,
   magyarázatával foglalkoztak.  A  zsidó  emberek életét  a  mózesi  törvény
   szabályozta, amely a  vallási és a  társadalmi, az egyéni  és a  közösségi
   életre egyaránt vonatkozott. Az évszázadok során a Mózesnek adott  eredeti
   isteni törvényekhez sok  más emberi  szabály és  előírás kapcsolódott.  Az
   írástudók arra törekedtek, hogy az emberi parancsokat is visszavezessék  a
   mózesi törvényekre, mintegy isteni eredetet, alapot adva nekik, bár ez nem
   mindig sikerült.
   Az  írástudók  tanításával,  törvényértelmezésével  tehát  nincs  Jézusnak
   nagyobb problémája,  azzal viszont  igen, hogy  éppen ők  nem tartják  meg
   ezeket a törvényeket,  illetve inkább  csak a  látszatra törekszenek.  Ezt
   nevezzük   képmutatásnak,   farizeusi   lelkületnek,   amely   nem   igazi
   vallásosságot jelent, hanem  csak annak  látszatát. Ez  a vallásosság  nem
   Isten iránti szeretetből fakad, hanem  az emberi elismerést keresi.  Jézus
   ezt a magatartást nem tartja követendőnek.
   A magamutogatás és  az öndicséret helyett  Jézus az alázatosságot  ajánlja
   követőinek. Az alázatos ember minden jót Istennek tulajdonít.
   © Horváth István Sándor
    
    

   Imádság:

   Atyánk! Itt vagyok  szolgálatodra, a te  gyermeked, hogy rajtam  keresztül
   folytasd szereteted munkáját a világban  azáltal, hogy Jézust adod  nekem,
   rajtam keresztül  másoknak és  az egész  világnak. Imádkozzunk  egymásért,
   hogy Jézus szerethessen bennünk és  általunk azzal a szeretettel,  mellyel
   az Atya szereti őt.
   Boldog Kalkuttai Teréz

    
   A   mai    olvasmány    és    a    zsoltár    szövege    itt    olvasható:
   http://igenaptar.katolikus.hu/
    
   A  mai   evangélium   és   elmélkedés   szövege   itt   hallgatható   meg:
   http://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20160223.mp3
    

   ________________________________

   Aktuális:
   Kedves e-vangélium olvasók!
   A nagyböjt kezdetére  megújult evangelium365 honlapra  az elmúlt  napokban
   tettünk fel  új letölthető  háttérképeket  és imákat.  De még  ezeknél  is
   nagyobb újdonság, hogy  készítettünk egy  szemléletes infografikát,  amely
   mindent  elmond   e-vangélizációs  szolgálatunk   12  éves   történetéről.
   Idézzétek  fel  ti  is,  hogyan  fejlődtünk  évről  évre,  miként   bővült
   folyamatosan az  evangélium küldése,  milyen eredményei  voltak az  eddigi
   munkánknak, és nézzétek  meg a  2015. évi  megkérdezés néhány  eredményét,
   amely érdekességeket árul el az evangélium olvasók népes táboráról.
   Az           infografika            itt            nézhető            meg:
   http://www.evangelium365.hu/e365infografika2016

   Az elmúlt hetek másik előrelépése, hogy püspöki jóváhagyással elkezdtük  a
   Szent  Márton  evangelizációs  ház  építésének  befejező  szakaszát.  Most
   történik a  víz-,  gáz-, fűtés-  és  villanyszerelés, majd  következik  az
   ablakok és ajtók gyártása, a burkolás és festés, valamint az épület  külső
   szigetelése és  vakolása.  Reményeink  szerint  az  építési  munkálatokkal
   augusztus  végére  végzünk.   Az  őszi  hónapokra   tervezzük  az   épület
   berendezését.
   Akik kezdetek  óta figyelemmel  kísérik  ezt a  munkát, jól  tudják,  hogy
   kizárólag adományokból  épül  a ház.  Eddig  a költségek  68  %-át  tudtuk
   fedezni  a  jószándékú  e-vangélium  olvasók  adományaiból.  Az  építkezés
   menetét és az adományozást folyamatosan láthatjátok az evangelizációs  ház
   honlapján.
   www.szentmartonhaz.hu
   Tájékoztatásul írom,  hogy egy  négyzetméternyi festés  ára (1400  Ft)  is
   tényleges segítséget jelent, és aki mást szeretne támogatni, adakozhat egy
   lámpára (5-11 ezer Ft) vagy akár egy radiátorra (15-40 ezer Ft).
   Szeretettel kérem, hogy  aki e-vangelizációs  munkánkat jónak,  hasznosnak
   értékeli és van rá lehetősége,  támogassa az evangelizációs ház  építését!
   Már csak 32 % hiányzik. Köszönöm nagylelkű támogatásotokat!
   A jó Isten áldását kérem rátok!
   Szeretettel: István atya - Horváth István Sándor
   2016. február 23.

   Adományt az alábbi módokon lehet küldeni:
   1.   Online   adomány   internetes   fizetésre   alkalmas    bankkártyával
   http://zalalovo.plebania.hu/tamogatas
   Az Adománynál válasszuk célként: Szent Márton ház

   2. Utalás
   Számlatulajdonos neve: Zalalövői Plébánia
   Számlaszám: 10402355-00026472-00000003
   Megjegyzés: Szent Márton ház
   Utalás külföldről: IBAN (nemzetközi számlaszám): HU25 1040 2355 0002  6472
   0000 0003
   BIC (SWIFT) kód: OKHBHUHB

   3. Sárga  postai  csekk  egyszerűen  igényelhető  a  www.szentmartonhaz.hu
   honlapon. Vagy kérhető tőlem a zalalovo at gmail.com címen e-mailben.  Kérem,
   írja meg nevét  és postacímét irányítószámmal,  valamint röviden  jelezze,
   hogy a Szent Márton ház támogatásához kér csekket.

   4. Postai (rózsaszín)  utalványon a következő  címre: Zalalövői  Plébánia,
   H-8999 Zalalövő, Szabadság tér 6.
   Megjegyzés: Szent Márton ház


További információk a(z) Evangelium levelezőlistáról