[Napi e-vangelium] 2016-12-18

[Evangélium365]

   2016. december 18. – Advent 4. vasárnapja

   Jézus  Krisztus  születése  így   történt:  Anyja,  Mária,  jegyese   volt
   Józsefnek. Mielőtt azonban egybekeltek volna, kitűnt, hogy Mária gyermeket
   fogant méhében  a Szentlélektől.  A  férje, József  igaz ember  volt,  nem
   akarta őt megszégyeníteni,  ezért úgy határozott,  hogy titokban  bocsátja
   el. Míg ezen  töprengett, megjelent  neki álmában  az Úr  angyala, és  így
   szólt: „József, Dávid fia, ne félj attól, hogy feleségül vedd Máriát, mert
   a benne fogant élet a Szentlélektől van. Fia születik majd, akit  Jézusnak
   nevezel, mert ő váltja meg népét bűneitől.”
   Mindez pedig azért történt, hogy beteljesedjék, amit az Úr a próféta által
   mondott:
   Íme, a Szűz gyermeket fogan és fiút szül,
   és az Emmánuel nevet adják neki,
   ami azt jelenti: „Velünk az Isten”.
   Amikor József  felébredt álmából,  úgy cselekedett,  amint az  Úr  angyala
   megparancsolta neki. Magához vette feleségét.
   Mt 1,18-24

   Elmélkedés:

   Velünk az Isten
   Az evangéliumok  és a  többi  újszövetségi írás  legfontosabb  kijelentése
   Jézusról az, hogy ő  az Isten Fia.  Ez a megnevezés  egyedül őt illeti  és
   talán ez fejezi ki a legjobban az Egyház hitét Jézusról, a második  isteni
   személyről. Az  apostoli Egyház  idejében  az első  keresztények  többféle
   címmel ruházzák  fel Jézust,  amelyek más-más  szempontból világítják  meg
   személyét, származását  és küldetését.  Ennek megfelelően  Jézus az  Isten
   Szolgája, ő  a  Próféta,  a Szent  és  Igaz,  a Messiás,  a  Megváltó,  az
   Üdvözítő, az Úr,  a Krisztus,  azaz Isten által  fölkent személy.  Azonban
   nyugodtan állíthatjuk,  hogy mindezeknél  sokkal kifejezőbb  az Isten  Fia
   megnevezés.
   Az evangéliumok közül  Szent János  művében találkozunk  a legtöbbször  az
   istenfiúság  megvallásával  vagy  annak  kifejtésével.  Először   Nátánáel
   hitvallásában szerepel a  megnevezés, aki Jézussal  való első  találkozása
   alkalmával így szól: „Rabbi, te vagy az Isten Fia, te vagy Izrael királya”
   (Jn 1,49). A megszólítás előkerül Lázár feltámasztása eseményénél,  amikor
   Márta így vallja  meg hitét  Jézus iránt: „Hiszem,  Uram, hogy  te vagy  a
   Krisztus, az Isten  Fia, aki  a világba  jön” (Jn  11,27). János  írásának
   befejező sorai szépen  megvilágítják az  egész mű célját:  „Jézus még  sok
   egyéb csodajelet is  művelt tanítványai szeme  láttára, amelyek  nincsenek
   megírva ebben a  könyvben. Ezeket  pedig azért írták  le, hogy  higgyétek,
   hogy Jézus a Krisztus, az Isten Fia, és e hit által az ő nevében  életetek
   legyen” (Jn 20,30-31).
   Szent Máté evangéliumával kapcsolatban  érdemes megemlítenünk, hogy  Jézus
   perében  kap  nagy  jelentőséget  ez  a  cím,  illetve  akkor,  amikor   a
   kereszthalált követően a római százados  kijelenti: „Ez valóban Isten  Fia
   volt” (Mt 27,54).  Ugyanakkor Máténál az  Isten Fia megnevezéshez  sajátos
   többletet ad hozzá az Emmanuel, azaz a velünk az Isten kifejezés, amiről a
   mai evangéliumban olvashatunk. Az evangélista Izajás prófétát idézi: „Íme,
   a Szűz gyermeket fogan és fiút szül, és az Emmánuel nevet adják neki,  ami
   azt jelenti: Velünk  az Isten”, s  ezzel azt akarja  állítani, hogy  Jézus
   személyében teljesedett be ez a prófétai jövendölés és isteni ígéret.  Nem
   egyszerűen csak arról van itt szó,  hogy Jézus születése olyan jel,  amely
   azt igazolja, hogy velünk, azaz az emberiséggel van az Isten, hanem inkább
   arról, hogy Jézus  személyében van  velünk az  Isten. Máté  evangéliumának
   záró mondata szintén  felidézi az Emmanuel-gondolatot,  amikor a  világból
   való távozása, mennybemenetele előtt  az Úr ezzel bátorítja  tanítványait:
   „Íme, én veletek  vagyok minden  nap a  világ végéig!”  (Mt 28,20).  Isten
   velünk-léte nem korlátozódik tehát Jézus földi életének néhány évtizedére,
   hanem az Úr továbbra is köztünk marad szentségei és tanítása által az idők
   végezetéig. Jézus jelen van Egyházában, jelen van a testvéri  közösségben,
   s ennek  köszönhetően továbbra  is  azt érezhetjük,  hogy Isten  nem  hagy
   minket magunkra, hanem állandóan velünk van.
   Az adventi idő utolsó napjaiban adjuk  át magunkat annak az örömnek,  hogy
   Isten eljön hozzánk, hogy velünk legyen és velünk maradjon.
   © Horváth István Sándor
    
    

   Imádság:

   Urunk, Jézus Krisztus! Hittel  valljuk, hogy te vagy  a Messiás, az  Isten
   által  küldött  Megváltó,  az  egész  emberiség  üdvözítője.  Jöveteleddel
   beteljesedtek az  ígéretek  és  személyedben eljött  a  messiási  időszak.
   Születésed az ember újjáteremtése, mert a mindenható Isten, aki kezdetben,
   a  teremtéskor  megteremtette  az  embert  és  a  világba  helyezte,  most
   újjáteremti  emberi   természetünket,  egész   emberségünket,  amelyet   a
   bűnbeesés,  a  bűn  megrontott.  Te  vagy  a  lelki  újjászületés  forrása
   számunkra.  Születésed  ünnepén  töltsön  el  bennünket  a  remény,   hogy
   életünknek célja van:  keresni és megtalálni  Istent, aki találkozni  akar
   velünk.  Születésed  napján  töltsön  el  minket  az  öröm:  velünk  vagy,
   Istenünk!

    
   A mai olvasmány és a zsoltár szövege itt olvasható:
   http://igenaptar.katolikus.hu/
    
   A mai evangélium és elmélkedés szövege itt hallgatható meg:
   http://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20161218.mp3