[Napi e-vangelium] 2016-12-02

Evangélium365 evangelium at lista.hcbc.hu
2016. Dec. 2., P, 00:10:00 CET


   2016. december 2. – Péntek

   Tanító  útján  egyik  alkalommal  két   vak  követte  Jézust.  Egyre   ezt
   kiáltozták: „Könyörülj rajtunk, Dávid  fia!” Amint hazaérkezett,  bementek
   hozzá a vakok. Jézus megkérdezte  tőlük: „Hiszitek-e, hogy tudok  segíteni
   rajtatok?” „Hisszük, Uram!” – felelték azok. Akkor megérintette  szemüket,
   és így szólt: „Legyen  a hitetek szerint!” Erre  megnyílt a szemük.  Jézus
   pedig rájuk parancsolt:  „Vigyázzatok, ezt  senki meg ne  tudja!” Ám  azok
   elmenvén, elhíresztelték a dolgot az egész vidéken.
   Mt 9,27-31

   Elmélkedés:

   Napjainkban sok ember számára nehézséget jelent Isten létezésének és annak
   elismerése, hogy  jelen van,  működik a  világban. Az  ilyen  gondolkodású
   személyeknek az a  meggyőződése, hogy a  világ eseményeit, történéseit  az
   ember határozza meg és irányítja. Néha  valóban úgy tűnik, hogy az  emberi
   elképzeléseknek semmi sem szab határt, aztán mégis szüntelenül akadályokba
   ütközik az  emberi elszántság.  Az emberi  törekvések mögötti  jószándékot
   felesleges volna vitatni, még akkor is, ha a nagyzási mánia olykor egészen
   nyilvánvaló. Ugyanakkor  a  világban  tapasztalható rossz  és  gyűlölet  a
   családi békétlenségektől a  nemzetek közti  háborúkig egyértelművé  teszi,
   hogy az ember  nem a  jóra törekszik. Ennek  hátterében felfedezzük  Isten
   elutasítását és az ő törvényeinek el nem fogadását.
   A bibliai szereplők esetében a vallásos élmény alapját a természetfeletti,
   isteni  erő  megtapasztalása   biztosította.  Az   emberek  akkor   tudtak
   előrelépni,  fejlődni,  akkor   tudták  életüket   jobbra  fordítani,   ha
   megérezték Isten működését életükben és hittel elfogadták azt. Ennek  szép
   példája a  mai evangéliumban  szereplő két  vak esete.  A látás  ajándékát
   hiába  várnák  emberektől,  de  bátran  kérik  Jézustól.  Megszólításukkal
   elismerik Jézus  messiási  hatalmát,  kérésükkel  pedig  kifejezik  az  Úr
   istenségébe és isteni erejébe vetett hitüket.
   Hitem megvallása fordulatot hoz életembe. Hiszem-e, hogy Jézus tud  rajtam
   segíteni?
   © Horváth István Sándor
    
    

   Imádság:

   Uram, Jézus!  A  karácsonyhoz  közeledve  adj nekem  igazi  örömöt,  a  Te
   születésed ünnepét váró örömöt! Jóságodra és szeretetedre vágyom,  amelyek
   messiási ajándékaid számomra és minden ember számára. Gyógyítsd meg  lelki
   vakságom, hogy lássak és felismerjelek téged, mint Megváltót.

    
   A mai olvasmány és a zsoltár szövege itt olvasható:
   http://igenaptar.katolikus.hu/
    
   A mai evangélium és elmélkedés szövege itt hallgatható meg:
   http://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20161202.mp3
    


További információk a(z) Evangelium levelezőlistáról