[Napi e-vangelium] 2016-12-04

Evangélium365 evangelium at lista.hcbc.hu
2016. Dec. 4., V, 00:10:00 CET


   2016. december 4. – Advent 2. vasárnapja

   Abban az  időben: Keresztelő  János megjelent  Judea pusztájában,  és  így
   tanított: „Térjetek meg, elközelgett a mennyek országa!” Ő volt az, akiről
   Izajás próféta ezt mondta: A pusztában kiáltónak szava:
   Készítsétek elő az Úr útját,
   tegyétek egyenessé ösvényeit!
   János öltözéke teveszőrből készült, és bőrövet viselt a derekán. Sáska  és
   vadméz volt az étele. Kivonult hozzá  Jeruzsálem, egész Judea és a  Jordán
   vidéke. Megvallották bűneiket, és ő megkeresztelte őket a Jordán folyóban.
   Amikor  látta,   hogy   sok   farizeus  és   szadduceus   is   jön   hozzá
   megkeresztelkedni, így  szólt  hozzájuk:  „Viperák  fajzata!  Ki  indított
   benneteket arra, hogy meneküljetek a közelgő harag elől? Teremjétek hát  a
   bűnbánat  méltó   gyümölcsét!   És   ne   higgyétek,   hogy   közben   azt
   gondolhatjátok: A mi atyánk Ábrahám!  Mert mondom nektek: Isten ezekből  a
   kövekből is tud Ábrahámnak fiakat támasztani. A fejszét ráhelyezték már  a
   fák gyökerére: Kivágnak és tűzre vetnek minden fát, mely jó gyümölcsöt nem
   terem! Én csak vízzel keresztellek  titeket a bűnbánatra, de aki  énutánam
   jön, az erősebb nálam; arra sem  vagyok méltó, hogy a saruit hordozzam.  Ő
   Szentlélekkel és  tűzzel  keresztel  meg titeket;  kezében  tartja  már  a
   lapátot, hogy kitakarítsa  szérűjét. A  búzát magtárba  gyűjti, a  pelyvát
   pedig olthatatlan tűzben elégeti!”
   Mt 3,1-12

   Elmélkedés:

   A pusztában kiáltó szó
   Minden művész vagy tudós ember végigjárja a maga fejlődésének útját, amely
   valahol ott kezdődik, hogy rácsodálkozik mások alkotására. Megragadja őt a
   művészi szépség vagy a tudományos eredmény, és felébred benne a vágy, hogy
   ő is hasonló értéket hozzon létre.  Ehhez persze éveken át kell  tanulnia,
   dolgoznia, küzdenie. Kezdetben még  másokat utánoz, az általa  eszményinek
   tartottakat másolja, a legkiválóbbakat választja mesterének, majd egy  idő
   után már próbál kibújni az ő árnyékukból. Próbálja felülmúlni mestereit, s
   végül, ha valóban  párosul benne  a tehetség és  a szorgalom,  előbb-utóbb
   rátalál a  maga  útjára, önálló  művészi  alkotásokat hoz  létre  vagy  új
   tudományos eredményeket ér el. A művészi alkotói vágy, az új  meglátásokat
   hozó felfedezői kíváncsiság,  az önálló  személyiséget megmutató  törekvés
   dicsérendő minden művészben és tudósban.
   Ehhez hasonló fejlődési folyamatot a vallásosság útján, a hit útján, Isten
   megismerésének és a  vele való  egyesülésnek az  útján is  átélünk, bár  a
   folyamat végső  eredménye  itt nem  a  teljes önállóság  és  függetlenség,
   hiszen a végtelen és mindenható  Istent emberi képességeinkkel nem  tudjuk
   felülmúlni. A lelki fejlődés  célja az, hogy  egyre jobban hasonlítsunk  a
   szent Istenhez, aki  az életszentségre  hív minket. Ezen  az úton  sokszor
   megtapasztaljuk   esendőségünket,   gyengeségeinket,   bűnösségünket.    A
   tapasztalat  azt  mutatja,   hogy  sokan  már   az  elején  megállnak   az
   életszentség útján, és nem éreznek magukban erőt a továbbhaladáshoz.
   Akár éppen megtorpanunk, akár lelkesen haladunk az életszentség útján,  új
   erőt  adhat  nekünk  Keresztelő   Szent  János  buzdítása  és   életmódja.
   Mondhatnánk,  hogy  a   maga  útját  járta.   Nem  városban  vagy   kisebb
   településen, nem a társadalom többi tagjával együtt él, hanem lakhelyéül a
   pusztát választotta. Öltözete egészen egyszerű, minden pompát nélkülöz. Az
   étkezés tekintetében  megelégszik azzal,  amit a  természet, a  puszta  ad
   neki, sáskát  és vadmézet  eszik.  Mindezeket ne  tekintsük  különcségnek,
   hiszen kortársai sem így vették, hanem személyében felismerték a prófétát,
   az Isten által küldött embert,  akinek szavára érdemes odafigyelni.  Ilyen
   módon furcsa életmódja  felhívás volt a  nép számára, hogy  felfigyeljenek
   rá, elmenjenek  hozzá és  meghallgassák Isten  üzenetét. Keresztelő  János
   valójában mégsem a  maga útját  járta, hanem  azt tette,  amit Isten  kért
   tőle.
   János fellépését egy olyan  időszak előzte meg,  amikor Isten hosszú  időn
   keresztül  nem   küldött  prófétákat   a   választott  nép   számára.   Az
   evangéliumban szereplő  pusztaság ebben  az értelemben  nem csupán  azt  a
   helyet jelöli, ahol  János él és  tanít, hanem  utal az időre  is, azaz  a
   csend korszakát követően most János  által újra felhangzik Isten  üzenete.
   János tudatában van annak, hogy milyen ellentétben áll Isten szentsége  és
   a  nép  bűnös   életmódja,  ezért  üzenete   inkább  fenyegetés,   mintsem
   vigasztalás.  Szavai  szerint  egyetlen  bűnös  sem  kerülheti  el   Isten
   büntetését. A jogos isteni ítélettől való megmenekülés egyetlen lehetősége
   a megtérés, a bűnbánat, az életmód gyökeres megváltoztatása. Ezért  gondol
   János úgy az eljövendő üdvözítőre,  mint az isteni ítélet  végrehajtójára.
   Ez a kép  a Megváltó  születésével és Jézus  fellépésével módosul.  Lassan
   megértjük, hogy  az  irgalmas Isten  Jézus  személyében nem  az  embereket
   elítélő és megbüntető  megváltót küldött, hanem  valódi szabadítót, aki  a
   megbocsátás örömhírét hirdeti.
   © Horváth István Sándor
    
    

   Imádság:

   Uram, Jézus Krisztus! Egykor az emberek a puszta csendjében nem  hallottak
   mást, mint Keresztelő János szavát. Ez a szó az Isten törvényeinek  útjára
   való visszatérésre, a bűnbánatra, a megtérésre szólította fel őket.  Arra,
   hogy megtisztulva  készüljenek a  Megváltó jövetelére,  amely már  egészen
   közel van. Az  emberek az  Isten küldöttének közelségében  és a  pusztaság
   csendjében megérezték  bűneik súlyát.  A puszta  csendjében megértették  a
   bűntől való  szabadulás,  a bűnös  élettel  való szakítás  fontosságát.  A
   puszta csendje megmutatta számukra a bűntől való szabadulás útját.  Vezess
   engem is abba a pusztába, ahol megtisztulhatok és találkozhatok veled!

    
   A mai olvasmány és a zsoltár szövege itt olvasható:
   http://igenaptar.katolikus.hu/
    
   A mai evangélium és elmélkedés szövege itt hallgatható meg:
   http://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20161204.mp3
    


További információk a(z) Evangelium levelezőlistáról